18 óra 58 perc - Rendőrgolyó végzett az ámokfutóval, nem öngyilkosság történt
Rendőrgolyó végzett azzal az ámokfutóval, aki hétfőn Pozsony Dévényújfalu nevű városrészében hét embert gyilkolt meg - jelentették be kedden Pozsonyban, felülírva a korábbi öngyilkossági verziót.
"A boncolás kimutatta, hogy Lubomír Harmant egy rendőr lőtte le. A halálos lövés a tettest mellkasának bal oldalán érte" - ismertette a boncolás eredményét Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter keddi pozsonyi sajtóértekezletén.
Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány szavaiból az derült ki, hogy a 48 éves férfit valamelyik rendőr halálosan megsebesítette, de még volt ereje arra, hogy fegyverét maga ellen fordítsa, "valószínűleg azért, hogy lerövidítse szenvedését". Hozzátette: a rendőrök parancsot kaptak a lövöldöző férfi likvidálására.
A szlovák kormány keddi rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy nemzeti gyásznap lesz csütörtökön Szlovákiában a mészárlás áldozatainak emlékére.
A gyásznapon reggel nyolc és este hat óra között félárbocra eresztik az állami zászlókat, s tilosak lesznek a szerencsejátékok.
Szlovákia majdnem két évtizedes fennállása alatt eddig öt alkalommal rendeltek el nemzeti gyásznapot. A kormány döntése értelmében az áldozatok legközelebbi hozzátartozói anyagi kártérítést kapnak.
A belügyminiszter elmondta, hogy a tettes, egy Lubomír Harman nevű férfi két éve munkanélküli volt. A férfi szélesebb családi háttere rendezett volt, szomszédai, volt munkatársai és ismerősei a rendőrség szerint nem konfliktuskereső egyénnek ismerték. Agglegényként egy sportlövész egyesület tagja volt. Az a korábbi értesülés, hogy leszerelt hivatásos katonáról volna szó, nem igazolódott be.
Harmannak engedéllyel hat fegyver volt a birtokában, köztük a gyilkos fegyver, egy géppisztoly. A belügyminiszter bejelentette, hogy a jövőben javasolni fogja a fegyvertartás szabályainak megszigorítását.
Az áldozatok romák voltak, egy családot alkottak: az anya, két lánya, 12 éves unokája, az egyik lány barátja és a másik lány férje az áldozat. Egy asszonyt akkor talált el halálos lövés, amikor kilépett lakásának erkélyére.
Hétfőn történt
21 óra 02 perc - Hét halálos áldozat - közülük hat roma nemzetiségű, 15 sebesült, öngyilkos elkövető
A sebesültek száma a legutóbbi jelentés szerint 15, közülük kilenc kórházban fekszik. Lipsic, miután meglátogatta a sebesülteket, azt mondta, hogy egy személy állapota életveszélyes, háromé pedig súlyos. A sebesültek között egy rendőr is van, akit fejlövés ért. Szintén megsebesült egy kisgyermek, de állapota nem életveszélyes, és szülei kérésére hazaengedték a kórházból.
A hét áldozat közül hat roma nemzetiségű, mindnyájan rokonok - erősítette meg a miniszter. "A panellakásban meggyilkolt öt személy, valamint a ház bejáratánál lelőtt férfi - négy nő és két férfi - roma nemzetiségű volt" - mondta Lipsic, aki szerint rokonokról van szó, de az adatokat még ellenőrzik.
"A gyilkosság okai egyelőre nem ismeretesek, vizsgáljuk a lehetséges indítékokat" - tette hozzá a miniszter.
A hetedik áldozat egy 52 éves asszony, aki a délelőtti lövöldözés idején kiment lakása erkélyére, s ott érte a gyilkos golyó. Holttestét férje találta meg, amikor délután hazaérkezett.
A nyolcadik halott az öngyilkosságot elkövető tettes.
A tettes egy 50 év körüli férfi, aki géppisztollyal gyilkolt, s akkor lett öngyilkos, amikor a rendőrök körbevették. Azt, hogy a tettes volt katona, Lipsic nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
A sebesültek száma legalább 14, közülük kilenc kórházban fekszik. Az újabb áldozat egy 52 éves asszony, aki a délelőtti lövöldözés idején kiment lakása balkonjára, s ott érte a gyilkos golyó. Holttestét férje találta meg, amikor délután hazaérkezett.
A rendőrség a délutáni órákban átvizsgálta a tragédia környékén lévő lakásokat, mert a tettes géppisztollyal vaktában lövöldözött, ezért nem zárható ki újabb áldozat.
