Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

4,7-es földrengés - A megyében is érezték - 1985 óta nem volt ekkora

A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriumának tájékoztatása szerint a szombat kora esti földrengés a Richter-skála szerint 4,7 erősségű volt. Lesznek utórengések.

21.57 - A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriumának tájékoztatása szerint a szombat kora esti földrengés a Richter-skála szerint 4,7 erősségű volt.

Korábban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte, hogy a Richter-skála szerint 4,8 erősségű volt a szombaton kora este történt földrengés, amelynek epicentruma Oroszlány térsége.

Várhatóan lesznek utórengések, de jóval kisebbek - közölte Tóth László szeizmológus az MTI-vel szombaton este.

Tóth László ismertetése szerint a rengés 18 óra 41 perckor kezdődött, epicentruma Oroszlánytől pár kilométerre észekra volt.

A rengés centruma 10 kilométerrel volt a föld alatt, az épületekben az első beszámolók szerint csak kisebb károk keletkeztek, személyi sérülés nem történt - közölte.

21.40 - Tarlós István főpolgármester a Budapesti Közlekedési Központon keresztül még az éjszaka megvizsgáltatja a fővárosi hidakat és aluljárókat, érte-e őket valamilyen sérülés a szombat esti földrengés következtében - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

A főváros korábban azt is jelezte, hogy a főpolgármester folyamatosan tartja a kapcsolatot a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatósággal.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Szeizmológiai Intézet tájékoztatására hivatkozva azt közölte, hogy a Richter-skála szerint 4,8 erősségű földmozgást mértek a Komárom-Esztergom megyei Oroszlány térségében. Személyi sérülésekről, jelentősebb károkról nem érkezett jelzés.

21.11 - Pest megye több településéről is érkeztek bejelentések a szombati földrengés miatt, de károkról egyelőre nem tudni - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.

Loch Erika tájékoztatása szerint főként Százhalombattáról, Piliscsabáról, Budaörsről, Biatorbágyról és Telkiből hívták a katasztrófavédelem megyei ügyeletét. A legtöbben arról számoltak be, hogy mozogtak a plafonon a csillárok, illetve hogy "dübörgött" alattuk a fotel.

Károkról egyelőre nem érkezett jelentés.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint a Richter-skála szerint 4,8 erősségű földrengés volt szombaton kora este Magyarországon, amelynek epicentruma Oroszlány térsége.

21.10 - Oroszlányban a helyi védelmi bizottság ülésezik, ahol áttekintik a károkat

Az első beszámolók szerint csak kisebb károk keletkeztek három budapesti panelépületben a szombat esti földrengésben: a III. kerületben kettő, a XI. kerületben pedig egy tízemeletes épületből jeleztek - nem jelentős - falrepedéseket és vakolatomlást. Komárom-Esztergom megyében több településen ugyancsak falrepedéseket jelentettek a tűzoltóknak.

Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel közölte, hogy a budapesti helyszínekre már úton vannak a statikusok. Egyik épületet sem kellett elhagyniuk a lakóknak.
A III. kerületben a Hollós Korvin Lajos utcában és a Huszti úton álló tízemeletesben keletkeztek kisebb károk, a XI. kerületben pedig a Gazdagréti téren lévő lakótelepi épületből jeleztek szerkezeti rongálódásokat.

A Huszti úti épületben az MTI tudósítójának a IX. emeleti folyosón mutattak egy függőleges, 2-3 méteres - már meglévő - vékony repedést, amiről azt vélték a lakók, hogy a rengéstől nagyobb lett. A helyszínen ezért most a statikusokat várják.

A Gazdagréti téren lévő tízemeletes épületben - az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint - a 7., a 8. és a 9. emeleten a lépcsőházban vakolatdarabok estek le.

A tűzoltók jelenleg a statikust várják a helyszínen.
A környéken teljes a nyugalom, a közeli üzlet előtt beszélgetnek csak néhányan.

A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi ügyelete arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a megyében több településén is kisebb falrepedéseket jeleztek a tűzoltóknak.

Lakossági intézkedésre eddig nem került sor, nagyobb károkról nem érkezett jelentés. Felhívták a figyelmet arra, hogy az embereknek nem kellett elhagyniuk a házaikat.

Az ügyeletvezető azt mondta, azért lehetett Oroszlányban morajlást hallani, mert a földrengés viszonylag közel, 8 kilométerre volt csak a föld alatt.

Popovics György, a Komárom-esztergom Megyei Közgyűlés elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy elővigyázatosságból megkezdték a veszélyes üzemek ellenőrzését. A vizsgálatok szerint a technológiában nem esett kár, intézkedésre sehol nem volt szükség.

