Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Egy autókereskedő, egy hitelajánlat

Ez az autóvásárlóknak azért fontos, mivel nem tudják, hogy a kereskedő valóban a legjobb konstrukciójú hitelt kínálja, vagy pedig azt az egyet, amelyre leszerződött az adott bankkal.

Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak, vagyis független többes ügynöknek regisztráltatják magukat, ellenkező esetben csak egy bank hitelét kínálhatják - mondta Mészáros György, a CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Ez az autóvásárlóknak azért fontos, mivel nem tudják, hogy a kereskedő valóban a legjobb konstrukciójú hitelt kínálja, vagy pedig azt az egyet, amelyre leszerződött az adott bankkal. Ezért azt javasolja az ügyvezető, hogy erre a vevő mindenképpen kérdezzen rá.

Miután a többes ügynöki regisztráció megszerzése a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által meghatározott személyi feltételtől függ, majd a működés során folyamatos költséggel jár, ezt kevés kereskedő cég vállalja magára.

Egy közelmúltban tartott szakmai konferencián 150 autókereskedő egybehangzóan úgy vélekedett, hogy a kereskedők és a vásárlók számára is a független közvetítők bevonása lenne a legjobb megoldás.
Ekkor az autókereskedő a független közvetítő alvállalkozójaként tevékenykedne, és több bank hitelét ajánlhatná a vevőjének.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtudják a civilek, mennyi pénzt kapnak

Tizennégy éve van lehetőségünk arra, hogy befizetett személyi jövedelemadónk egy százalékának… Tovább olvasom