Kisalföld logö

2018. 05. 20. vasárnap - Bernát, Felícia 12°C | 23°C Még több cikk.

Mire fordítják az összegyűlt adományokat a segélyszervezetek?

Az összegyűlt pénz- és tárgyadományok sorsáról kérdezte meg az az MTI a vörösiszap katasztrófa károsultjait támogató, a helyszínen dolgozó öt karitatív szervezetet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, a Magyar Vöröskeresztet, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet, a Katolikus Karitászt és a Baptista Szeretetszolgálatot.


A Magyar Vöröskereszt adományszámlájára eddig közel 115 millió forint érkezett, a 1749-es segélyvonalra egy hónap alatt több mint 200 millió forint folyt be, a természetbeni adományok összege eléri a 70 millió forintot. Az adományszámlára külföldről is érkeznek adományok, melyek között milliós nagyságrendű összegek is vannak. Devecserben egy, a katasztrófa károsultjairól készített önkormányzati lista alapján igényfelmérést követően a rászoruló családok hetente egyszer élelmiszer- és tisztítószer-adományokat kapnak. Használt ruhákat folyamatosan lehet kérni, a rászorulók egyénileg válogathatják ki és elvihetik a szükséges darabokat. A következőkben különböző építő-és burkoló anyagok vásárlásával segítik a károsultak újjáépítési munkálatait, valamint az ingóságok pótlásában is segítséget nyújtanak a többi között új háztartási gépek és bútorok vásárlásával. Pénteken 30 darab mosógépet, 20 darab hűtőszekrényt, 20 köbméter tűzifát szállítanak Devecserre 6 millió forint értékben - közölte Csali Annamária kommunikációs vezető az MTI-vel.

A pénzügyi hozzájárulások eddigi nagyságrendje 100 millió forint, ami az 5-10 ezer forintos magánadományokból gyűlt össze - közölte Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke az MTI-vel, hozzátéve: a 1752-es Nemzeti Segélyvonal által összegyűjtött adományból eddig 48 millió forintot kaptak. A szeretetszolgálat 90 család lakhatását biztosítja: három ingatlant vásárolt, ahol 4 családot helyeztek el, a többi károsult albérleti díját fél éven át fizeti, nekik berendezési és egyéb tárgyakat is juttatnak. Erre közel 30 millió forintot kötöttek le. Az ügyvezető felhívta a figyelmet arra, hogy "előkerülhetnek" olyan családok, akik eddig rokonoknál, ismerősöknél húzták meg magukat, de ott tovább nem maradhatnak, így az ő lakhatásukról is gondoskodniuk kell majd a segélyszervezeteknek. Tárgyi adományok, egyebek mellett élelmiszer, ruhanemű 30-50 milliós értékben érkezett, ezeken túl a szolgálat a területen dolgozókat étellel-itallal látja el a kezdetektől fogva. A raktárakban sok bútor, műszaki eszköz is van, így segítséget tudnak nyújtani az ingóságok pótlásában is. A szeretetszolgálat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárságával közösen gyűjtést indított októberben, az iskolák által összegyűjtött pénzből a kolontári és devecseri gyermekeket támogatják.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet magánszemélyektől 50 millió forint pénzfelajánlást kapott, ebben nincs benne a Nemzeti Segélyvonalból származó adomány - tájékoztatott Fekete Dániel kommunikációs vezető. A Nemzeti Összefogás Alapítvány 6 millió forintot ajánlott fel, 30 millió forint értékben védőmaszkokat ajánlott fel a GlaxoSmithKline (GSK) - emelte ki. A szervezet 5 millió forintos gyorssegélykeretéből élelmiszerrel és tisztítóeszközökkel támogatta a rászorultakat, a tervek szerint az ingóságok pótlásában is segítenek majd "a már bevált" ingóságpótló utalványokkal. A karitatív szervezetek munkáját a humanitárius koordinációs központ hangolja össze és osztja el a beérkezett adományokat Devecserben és Kolontáron. A résztvevő 5 segélyszervezet közös adománykártya bevezetéséről is megállapodott, amelynek célja a beérkező adományok nyilvántartása és a segélyezés megfelelő színvonalon való működtetése.

A Katolikus Karitász a kárt szenvedettek megsegítésére elkülönített bankszámlán várja a lakosság felajánlásait: az első két hétben több mint 30 millió forint pénzadomány gyűlt össze, október 31-én a katolikus templomokban is gyűjtést szerveztek. A szervezet védőfelszereléssel, takarítóeszközökkel és tartós élelmiszerrel sietett a helybeliek segítségére, valamint lelki segítségnyújtással is a rászorulók mellett állt. A beérkező adományokból az önkéntesek tartós élelmiszereket, tisztítószereket, ruhaadományokat tartalmazó csomagokat állítottak össze és osztottak ki az érintett családoknak. Az elmúlt hetekben több tíz tonna tartós élelmiszer - ásványvíz, konzerv, liszt, cukor és egyéb élelmiszer - érkezett és jut el folyamatosan a rászorulókhoz. A helyszíni kárelhárítási és helyreállítási munkálatokban több száz karitász önkéntes vett részt az ország minden részéről. Mivel a legfontosabb feladat a károsultakat életük újrakezdésében segíteni, így a segélyszervezet berendezési tárgyakat, háztartási eszközöket, bútorokat juttat el a családokhoz, valamint egy komplex "újrakezdési csomag" kidolgozásába kezdett - közölte a szervezet kommunikációjával foglalkozó cég. 

A Baptista Szeretetszolgálat eddig összesen 110 millió forint pénz- és természetbeni adományt kapott és juttatott el a károsultakhoz - tájékoztatott Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója. A devecseri irodában folyamatosan osztják a segélyeket, a helyi nagycsaládosokkal közösen a bajbajutottak aktuális szükségeinek megfelelően folyik a segélyek összeállítása és szétosztása. Októberben a Cora áruházakban gyűjtöttek 20 tonnányi tartós élelmiszert, emellett a segélyek jellemzően ruhaneműket, cipőket, ágyneműt, tisztító- és tisztálkodószereket, higiéniai termékeket, védőfelszereléseket tartalmaznak. Kolontáron és Devecseren a többi között háztartási gépekre és konyhabútorokra beváltható vásárlási utalványokat osztottak 10 millió forint értékben. A pénzadományokat továbbra is várják, mert a családok új otthonainak elkészülte után az otthonok felszerelése, bebútorozása egy újabb jelentős feladat lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyilkosság: az egykori bokszoló és az asszony is az alkohol rabjává vált?

Levágta a haját, fojtogatta, agyonverte élettársát az egykori oroszlányi bokszoló, H. Szilveszter - írja a kemma.hu. Tovább olvasom