Oroszlányban a helyi védelmi bizottság ülésezik, ahol áttekintik a károkat.

20.35 - Összefoglaló a földrengésről

A MTA Szeizmológiai Intézete szerint 1985 óta nem volt ilyen erejű földrengés Magyarországon, mint szombaton kora este

A földrengésről leggyorsabban az internetes közösségi oldalakról lehetett tájékozódni.

Az MTI szerkesztőségébe sok helyről telefonáltak azzal, hogy érezték a földrengést, amely a Richter-skála szerint 4,8 erősségű volt. Többen arról számoltak be, hogy megmozdult alattuk az ágy vagy a fotel, recsegett a padló vagy összecsörrentek a poharak a polcokon. Többen azt mondták, olyan volt, mintha kihúzták volna alóluk a széket.

Budapesten nemcsak a budai kerületekben, hanem Pesten is több helyen érezték a rezgést. Telefonáltak a Ferencvárosból, a XIII. kerületi Róbert Károly körútról is, itt a beszámolók alapján úgy tűnt, hogy inkább csak a magasabb épületekben érezték a rengést.

Fejér megyéből több településről is jelezték, hogy a földrengés erejétől a lakásokban a szekrények megmozdultak, a csillárok kilengtek. A rengéseket Veszprémben, és Balatonalmádi térségében is érezték.
Földmozgást észleltek Délnyugat-Szlovákiában is: Révkomáromban, Dunaszerdahelyen, Nagyszombatban, Érsekújvárban, Léván és néhány más városban. Károkról nem érkezett jelentés.

A rengés után percekkel a Facebook közösségi portálon szinte azonnal megjelentek a földrengést észlelő üzenetek.

A földrengés után egy órával már külön Facebook-csoport alakult, "Földrengés 2011" címmel, amelynek rövid idő alatt több mint 700 tagja lett. Sokan itt is beszámoltak arról, mit éreztek a rengéskor.

Legutóbb december 14-én volt földrengés Magyarországon: akkor Miskolcon 2,9-es földrengést mértek, este 22 óra 29 perckor, károkról nem érkezett jelentés. 2010 augusztusában több, egymást követő napon is volt földrengés Miskolc, illetve Sellye térségében, utóbbi településen volt, hogy egy nap háromszor is megrengett a föld.

Ismereteink szerint Magyarországon 1763-ban, Komáromban mérték a legnagyobb földrengést, annak magnitúdója körülbelül 6,3 volt. Akkor a város egyharmada elpusztult, több mint hatvanan meghaltak. A legutóbbi nagyobb, károkat is okozó földrengés 25 éve, 1985. augusztus 15-én a Veszprém megyei Berhidán volt, akkor a Richter-skála szerinti 5-ös erősségű földrengés volt.

20.30 - Tarlós István főpolgármester folyamatosan tartja a kapcsolatot a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatósággal, ám egyelőre nem tartják indokoltnak a védelmi bizottság összehívását - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója az MTI-vel a szombat esti földrengést követően.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Szeizmológiai Intézet tájékoztatására hivatkozva azt közölte, hogy a Richter-skála szerint 4,8 erősségű földmozgást mértek a Komárom-Esztergom megyei Oroszlány térségében. Személyi sérülésekről, jelentősebb károkról nem érkezett jelzés.

20.05 - Az idokep.hu becslése szerint a földrengést több mint 1 millió lakos érzékelte.

20.03 - Két budapesti, III. kerületi panelépületben is károk keletkeztek a szombat esti földrengésben.

20.00 - Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint a Richter-skála szerint 4,8 erősségű volt a szombaton kora este történt földrengés, amelynek epicentruma Oroszlány térsége.

Petróczi Tímea szóvivő közleménye szerint a földfelszíntől 10 kilométer mélységben történt a rengés.

Magyarországon 1985 óta nem történt ilyen erejű földrengés a MTA GGKI Szeizmológiai Intézet tájékoztatása alapján - olvasható a közleményben.
Az OKF-hez nem érkezett jelzés személyi sérülésekről - közölte a szervezet szóvivője az MTI érdeklődésére.

Közölte azt is, hogy a megyei katasztrófavédelmi főigazgató intézkedett arról, hogy a szükséges lakosságvédelmi intézkedéseket tegyék meg.

19.48 - Richter-skála szerint 4,2 magnitúdójú volt a Magyarországi földrengés, amelynek epicentrumát egy amerikai honlap a Komárom-Esztergom megyei Kecskéd és Oroszlány közelében határozza meg.