![]() |
| Rendőrök elszállítják egy áldozat holttestét Pozsonyban, a Pavla Horova utcában 2010. augusztus 30-án. Ezen a napon a legfrissebb hírek szerint heten meghaltak és tizennégyen megsebesültek egy lövöldözésben a szlovák főváros Dévényújfalu nevet viselő városrészében. Az áldozatok között négy nő és két férfi van, mindnyájan családi, rokoni kapcsolatban vannak egymással. A hetedik halott a tettes, egy 50 év körüli férfi, aki egy panellakásban géppisztollyal gyilkolt. Amikor a rendőrök körbevették, öngyilkosságot követett el. (MTI/EPA/PETER HUDEC) |
Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány korábbi közlése szerint négy női és két férfi áldozat családi, rokoni kapcsolatban van egymással. A tettes egy 50 év körüli férfi, aki egy panellakásban géppisztollyal gyilkolt. Amikor a rendőrök körbevették, öngyilkosságot követett el.
Egy sebesült még életveszélyes állapotban van. A sebesültek között egy rendőr is található, akit fejlövés ért. Összesen kilenc személyt kezelnek kórházban különféle lőtt sebekkel.
A gyilkosság indítéka egyelőre ismeretlen, a rendőrségi vizsgálat folyik. Szlovákiában a gyilkosság példa nélküli.
![]() |
| Rendőrök helyszínelnek, miközben elszállítják egy áldozat holttestét Pozsonyban, a Pavla Horova utcában 2010. augusztus 30-án. Ezen a napon a legfrissebb hírek szerint heten meghaltak és tizennégyen megsebesültek egy lövöldözésben a szlovák főváros Dévényújfalu nevet viselő városrészében. Az áldozatok között négy nő és két férfi van, mindnyájan családi, rokoni kapcsolatban vannak egymással. A hetedik halott a tettes, egy 50 év körüli férfi, aki egy panellakásban géppisztollyal gyilkolt. Amikor a rendőrök körbevették, öngyilkosságot követett el. (MTI/EPA/PETER HUDEC) |
A rendőrfőkapitány szerint a tettes délelőtt fél tíz után egy géppisztollyal, két pisztollyal és nagy mennyiségű tölténnyel felszerelkezve érkezett meg a dévényújfalui panelház egyik lakásába, ahol agyonlőtt négy nőt és egy férfit. A ház bejáratánál szintén agyonlőtt egy férfit.
A lakosság által telefonon riasztott rendőrségi járőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, s a ház előtt bekerítették a tettest, aki egy ideig minden mozgó dologra lőtt.
Dominika Sulková, a mentőszolgálat szóvivője korábban azt nyilatkozta, hogy három ember sérülése nagyon súlyos. A sebesültek között van egy hároméves kisgyermek is, de az ő állapota nem életveszélyes.
A hivatalos közlés előtt a szlovák elektronikus médiában két verziója volt a tragédiának.
A közszolgálati TASR hírügynökség szerint egy idős férfi lövöldözött géppisztollyal azután, hogy kiirtott egy roma családot.
A SITA hírügynökség helyi lakosokra hivatkozva azt írta, hogy az egyik panelház előtt zajlott le a lövöldözés. Állítólag egy fiatal fiú gépfegyverrel tüzelt az ablakokra, illetve a környékén járó emberekre. Egyesek szerint kábítószerfüggő egyénről van szó, aki a lövöldözés végén öngyilkos lett.
Többen is azt állítják, hogy nem egy tettes volt, hanem kettő. Az országos rendőrfőkapitány szerint ez a feltevés nem igazolódott be. Az esethez közeli főutcán egy szétlőtt gépkocsi is látható.
Az eset helyszínén mentőautók, rendőrök és tűzoltók vannak. A hatóságok hangosbemondón figyelmeztették a lakosságot, hogy kerülje el a lövöldözés helyszínét. A tragédia környékét lezárták, a tömegközlekedést hosszú órákra elterelték.
Vezető szlovák politikusok részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak. A belügyminiszter a kórházban meglátogatta a sebesülteket.
16 óra 7 perc - Egy sebesült még életveszélyes állapotban van
Hét halottja és legalább 14 sebesültje van a hétfő délelőtti lövöldözésnek Pozsony Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) nevet viselő városrészében - közölte Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter délutáni pozsonyi sajtóértekezletén.
Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány szerint az áldozatok között négy nő és két férfi van, mindnyájan családi, rokoni kapcsolatban vannak egymással. A hetedik halott a tettes, egy 50 év körüli férfi, aki egy panellakásban géppisztollyal gyilkolt. Amikor a rendőrök körbevették, öngyilkosságot követett el.
Egy sebesült még életveszélyes állapotban van. A sebesültek között egy rendőr is található, akit fejlövés ért. Összesen kilenc személyt kezelnek kórházban különféle lőtt sebekkel.
A gyilkosság indítéka egyelőre ismeretlen, a rendőrségi vizsgálat folyik. Szlovákiában ez a gyilkosság példa nélküli.
