Kisalföld logö

2018. 08. 16. csütörtök - Ábrahám 17°C | 28°C Még több cikk.

Cseh Tamásra emlékeznek Bakonybélben szombaton

Az énekes műfaji sokoldalúságát, zenészi és emberi vonásait egyaránt méltó módon bemutatják.
Negyedik alkalommal emlékeznek Cseh Tamásra Bakonybélben az Énekmondók Emlékezete rendezvényével szombat délután. A szervezők tájékoztatása szerint Cseh Tamásra - a falu díszpolgárára és a Bakonybél környéki erdőkben megalapított bakonyi indián játékok kitalálójára - olyan programokkal emlékeznek, melyek az énekes műfaji sokoldalúságát, zenészi és emberi vonásait egyaránt méltó módon bemutatják.

A Tinódi Pajzs Egyesülettel és Kátai Zoltán énekmondóval közösen szervezett rendezvény helyszíne idén is a bakonybéli Szent-kút lesz, mely Cseh Tamás kedvelt helye volt. Ebben az évben ráadásul nem csak Cseh Tamás születésének hetvenötödik évfordulójára emlékeznek a bakonyi községben, hanem a helyi Szent Mauríciusz Monostor alapításának ezredik évfordulójára is.

A szombat délután négy órakor kezdődő programok első felében a Musica Historica régizenei együttes, Kátai Zoltán lantművész, valamint a Szent Mauríciusz Kórus idézi meg a régmúltat, a Bakonybéli Népdalkör fellépése pedig a bakonyi népzenei hagyományokba vezet vissza. Később látható lesz a Cseh Tamás Archívum erre az alkalomra készült filmösszeállítása Cseh Tamás arcai - Keresztül kasul a histórián - Társak és barátok I. címmel.

Ezután az Ad Libitum együttes - Novák János, Márta István és Bornai Szilveszter - emlékezik meg Cseh Tamás születésnapjáról, majd Mülhauser Martina a közönséggel együtt énekel népszerű Cseh Tamás-dalokat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ÁSZ felől robbant a vécépapírbomba

Egy hét alatt mindenki üzent mindenkinek a magyar egészségügyben, s miközben sokakban az merül fel,… Tovább olvasom