Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Vizsgálják a bezenyei kaszinóügyleteket

Vizsgálja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a bezenyei Euro Vegas beruházással kapcsolatban az állammal 2006-ban megkötött koncessziós szerződést és az ehhez kapcsolódó ügyleteket.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálja az évekkel ezelőtt kiírt koncessziós kaszinópályázatokat és a nyertesekkel kötött szerződéseket. Ennek eredményeként a sukorói King’s City után a hajógyári Álomsziget is kikerülhet a kiemelt állami beruházások közül. Sukoró esetében főügyészségi nyomozás folyik, a hajógyári beruházás kapcsán feljelentést tesz a miniszterelnöki megbízott. A KEHI most az Euro Vegas ügyleteit vizsgálja: eredményt év végére ígérnek az illetékesek.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elsőként a sukorói King’s Cityt vette górcső alá, annál is inkább, mivel a telekcsereügyletek már évekkel ezelőtt fókuszba kerültek. A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta nyomoz ismeretlen tettes ellen a King’s Cityhez köthető sukorói, albertirsai és pilisi ingatlanok cseréje ügyében. Idén szeptemberben aztán kivették a kiemelt beruházások közül is a sukorói beruházást.

 
Az egymilliárd forint tőkéjű Eurovegas Hungary Zrt. két vállalkozás tulajdona: a 99 százalékban tulajdonos Eurovegas Hungary a guyanai Georgetownban, a másik tulajdonos, a HR EV Concession Co. a Virgin-szigeteken van bejegyezve. Tavaly 27 millió forint mérleg szerinti eredményt értek el, miközben árbevételt nem mutattak ki. Eredménye kapcsolt vállalkozásoktól kapott kamatbevételekből származik: ez 43,99 millió forint. Az eredményt a vállalkozás nem vette ki, azt az eredménytartalékba forgatta vissza – más mozgást nem mutattak.

 A Budai Gyula  vezette Kormányzati Ellenőrzési Hivatal most a bezenyei koncessziós szerződést és az ügyleteket is vizsgálja.  A befektetők tavaly nyáron még magabiztosan beszéltek  Euro Vegasról.

Az új kormány a Hajógyári- szigetre tervezett Álomsziget-beruházást is vizsgálta. Az eredmény: büntetőfeljelentést tesz Budai Gyula miniszterelnöki megbízott. Hangsúlyozta: nem a beruházás vonatkozásában vannak aggályaik, hanem annak körülményeivel. A privatizációval kapcsolatban már kétszer is történt feljelentés, ám az ügyészség mind a két alkalommal elutasította. Közben már csak kormánydöntésre vár Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter előterjesztése, amely hatályon kívül helyezné az Álomsziget-mega-
projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánító 2009-es rendeletet.

A King’s City és az Álomsziget után a bezenyei Euro Vegas is a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) látókörébe került. A Kisalföld információi szerint vizsgálják a kormány és az Eurovegas Hungary Zrt. között 2006-ban megkötött koncessziós szerződést. Ezt erősítette meg lapunk érdeklődésére a KEHI sajtószóvivője, Szerdahelyi Kinga is. „A játékkaszinók alapítására és működtetésére a 2005–2009-ben kiírt koncessziós pályázatokat, valamint a pályázatok nyerteseivel megkötött szerződéseket, ezekhez kapcsolódó ügyleteket (adásvétel, kapcsolódó támogatások, beruházások, egyéb körülmények) vizsgálja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a bezenyei beruházással kapcsolatban is. Az ellenőrzés jelenleg is folyamatban van, év végéig lezárulhat a vizsgálat" – tudtuk meg.

Olvasóink írták

  • 6. coment 2010. október 28. 18:12
    „Igen, mert a Demján projektjében nincs korrupció, Bezenyén pedig van,

    Magyarázat :
    "Korrupció az, amiből engem kihagytak..."”
  • 5. Accra 2010. október 28. 14:28
    „Érdekes, hogy most kezdik vizsgálni, amikor Demján bejelenti, hogy a határ innenső oldalán akar egy hasonló beruházást:)”
  • 4. szocdem 2010. október 28. 11:34
    „Ez a beruházás már akkor bűzlött, amikor bejelentették, hogy Magyar Las Vegast építenek.

    Furcsának találom, hogy Máriakálnokon is lett volna egy hasonló "mega" üzlet, de ott a befektető lelépett, mert állami pénzből csinálta volna meg magának a bizniszt - gondolta neki is adnak nem csak a mercinek meg az audinak(tévedett, mögötte nem áll az uzsoratőke)

    Nem érem miért nem vonnak már konzekvenciát az arra illetékesek, miért kiabálják bele a világba az ilyen eleve halott dolgokat a világba? TAlán kell a lenyúlásokhoz a nyílvánosság, az igazolja a különféle állami pénzek kifizetését magánzsebekbe? Mert hogy történtek kifizetések - vagy előnytelen megállapodások amit azonnal pénzre lehet váltani - az bizonyos..”
  • 3. Hedon 2010. október 28. 10:34
    „Ebből a beruházásból eleve nem lesz semmi.
    Az utolsó Kisalföldes cikk 2010. augusztusi építkezésről
    (mármint kezdésről) írt.
    Ez a vizsgálódás arra lesz jó, hogy erre
    hivatkozással lelépjenek a "befektetők".
    Hiszen Ők nagyon akarták csak lám most már üldözik is Őket.”
  • 2. AHA 2010. október 28. 10:11
    „Ez az a vállalkozás ami a rohadt büdös életben sem fog elindulni.
    Nemhogy beindulni.
    Akkor lesz ott kaszinóváros amikor a Marson.”
  • 1. 01010 2010. október 28. 09:50
    „"Tavaly 27 millió forint mérleg szerinti eredményt értek el, miközben árbevételt nem mutattak ki"
    Mennyi lesz haabeindul a vállalkozás? -0ft”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rátámadtak a betörők a hazaérkező lakástulajdonosra Körmenden

Rátámadtak a betörők egy hazaérkező lakástulajdonosra Körmenden; olyan súlyosan bántalmazták, hogy a… Tovább olvasom