A rendőrfőkapitány szerint a tettes délelőtt fél tíz után egy géppisztollyal, két pisztollyal és nagy mennyiségű tölténytárral felszerelve érkezett meg a dévényújfalui panelház egyik lakásába, ahol agyonlőtt négy nőt és egy férfit. A ház bejáratánál szintén agyonlőtt egy férfit.
| Videó: ujszo.com |
Az összes áldozatot családi viszony fűzi egymáshoz. A családról konkrét adatokat egyelőre nem közöltek.
A lakosság által telefonon riasztott rendőrségi járőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, s a ház előtt bekerítették a tettest, aki egy ideig minden mozgó dologra lőtt, majd öngyilkos lett.
Dominika Sulková, a mentőszolgálat szóvivője korábban azt nyilatkozta, hogy három ember sérülése nagyon súlyos. A sebesültek között van egy három éves kisgyermek is, de állapota nem életveszélyes.
A hivatalos közlés előtt a szlovák elektronikus médiában két verziója volt a délelőtt történt tragédiának.
A közszolgálati TASR hírügynökség szerint egy idős férfi lövöldözött géppisztollyal azután, hogy kiirtott egy roma családot.
A SITA hírügynökség helyi lakosokra hivatkozva azt írja, hogy az egyik panelház előtt zajlott le a lövöldözés. Állítólag egy fiatal fiú gépfegyverrel tüzelt az ablakokra, illetve a környékén járókelő emberekre. Egyesek szerint kábítószerfüggő egyénről volt szó, aki a lövöldözés végén öngyilkos lett.
Többen is azt állítják, hogy nem egy tettes volt, hanem kettő. Az országos rendőrfőkapitány szerint ez a feltevés nem igazolódott be. Az esethez közeli főutcán egy szétlőtt gépkocsi is látható.
Az eset helyszínén mentőautók, rendőrök és tűzoltók vannak. A hatóságok a helyi hangosbemondón figyelmeztették a lakosságot, hogy kerülje el a lövöldözés helyszínét. A tragédia környékét lezárták, a tömegközlekedést hosszú órákra elterelték.
Vezető szlovák politikusok részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak.
14 óra 56 perc - Hét áldozat
Hét áldozata van a hétfői pozsonyi lövöldözésnek - erősítette meg a belügyminiszterrel közös sajtóértekezletén a országos rendőr-főkapitány.
Jaroslav Spišiak főkapitány elmondta, egy 50 év körüli férfi kezdett el lövöldözni az egyik tömbház lakásában egy engedély nélkül tartott 58-as típusú gépkarabéllyal. A lakásban öt emberrel - négy nővel és egy férfival - végzett, a lépcsőház bejáratánál pedig további eggyel. Áldozatai minden jel szerint rokoni kapcsolatban álltak vele. A hetedik halott ő maga: öngyilkos lett, amikor a helyszínre érkező rendőrök az épületnél körbekerítették őt.
Spišiak hangsúlyozta, lakossági bejelentést kaptak a lövöldözésről, és az első járőrök két percen belül a helyszínen voltak. Éppen akkortájt ért ki az épületből a lövöldöző férfi, aki később az öngyilkos lett.
A tettessel és annak indítékával kapcsolatban a rendőrség egyelőre nem nyújt tájékoztatást, mert folyik szemályazonosságának megállapítása - akárcsak a többi halott esetében.
Daniel Lipšic belügyminiszter a helyszínen tartott sajtótájékkoztatón közölte, hogy szükség van a rendőrség alaposabb felszerelésére olyan eszközökkel, fegyverekkel,a melyek segítik az épületeken belüli akciókat. Részvétéről biztosította az áldozatok hozzátartozóit, és közölte, Ivan Uhliarik egészségügyi miniszterrel közösen felkeresik a kórházban ápolt sérülteket.
Az Új Szó Online helyszínen tartózkodó tudósítója szemtanúktól azt hallotta, hogy a helyszínre riasztott rendőrök (egy része) a szolgálati járművek mögé bújva nem lépett fel a támamdóval szemben.
14 óra 7 perc - Két verzió a mészárlásra
Egyelőre nem tudni biztosan, hogy mi is történt valójában, így az sem világos, hogy mi volt a lövöldözés kiváltó oka.
A szlovák elektronikus médiában két verziója van a délelőtt 10 és 11 óra között történt tragédiának, mindkettő nem hivatalos.
A közszolgálati TASR hírügynökség szerint egy idős férfi lövöldözött géppisztollyal azután, hogy kiirtott egy roma családot.
A SITA hírügynökség helyi lakosokra hivatkozva azt írja, hogy az egyik panelház előtt zajlott le a lövöldözés. Állítólag egy fiatal fiú gépfegyverrel tüzelt az ablakokra, illetve a környékén járókelő emberekre. Egyesek szerint kábítószerfüggő egyénről volt szó, aki a lövöldözés végén öngyilkos lett.
