Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Negyedszerre sikerült polgármestert választani Bödeházán

Tavaly ősz óta a negyedik választáson az eddig is a települést irányító Büki Lászlót választották meg polgármesternek a Zala megyei Bödeházán - tájékoztatta a helyi választási bizottság elnöke vasárnap az MTI-t.

Furján Lajosné közölte: a két független jelölt közül Büki László 33, Káldi Lászlóné pedig 29 szavazatot kapott. Nagyon magas volt a részvételi arány, a névjegyzékben szereplő 66 lakos közül 62-en adták le voksukat. Az ezúttal új összetételű választási bizottság szintén új elnöke azt mondta: most érvényes és eredményes volt a voksolás. Tavaly ősszel szavazategyenlőség miatt, az utána következő két fordulóban pedig azért lett érvénytelen a választás, mert a választási bizottságok és a bíróság is megállapította, hogy számosan szavaztak olyanok, akik valójában nem élnek a településen.

Furján Lajosné ezzel kapcsolatban az MTI kérdésére azt mondta: ezúttal nem volt probléma, egyelőre senki nem is jelezte, hogy vitatná a választás eredményét. Bödeházán októberben a két független jelölt pontosan ugyanannyi, szám szerint 22-22 szavazatot kapott, ezért január elején újabb szavazást tartottak, de addigra tömegesen jelentkeztek be nem ott élők a faluba. Miután ezzel érdemben befolyásolták a szavazás eredményét és annak tisztaságát, a helyi választási bizottság érvénytelenítette az eredményt, majd február 6-ra tűzte ki a szavazás megismétlését. A harmadik voksolást azonban ismét érvénytelenítette a helyi, majd a területi választási bizottság, s végül a Zala Megyei Bíróság is, mert még mindig túl sokan szavaztak olyanok, akik valójában nem élnek a faluban.

A kisközségben a voksolás kapcsán készült jegyzőkönyv tételesen igazolta, hogy 35 olyan állampolgár szerepelt a választói névjegyzékben, akik életvitelszerűen nem élnek az otthonukként megjelölt bödeházai lakcímen, s közülük 29-en szavaztak is. Az érvénytelenített két szavazáson ugyancsak Büki Lászlónak sikerült több voksot szereznie. Bödeházán a névjegyzékben szereplők adatai az elmúlt hónapokban folyamatosan változtak. Októberben 47-en voltak bejelentve, a januári választási fordulóra azonban már 84-en, míg a február 6-ai voksolás idején 73 állandó lakosa volt a hetési tájegységben lévő kisközségnek. A január 9-i időközi választás kapcsán indult "fiktiválási" eljárás február elején lezárult, ennek az volt a célja, hogy kiszűrjék azokat, akik nem életvitelszerűen élnek a településen.

A tömeges betelepülések miatt indult, a letenyei körjegyzőség által lefolytatott eljárás viszont nem állapított meg törvénysértést, így senkit nem kellett a bejelentett lakcíméről törölni. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság még a január 9-i voksolás után közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomozást indított Bödeházán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újranyit Siófok hivatalos jégpályája

Siófok térségében egyes helyeken ismét kellően megvastagodott a Balaton jege, így hétfőn újra kinyit… Tovább olvasom