Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Az EU vizsgálja az Audi állami támogatását

Az Európai Bizottság hivatalos vizsgálatot indított annak a támogatásnak a kapcsán, amelyet a magyar kormány az Audi Hungaria Motor Kft. győri üzemének új beruházási tervéhez kíván nyújtani.

A brüsszeli közlemény szerint az uniós bizottság előzetes álláspontja az, hogy a Volkswagen–Porsche-csoport piaci részesedései meghaladják a nagyberuházási projektekre vonatkozó határértékeket, illetve a regionális támogatási iránymutatásban meghatározott 25 százalékos küszöböt.

A közel 15 milliárd forintos támogatást Magyarország a Volkswagen–Porsche-csoporthoz tartozó cég olyan, csúcstechnológiát képviselő gyártósorainak létesítéséhez kívánja biztosítani, amelyek személygépkocsi-modellek széles skálájába beépíthető, új generációs motorok és motoralkatrészek gyártását teszik majd lehetővé.

A hivatalos vizsgálat elindítása lehetőséget teremt arra, hogy más érdekeltek is véleményt nyilvánítsanak a tervezett intézkedéssel kapcsolatban, az eljárás kimenetelére azonban nincs hatással - szögezte le a bizottság.

Neelie Kroes versenypolitikai biztos nyilatkozatában kiemelte, hogy amikor egy nagy regionális beruházási projekt kedvezményezettje egyes szektorokban jelentős piaci részesedéssel rendelkezik, Brüsszelnek ellenőriznie kell, hogy "valóban szükség van-e a támogatásra a beruházás végrehajtásához, és hogy a támogatás előnyei ellensúlyozzák-e a versenytorzító hatást".

A bizottság emlékeztetett arra, hogy a projekt a nyugat-dunántúli régióban kerül megvalósításra, amely "regionális támogatásra jogosult térség, mivel rendkívül alacsony az életszínvonal, és jelentős a munkanélküliség".

A beruházás 4–12 hengeres benzin- és dízelüzemű motorok és azokban alkalmazott motoralkatrészek gyártását érinti. A támogatás kiszámításához figyelembe vett beruházási költség 153,4 milliárd forint, amelyhez a kormány közvetlen támogatás és adókedvezmény formájában összesen 14,9 milliárd forint támogatást kíván nyújtani.

Amennyiben a hivatalos vizsgálat során összegyűjtött információk nem oszlatják el Brüsszel aggályait, az uniós bizottságnak részletes vizsgálatot kell lefolytatnia. Ennek során a testület elsősorban azt vizsgálja, hogy valóban szükség van-e a támogatásra ahhoz, hogy a kedvezményezett megvalósítsa a beruházást, és hogy a térség számára jelentkező előnyök ellensúlyozzák-e a támogatás okozta versenytorzító hatást.

Az állam támogatja a beruházást

A magyar állam annak ellenére is támogatja az Audi Hungaria Motor Kft. győri üzemének beruházását, hogy az Európai Bizottság csütörtökön hivatalos vizsgálatot indított az ügyben.

Brüsszel az Európai Unió állami támogatási szabályai alapján indította meg vizsgálatát, mivel a bizottság előzetes álláspontja szerint a Volkswagen–Porsche-csoport piaci részesedései meghaladják a nagyberuházási projektekre vonatkozó határértékeket, illetve a regionális támogatási iránymutatásban meghatározott 25 százalékos küszöböt.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és az ITD Hungary az MTI-hez csütörtökön eljutatott közleményében hangsúlyozza: a bizottsági vizsgálat a szokásos eljárásrendbe illeszkedik.

Az unió által vizsgált támogatás egy egyedi kormánydöntéshez kötődő, vissza nem térítendő támogatást, valamint egy fejlesztési adókedvezményt érint, amelyek mértéke az EU soron következő döntésétől függ - fejti ki a magyar intézmények közleménye.

A brüsszeli tájékoztatás emlékeztet: Magyarország a mintegy 15 milliárd forintos támogatást a Volkswagen–Porsche-csoporthoz tartozó cég olyan, csúcstechnológiát képviselő gyártósoraihoz kívánja felhasználni, amelyek személygépkocsi-modellek széles skálájába beépíthető, új generációs motorok és motoralkatrészek gyártását teszik majd lehetővé. A hivatalos vizsgálat elindítása lehetőséget teremt arra, hogy más érdekeltek is véleményt nyilvánítsanak a tervezett intézkedéssel kapcsolatban, az eljárás kimenetelére azonban nincs hatással - szögezte le a bizottság.