A http://earthquake.usgs.gov/ címen elérhető, az Amerikai Egyesült Államok földtani szolgálatának weboldala szerint a szombaton kora este történt földrengés centruma 8,3 kilométerrel volt a föld alatt.

A műszerek szerint a rengés kiterjedése észak-nyugati irányba 113, nyugatra 54, észak-keletre pedig 53 kilométeres volt. A honlap adatai szerint a földrengés 18:41-kor történt.

19.15 - Több forrás szerint is a Komárom-Esztergom megyei Kecskéd és Oroszlány közelében volt a szombat esti földrengés epicentruma.

Az MTI úgy tudja, hogy a Richter-skála szerint 4,2-4,8 közötti erősségű földmozgást mértek, a rengés 18:41 órakor volt, és 38 másodpercig tartott.

Szombati földrengés a twitteren >>
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Petróczi Tímea az MTI-vel közölte: Oroszlánynál volt a földrengés epicentruma.
Károkról egyelőre sehonnét nem érkezett jelentés.

Az MTI-nek a rengés óta nem sikerült elérnie a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szeizmológiai Obszervatóriumát.

Korábban - Rengett a föld Győrben és környékén is

Itt mindent megtudhat a szombat esti földrengésről, amelyet Győrben és környékáén is észleltek >>


A földrengés paraméterei

Magnitude ML 4.7
Region HUNGARY
Date time 2011-01-29 17:41:39.0 UTC
Location 47.50 N ; 18.38 E
Depth 20 km
Distances 33 km NW Székesfehérvár (pop 103,772 ; local time 18:41:39.8 2011-01-29)
6 km NE Oroszlány (pop 20,271 ; local time 18:41:39.8 2011-01-29)
5 km SE Kecskéd (pop 1,908 ; local time 18:41:39.8 2011-01-29)



Kisebb erejű földrengést jeleztek Magyarország több településéről, elsősorban a Dunántúlról szombaton kora este. Károkról, sérülésekről nem érkezett jelentés.

Földrengést észleltek 18 óra 42 perc körül hazánkban.

4,7-es erősségű földrengés rázta meg hazánkat szombat este 18 óra 42 perckor. A rengés epicentruma Oroszlány volt, de a földmozgás észlelhető volt több dunátúli nagyvárosban, így Budapesten, Székesfehérváron, Győrött és Pécsett is - adta hírül az idokep.hu.

Hivatalos információ: a rengés erőssége 4,7-es volt, epicentruma Oroszlány - a gyors tájékoztatást köszönjük Maróti Árpádnak és a GeoRisk Földrengéskutató Intézetnek. (Forrás: idokep.hu))

Ilyen erősségnél a kisebb tárgyak a polcokról lezuhanhatnak, illetve a földben és a falakban lévő gyengébb vezetékek megrepedhetnek. Amennyiben gázszagot érzünk, ha tehetjük, feltétlenül zárjuk el a gázcsapot, ha az utcán érzékeljük, akkor értesítsük a szolgáltatót!

"Győrságról az imént olyan érzésünk volt mintha földrengés lett volna a poharak összekoccantak a szekrényben a talaj illetve a falak megremegtek még az ágyon is lehetett érezni" - írta a földrendés után néhány perccel olvasónk.

Szerkesztőségünkbe több telefon is érkezett a földrengésről: Adyvárosból, a belvárosból, Marcalvárosból, a Mester utcából is jelezték olvasóink, hogy észlelték a mozgást.

Többen elmondták, hogy megmozdultak a bútorok, a csillárok, "félelmetes érzés volt" - fogalmazta meg a legtöbb olvasó.

Az MTI-hez szombat este háromnegyed hét után számtalan telefonhívás érkezett Budapestről és környékéről, hogy megmozdult a föld. Az MTI I. kerületi, Naphegy téri épületét is megmozdította egy lökés. Kisebb földrengést jeleztek Budapest több kerületéből, továbbá Gödről, Környéről, Székesfehérvárról, Budaörsről, Pécsről, Dorogról valamint Tatabányáról is.

Bábolnán csütörtökön rengett a föld>>


Földrengés Dél-Szlovákiában is

Kisebb erejű földrengés volt szombaton este Délnyugat-Szlovákiában.

A Markíza televízió jelentése szerint háromnegyed hét előtt néhány perccel 3-4 másodpercig földmozgást észleltek Révkomáromban, Dunaszerdahelyen, Nagyszombatban és néhány más városban is.

Károkról, sérülésekről nincs hír.

