Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Kötelező biztosítás - Most érdemes űrhajót gyártani

Az "űrjárművek" gyártói lehetnek az idei kötelező biztosítás nagy nyertesei, különösen akkor, ha legalább öt, úgynevezett flottában kezelhető gépkocsira kötnek biztosítást.

Ez a tevékenység ugyanis benne van abban a körben, amelyre a biztosítók nagy kedvezményt adnak. Az ennél sokkal prózaibb élelmiszer- és építőipari ágazatban működő cégeket viszont extrán büntetik, rajta lesznek a legtöbbet fizetők top tízes listáján – derül ki a CLB biztosítási alkusz cég elemzéséből. A flottadíjak újdonsága, hogy azt a korábbi egyéni megállapodás helyett előre rögzítve, a tevékenység besorolása, vagyis az úgynevezett TEAOR alapján határozzák meg a szolgáltatók.

A korábbi "hasraütéses" gyakorlattal ellentétben idén először a TEAOR besorolás, vagyis a tevékenység alapján határozzák meg a biztosítók a vállalkozások gépkocsi flottájának – legalább öt autójának - a kötelező díját. Legalábbis ez a határozott stratégia érezhető idén a céges flottabiztosítások terén, s úgy tűnik, a szolgáltatók azt az ágazatot "sarcolják" meg leginkább, amelyben vélhetően jól működnek a vállalkozások – ismertette legfrissebb elemzésük eredményét Németh Péter, a CLB Független Alkusz Kft. marketing és kommunikációs igazgatója. Egészen egyszerűen a tevékenység alapján dől el, hogy melyik vállalkozásnak lesz drága a biztosítása, s melyik kap kiemelt kedvezményt. Az elemzők sok furcsaságot is találtak az ajánlatok között, ilyen például a "légi- és űrjármű gyártása, javítása" tevékenység, amelyre legalább olyan kedvező ajánlatot adnak a biztosítók, mint a halászattal, növénytermesztéssel, vagy állattenyésztéssel foglalkozó vállalkozásoknak. A legdrágább kötelezőt fizethetik viszont egyebek mellett az élelmiszerkereskedők, az ivóvízellátásban tevékenykedő, vagy az építőiparban dolgozó cégek.

A magyar alkuszcég elemzéséből kiderül, hogy a biztosítók úgy vélik, a kis vállalkozások alkalmazottai jobban vigyáznak a cégautókra, óvatosabban vezetnek, mint egy nagyobb vállalat dolgozói ezért nekik jobb konstrukciót kínálnak. Az összes biztosító ajánlatának összehasonlításából határozottan kiderült az is, hogy a legtöbbet a személy-és áruszállítással foglalkozók, a legkevesebbet pedig a mezőgazdaság, állattenyésztés területén működők fognak fizetni – ismertette az elemzésrészleteit a szakértő. Három nagy biztosító az autókereskedőket vette célba, hogy rajtuk keresztül a kereskedésekben eladott autókat is "megszerezhesse"

Németh ezért úgy véli, hogy ebben a különösen bonyolult rendszerben a flottát üzemeltetők számára a korábbinál is nagyobb szükség lesz az alkuszokra, hiszen ők képesek a leggyorsabban a legpontosabb és legkedvezőbb ajánlatot kiválasztani ügyfeleik számára. Ráadásul olyan kötelező és casco együttkötési akcióhoz i juthatnak, amelyet egy önálló biztosító nem tud nyújtani – érvel az igazgató.

Németh elmondta azt is, hogy a biztosítók a járművek felhasználása alapján, a TEAOR számtól függetlenül pótdíjazhatják, vagy kizárhatják a kötelező biztosítási körből, például a bérautókkal foglalkozó cégeket, a taxisokat, a nemzetközi gépjárművezetést oktató vállalkozásokat, a nemzetközi szállítmányozókat, a veszélyes anyagot szállítókat, a rendőrség, a katonaság, a mentők, a tűzoltók, a pénz és érték-szállítók, valamint a versenyzők flottáját.

Kiemelkedően nagy kedvezményt kaphatnak viszont – ugyancsak a tevékenységük alapján a márkakereskedői, a mezőgazdasági, az állami és az önkormányzati flották.

Olvasóink írták

  • 2. Axl.Bundy 2010. november 02. 11:14
    „Ú Állomás”
  • 1. kicsilány11 2010. november 02. 11:02
    „úrhajó?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

40-60 százalékos árzuhanás a 2011-es kötelező biztosítások díjaiban!

Brutális áresés a kötelező piacon. 2011-ben tényleg mindenki jól jár, számoljanak velünk! Tovább olvasom