Neelie Kroes versenypolitikai biztos nyilatkozatában rámutatott, hogy amikor egy nagy regionális beruházási projekt kedvezményezettje egyes szektorokban jelentős piaci részesedéssel rendelkezik, Brüsszelnek ellenőriznie kell, hogy "valóban szükség van-e a támogatásra a beruházás végrehajtásához, és hogy a támogatás előnyei ellensúlyozzák-e a versenytorzító hatást".  


 

Olvasóink írták

  • 12. Imcsi 2009. október 30. 10:24
    „Én azt kérdezném: mit kért cserébe a támogatásért az állam?”
  • 11. 13.István 2009. október 30. 08:17
    „Csak egy kérdés : Hány évig volt adómentes ?”
  • 10. romero00001 2009. október 29. 21:51
    „azért annyira nem jók ám azok a motorok! elavultak és sok a meghibásodás a kínai meg mexikói alkatrészektől...aki ott dolgozik tudja , hogy nem a minőség számít”
  • 9. VJack 2009. október 29. 21:20
    „Mindezzel nem mondom, hogy az Audik rosszak. (Mondjuk a q7 hányás, de egy A6-A8 az egy elegáns limuzin.) De ez egy piacon vastagon nyereséget termelő cég, felesleges ezért - esetleg rosszul élő - emberektől adót behajtani, hogy ilyeneknek adják.”
  • 8. VJack 2009. október 29. 21:18
    „Primax, az AUDI sokszor használt gépeket vásárol a gyártósoraiba. Ha huszonix milláért vennék A8-at, és ezt hallanám, nem feltétlenül repesnék az örömtől. Az év motorja meg az év autója címek általában attól függenek, milyen lobbi áll a cég mögött. Lásd, mikor a Merci lefizette az autós újságot, hogy nem a rendszere volt szar, hanem az újságíró hibázott. Pedig fordítva volt a dolog.”
  • 7. VJack 2009. október 29. 21:13
    „Mi a f. a különbség a mostani EU és állami támogatások, illetve a komcsi rendszer állami támogatásai mögött? Az AUDI miért nem a nyereségéből fejleszt, mint ahogy ez normális lenne? Miért EU és magyar polgárok adóforintjait passzolják át magáncégek magánhaszon termelő egységeibe? Az AUDI saját bevallása szerint Győrben kb. 25 milla hasznot termelt éves szinten dolgozóként. Illene abból fejlesztenie, azt gondolom.”
  • 6. Primax 2009. október 29. 18:46
    „" Na erre kíváncsi leszek." - írja polgar79 (#4)
    Tessék :
    Az év motorja 2009 :
    1,8-2,0 liter:
    Volkswagen/Audi 2.0 TFSI
    (Audi: A3, A4 Cabrio, A6, TT, VW: Eos, Jetta, Golf GTi, SEAT: Altea, Leon, Skoda Octavia)
    Nem kispályás versenyző az AUDI .”
  • 5. pisti83 2009. október 29. 18:22
    „Amikor ilyen milliárdokat szórunk a multiknak midig elgondolkodom arról, hogy most szegény vagy gazdag ország vagyunk-e.”
  • 4. polgar79 2009. október 29. 17:09
    „"csúcstechnológiát képviselő gyártósorainak létesítéséhez"
    Na erre kíváncsi leszek.”
  • 3. Dr.Kotász 2009. október 29. 16:19
    „Na na kedves uraim! Azért meg kell nézni a megye és a régió peremén kis falvakban élő emberek életszínvonalát. Sajnos vannak siralmas körülmények az annyira irigyelt nyugati régióban is!!”
  • 2. AHA 2009. október 29. 14:14
    „Dr.Horváth
    Lehet,hogy Németországi tartományokhoz hasonlították???:-)))”
  • 1. Dr.Horváth 2009. október 29. 13:58
    „Már bocsánat, de mi van? "A nyugat-dunántúli régióban rendkívül alacsony az életszínvonal és jelentős a munkanélküliség"? Akkor mi a helyzet BAZ megyével, hogy jobbat ne mondjak?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

GE lekapcs: a miniszterelnökhöz fordult Nagykanizsa képviselője

Nagykanizsa fideszes országgyűlési képviselője, Cseresnyés Péter Bajnai Gordonnal tárgyalna GE tervezett leépítéséről. Tovább olvasom