Olvasóink írták

188 hozzászólás
  • 188. ANKO 2011. január 30. 09:18
    „Szerintem nagyon sokan tréfának veszik, pedig nem az volt. Marcal I. 5. emelet. Épp a szobában beszélgetett a család, a szekrény recsegett, a szobaajtó kilengett, a fotelban ülve olyan érzésünk volt, mintha szédülnénk.”
  • 187. rolus 2011. január 30. 09:09
    „177-nek!Újvárosban én sem tudnék nyugodtan aludni.”
  • 186. ili 2011. január 30. 07:52
    „Nem értem miért kell viccet csinálni belőle,igen is volt és eléggé érezhető.A keresztlányom meg Oroszlányba lakik és nagyon megijedtek.Azt mondták szörnyű volt.”
  • 185. zolikom 2011. január 30. 06:52
    „Oroszlányban bányát mélyítenek?”
  • 184. Cloeon_dipterum 2011. január 30. 01:37
    „Bár én nem éreztem, szerintem a Kisalföld értékrendje összedőlt. A netes címlapot elöntötte szennyhír. Ki kell hirdetni a harmadfokú szennyhírkészültséget.”
  • 183. poltergeist84 2011. január 30. 01:07
    „:D Ülj le, Aladár! :D
    1120:
    Miért hazudna? Megmondom: mert most az a menő. F_szbúkon, meg a wiwen, meg mindenhol mindenki erről beszél, és most ha menő akarsz lenni, akkor Te is érezted! Ennyire egyszerű. A földrengés nem olyan, hogy kikerüli a házakat, meg az embereket... Ha valahol érezték, akkor tutiezerszázalék, hogy a szomszédnak is kellett éreznie. Kivétel, ha éppen ugrálókötelezett, és 10 másodpercig a föld felett volt. Vagy függőágyban feküdt kint a fák alatt, bár azért ez január végén picit indokolatlan... Nem létezik olyan, hogy szelektív földrengés, ugye? Vagy csak én vagyok lemaradva? Nem, szerintem csak nem akarnak páran lemaradni a menőzésről, ennyi az egész. Viszont azokat sajnálom, akik tényleg átélték... Nem lehetett semmi, én csak elképzelni tudom, milyen lehet, de erre nyugodtan mondhatom, hogy hál´istennek... :D”
  • 182. senkialadár 2011. január 30. 00:25
    „én is éreztem ..,kiszakadtam a fal,a tetőt majdnem ránk szakadt de szerencsére elkaptuk,a bútorok másfél méter magasan repkedtek,a konyha asztal elszállt az ablakon,a tányérok maguktól elolvadtak,aztán szépen lassan elkezdtem lejönni a cuccról :S”
  • 181. 1120 2011. január 30. 00:15
    „Miért hazudna bárki is? Nem értelek... Én kb. 80 km-re lakom az epicentrumtól (Csorna), de éreztem rendesen. Az simán lehetséges, hogy valaki fele ilyen mesze sem lakik és mégsem érez semmit a következők miatt: pl. a szabadban volt, vagy a lakásban volt ugyan, de az földszintes és/vagy nem nyugalmi helyzetben volt, hanem (teszem azt) kiment éppen a spájzba sörért...stb.
    Én a 3.-on lakom és mozdulatlanul ültem a fotelemben, de az a kb. 2 mp. eléggé ijesztő volt!
    Az utórengések azonban (bár szinte mindig vannak), de MINDIG gyengébbek! Ez a legfontosabb...”
  • 180. poltergeist84 2011. január 30. 00:02
    „Szerintem meg az a rohadt nagy helyzet, hogy sokan szenzációhajhászkodnak, és azért írják, hogy érezték. Én nem éreztem semmit, de a tőlem 5 méterre álló kollégám meg igen. Annyira undorítóak ezek az emberek... Az ilyeneknek csak azt kívánom, hogy egyszer TÉNYLEG érezzen egy 4.7-eset, akkor majd nem írja nagyképűzésből, (vagy mi erre a jó szó...) hogy "én is éreztem, énis énis"! Érdekel a szeizmológia is, és elképzelni sem tudom, hogy ha az epicentrumban is ugyanolyan erős lett volna, mint itt Győrben. Mert ott TÉNYLEG mozogtak a bútorok, de hogy itt is, azt nehezen hiszem el. Én éppen melóztam, de kvázi "nyugalmi" helyzetben éppen a kajaidőmet töltöttem: ültem a széken, és ettem. Csak megéreztem volna, ha van... De amint a Tatabányai kollégámat hívta a neje, hogy mi a helyzet, meg ott mi történt, mindjárt pattantak a gumitarzanok, hogy "éniséreztem valamit most, énis énis!" pedig egymás mellett voltunk. Rengeteg oldalt bejártam az infók után, de elég sok kétes dolgot olvastam. Igen, volt aki tényleg érezte, hallotta, átélte, de könyörgöm: aki nem, az ne írogasson itt, mert a félősebbeket, hiszékenyebbeket halálra rémíti! Köszi!”
  • 179. 1120 2011. január 29. 23:42
    „Marika! Nyugi... Az utórengések MINDIG gyengébbek! Az igaz, hogy a műszerek még akár hetekig mérhetnek rengést, de azokat már végképp nem fogjuk érezni. Az első néhány utórengést esetleg, de azok feleakkorák sem lesznek, mint amilyen ez volt. Én egyébként Csornán is éreztem, a 148. hsz.-ban részletesen leírtam, hogy mit tapasztaltam.”
  • 178. Chuck_Norris 2011. január 29. 23:41
    „Nem volt földrengés. Babot ettem.”
  • 177. marika1954 2011. január 29. 23:32
    „Újvárosba 18óra5perckor lehetett érezni a rengést az író asztal olyan félelmetes hanggal verődött a falnak azt hittem kiszakad a fal. A másik szobába a Férjem is érezte. A Nővérem 18óra 55kőrűl hívott Marcal városból,hogy mit érzett. Köz világítás itt sincs.Nyugodt alvás biztos nem lesz az éjjel sokunknak. Még várható az utórengés ami szokta követni.Borzalmas hang volt, míg élek nem fogom elfelejteni nagyon félek!”
  • 176. Sagittarius 2011. január 29. 23:17
    „Mérget vennék rá, hogy ennek is zion szocijai, és a globális nagytőke az okozója!”
  • 175. vanessa 2011. január 29. 23:12
    „tosa, igy igaz, de ha majd ők kerülnek ilyen helyzetbe akkor elgondolkodhatnak,szánalmasak (((”
  • 174. vanessa 2011. január 29. 23:10
    „jó estét!mi is éreztük.ady városban,jó lenne ha már nem kevernétek bele ebbe is a politikát,ja magyar ember minden bajba a politikát keveri bele,”
  • 173. Sagittarius 2011. január 29. 23:05
    „172. tosa2 2011.01.29. 22:50
    "Sok bunkócska........ Egyesek marhára tudnak viccelődni egy"kis földrengésen", mások egyből politizálnak."

