Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Vaszary-napok Balatonfüreden

A múlt év május végén Balatonfüreden felavatott és kulturális célokat szolgáló Vaszary-villában az egy évvel ezelőtti átadásra és a névadóra emlékezve Vaszary-napokat tartanak.
 
A szombati megnyitón Dalos Krisztina, a ház igazgatója emlékezett az építtetőre, Vaszary Kolos egykori esztergomi hercegprímásra. Elmondta: Vaszary Kolos a bencés rend tagja volt, tanított Győrben, Esztergomban, Pannonhalmán, utóbbi helyen főapát lett 1885-ben, majd 1892-től esztergomi hercegprímás. Ekkor építtette prímási nyaralónak a balatonfüredi palotát.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy Vaszary Kolos a prímási tisztségéről leköszönt 1912-ben, és teljesen visszavonult a füredi nyalóba, s ott is halt meg 1915-ben. A ház további sorsáról szólva az igazgató elmondta: a villa 1927-től katonatiszti nyaraló lett, a második világháború után pedig - egészen a rendszerváltásig - zárt szovjet üdülő volt. 1991-ben állami tulajdonba került, de nem használták, elhanyagolták.

2010-ben a füredi önkormányzat 600 millió forintos uniós támogatással teljesen felújította, s a patinás műemléki épületet a kultúra szolgálatába állította - mondta el Dalos Krisztina. Csaknem 800 négyzetméternyi kiállítótér található az épületben, ezenkívül hangversenytermet is kialakítottak, van könyvtár, könyvesbolt és egy kávézó is.

Az elmúlt egy évben láthatók voltak a házban a hercegprímás unokaöccsének, Vaszary János festőművésznek a képei, az évfordulón pedig a Márffy és Csinszka - Márffy Ödön festészete a két világháború között elnevezésű kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. Nagyon látogatott a Német egység a Balatonnál - egy európai történet című kiállítás is, amely dokumentumain, fotóin azokat a kommunista időket idézi, amikor a nyugati és a keleti német rokonok a Balaton-parton találkoztak egymással. Július 17-ig látható Kovács Endre fotográfus kiállítása is; a tárlat érdekessége, hogy a fekete-fehér fotók a í70-es és a í80-es években készültek Budapesten.

Gajdó Tamás színháztörténész, az Országos Színháztudományi Múzeum munkatársa szombat este a magyar színházi életet az 1930-as és 1940-es években meghatározó Vaszary testvérekről (Piroskáról, Jánosról és Gáborról) tartott előadást. (Ők Vaszary Kolos hercegprímás unokaöccsének, Vaszary Gábor egykori budapesti főjegyzőnek a gyermekei voltak.) A történész emlékeztetett arra, hogy Vaszary János - akinek a kor egyik ünnepelt színésznője, Muráti Lili volt a felesége - ismert író, színházi szerző, rendező és színházigazgató volt. Testvére, Gábor szintén sikeres darabokat írt a í30-as években. Ugyanekkor ünnepelt színésznő volt testvérük, Vaszary Piroska is, aki - a színháztörténész szerint - "rengeteg filmben" játszott, de sikerei voltak a színpadon is. A testvérek 1945 után emigráltak.

Vasárnap délelőtt Halas Adelaida, a veszprémi Petőfi Színház művésze tart tárlatvezetést az érdeklődőknek a villában, este pedig koncertet ad Baráti Kristóf (hegedű), Bársony Péter (brácsa) és Váradi István (gordonka).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzetközi Bűnügyi Kutyavezetői Verseny

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kutyavezetői versenyt szervezett. Tovább olvasom