Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Kihúzták a dugót a vizekből - Apadnak a folyók, szombaton is lesz napsütés!

Arra azonban számítsanak, hogy Győrnél szombaton hajnalban a vízállás várhatóan meghaladja a rakpart szintjét.
Esik, árad, elöntött - küldjön fotót, beszámolót! tudosito@kisalfold.hu.

 

A hétvége várható időjárása - az OMSZ előrejelzése


Péntek

Délelőtt nyugaton és a középső országrészben, délután már inkább csak keleten zavarja átmeneti felhősödés a napsütést. Számottevő csapadék nem valószínű. Az általában mérsékelt délkeleti, déli szél a Dunántúlon és az Alföldön sokfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Késő este 13, 18 fokra számíthatunk.


Szombat

Az éjszaka második felében és szombaton délelőtt főként az Alföldön lesz nagyobb területen erősen felhős az ég, és ott több helyen, az ország más vidékein inkább majd csak az esti óráktól alakulhat ki zápor, zivatar. Nyugaton több, keleten kevesebb napsütés várható. A déli, délnyugati szél megélénkül, zivatarban megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 26 fok között alakul, ám délnyugaton melegebb is lehet.

Vasárnap

Napos és gomolyfelhős időszakok egyaránt lesznek, szórványosan várható zápor, helyenként zivatar. Az északnyugati szél néhol megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul.

A Cuhai-Bakony-ér Rétalapnál szeptember 16-án, azóta már apad. Fotó: Mészáros
A Cuhai-Bakony-ér Rétalapnál szeptember 16-án, azóta már apad. Fotó: Mészáros

Folyamatosan apad a Rába, a Marcal, a Lajta is - Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója


Az elmúlt 24 órában sehol nem volt jelentős csapadék és ebben nem is várható lényeges változás.

A Dunán a következő napokban lassan apadó vízjárás várható. A bősi erőmű karbantartása miatt az erőművön csak 1000 m3/s vízhozamot vezetnek át, a többlet vízhozamot az Öreg-Dunába vezetik, Rajkánál jelenleg 1100 m3/s érkezik.

A Rába apadása Ragyogónál és Vágnál zavartalan, az I. fokú készültség szint alá Ragyogónál a kora esti, Vágnál pedig a késő esti órákban csökkenhet a folyó vízszintje.

Árpásnál a tegnap esti órákban 471 cm-es vízállással hosszan elnyúlóan, mintegy 10 órán keresztül tetőzött az árhullám, de a folyó már itt is apad.

Győrnél, a tetőzés a holnap hajnali órákban várható, 440 cm körüli vízszinttel. Várhatóan meghaladja a vízállás a rakpart szintjét. (430 cm)

A Marcal legfelső szakaszán és a jobbparti mellékvízfolyásokon folyamatos az apadás. Mersevátnál és a Marcal középső szakaszán azonban még továbbra is lassú áradás figyelhető meg. A Marcal alsó szakaszán Mórichidánál jelenleg lassú apadás tapasztalható.

Gyirmótnál az árhullám tetőzése hosszan elnyúlóan, 460-470 cm körüli vízállással várható a ma délutáni – kora esti óráktól, holnap reggelre lassú apadás valószínű.. A II. fokú készültség szintje (400 cm) alá a szombat éjszakai óráktól csökkenhet a vízállás.

A Lajtán folyamatos lassú apadás tapasztalható, a mai napon ennek folytatására számítunk. Mosonmagyaróvárnál a III. fokú készültség szintje (220cm) alá ma reggel csökken a vízállás, a II. fokú készültség szintjét (200 cm) pedig ma késő éjszaka érheti el.

A Fertő tó nyugalmi vízszintje ma reggel 9 cm-rel magasabb az időszakra érvényes szabályozási szintnél és 14 cm-rel marad el a tó árvízszintjétől. A tó vizének eresztése 4 m3/s vízhozammal folyamatosan történik.


A Rábán levonuló árhullám, illetve a kedvezően alakuló hidrológiai helyzet miatt a Központi védelemvezető
• a Mosoni-Duna-Rábcamenti árvízvédelmi szakasz Börcsi, Lébényi, Hanságligeti, Szentkereszti, Győrsövényházi és Rábcakapi gátőrjárásokon
• az Árpás-Répcementi árvízvédelmi szakaszon
• a Répcelak-Sárvári árvízvédelmi szakasz Nicki és Uraiújfalui gátőrjárásokon
• a Mórichida-Sárvári árvízvédelmi szakasz Marcaltői, Kemenesszentpéteri, Pápóci és Ostffyasszonyfai gátőrjárásokon 2014.09.19. 18 órától I. fokú árvízvédelmi készültség megszűntetését rendeli el.

A Lajtán levonuló árhullám, illetve a kedvezően alakuló hidrológiai helyzet miatt a Központi védelemvezető
• a Lajtamenti árvízvédelmi szakaszon 2014.09.20. 06 órától II. fokú árvízvédelmi készültség I. fokúra csökkentését rendeli el.


A védekezésben összesen 336 fő vesz részt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önkormányzati választás 2014 - 20 falu, ahol nem lesz tétje a választásnak

Hatvannégy településen egyetlen polgármesterjelölt indul csak. Huszonhat faluban mindenki képviselő… Tovább olvasom