    Megint mások, pedig játszák az eszüket, okoskodnak, és minden xarba képesek belekötni csak balhézhassanak! Nincs neked vakbélgyulladásod?? ...mert olyan komoly vagy!”
  • 172. tosa2 2011. január 29. 22:50
    „Sok bunkócska csak akkor venné észre , hogy valami történt, ha már a gerenda a hátába
    fúródik. Egyesek marhára tudnak viccelődni egy"kis földrengésen", mások egyből politi-
    zálnak. Már tudom, hogy ti vagytok azok, akik, ha egy bevásárlóközpontban bemondják,
    hogy sürgősen hagyja el mindenki a helyet, ti akkor is kapaszkodtok görcsösen a kosara-
    tokba és csak akkor engeditek el, ha kirángatják a kezetekből, Csak egyszer legyen
    balhé, nektek lenne a legnagyobb p...tok.”
  • 171. Szilágyi_Zsolt 2011. január 29. 22:49
    „Én Szákszenden vagyok most, ez az epicentrumtól kb. 10 km-re fekszik légvonalban... Hát mit mondjak: baromi félelmetes volt. Nem szeretném ezt még egyszer átélni. Megremegtek a szekrények, kinyíltak az ajtók, összerezdültek az üvegek, porcelánok, megrendült a lábam alatt a födém. Ijesztő volt, rettenetesen, főleg az, hogy mire fölfogtam, hogy ez tényleg földrengés, és igazából megijedhettem volna, már vége is volt az egésznek.

    Remélem, az éjszaka nyugodt lesz.”
  • 170. Sagittarius 2011. január 29. 22:49
    „Nem történt semmi komoly, csak a pofám szakadt le, az gerjesztette a rengést!”
  • 169. okostojas007 2011. január 29. 22:45
    „159.-nek
    változó árfolyamú rengés volt....”
188 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezt észlelték olvasóink - Földrengés Győrben és környékén

Mezőörs, Adyváros, Biatorbágy, Győrság: több olvasónk e-mailben írta meg a kisalfold.hu-nak, amit a… Tovább olvasom