Többen is azt állítják, hogy a tettesek ketten voltak. Az esethez közeli főutcán egy szétlőtt gépkocsi is látható.
![]() |
| Felvétel a tragédia helyszínéről. Fotó: sme.sk. |
A városrészbe vezető utat lezárták. Elterelték a városi buszokat is. A rendőrség 14.30-kor tájékoztat a tragédia kapcsán.
| Videó: sme.sk |
A sme.sk tudósítását itt találják!
![]() |
| Kép: sme.sk. |
Moldova patkányfarmja - a miskolci cigányok
A Magyar Nemzet papírváltozatában ma megjelent cikk szkennelt változata következik.
Jó részében "cigányozást" olvashatunk. Mint mindig, legelőször nálunk olvasható az anyag a világhálón.
Moldova patkányfarmja
Riportkötet Miskolcról, ahol a cigányok még a madáretetőkből is kiveszik a füstölt szalonnát
Elszámították magukat a miskolci szocialista városatyák, amikor jónak tartott marketingötletként Moldova Györgyöt kérték fel a városról szóló könyv megírására. Az Érik a vihar című kétkötetes szociografia nyomorról, bűnözésről, züllött romákról, terhes nők hasát ütögető miskolciakról szól. Az író olyan könyvet tett le az asztalra, amelyben a csótány biológiai jellemzőiről több szó esik, mint például a helyi színházról.
Olyan szépen kezdődött minden. Miskolcról írja legújabb riportkönyvét Moldova György -- adták hírül több mint egy évvel ezelőtt a megyeszékhely sajtóműhelyei, hozzátéve: az írót a város vezetése kérte fel, aki a… Tovább olvasom »
Nem öngyilkos lett, hanem rendőrtől kapott halálos lövést a dévényújfalui gyilkos - közölte keddi sajtóértekezletén Daniel Lipsic tót belügyminiszter. ,,Később, talán hogy rövidebb legyen a szenvedése, gépkarabéllyal lelőtte magát" - tette hozzá a boncolási adatokra hivatkozva.
Az elkövető
Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón elmondta: a tettes a 48 éves Ljubomír Harman volt, aki 21 éve lakott abban a tömbházban, ahol összesen hét ember életét oltotta ki. Az agglegény férfi nem volt hivatásos katona, sorkatonai szolgálatát 1981 és 1983 között töltötte. Egy sportlövész egyesület tagja volt. Környezete szerint normálisan viselkedett, a később lemészárolt szomszédokkal szembeni esetleges ellenszenvéről, viszályról az egyesület elnökének sem beszélt. A férfi a kilencvenes években négy munkahelyet is váltott, az utóbbi két évben állástalan volt.
Hat fegyver volt legálisan a birtokában, köztük - öt éve - az a gépkarabély is, amellyel a hét embert megölte. Az… Tovább olvasom »
Ehhez nem kell semmiféle megjegyzés, legfeljebb csak az a nagy kérdés, hogy a tezsvírek kinn fognak bosszút állni.
"Így legyen lottóötösünk: igen, bűnöző cigócsaládot irtott ki a bekattant katona + olvasó
Tegnap éjjeli cikkünkben már rámutattunk arra, hogy látszólag értelmetlen vérontások korcs ,,áldozatai" kapcsán mindig fel kell tennünk a kérdést, mi vezetett mindehhez, és hogy tényleg olyan ártatlan, ma született báránykák voltak-e a lemészároltak.
Nos, azóta, természetesen, (az MTI szerint is) kiderült, hogy, mint szinte mindig, pont beletrafáltunk a közepébe. Az illető nágycsálád minimum segílyes, nagyhangú, a szomszédokat zavaró volt. A STOP egyik kommentelője szerint ráadásul, idézzük, ,,Már mondták az okát a híradóban. A hat tagú szomszéd roma családot mészárolta le, mert átverték és kiforgatták mindenéből." A kiemelt rész információtartalmáról és forrásáról (még) nem sikerült meggyőződnünk; mindenesetre hihetőnek tűnik a dolog, tekintve, hogy a cigányok… Tovább olvasom »
49. hozzászólás Túrabakancs 2010.08.31. 22:39
Kezdjük a MEGÉLHETÉSI FAJVÉDŐ megbélyegzéssel.
Neki is elege lett az ingyenélőkböl,de csak cigányokra kellet volna lőni fehérre nem.
Nagyon sajnálom hogy lelőtték nem véletlenül lövöldözött volt rá oka hiszen körülötte csak
<moderálva> laktak akik más befizetett adolyán élősködnek.
mauz!
Az én szememben:
rasszista=nemzetvédő hős!
Szerencsére egyre több a rasszista ebben az országban,
kezd kinyílni az emberek szeme, hála a jó égnek nem csak
nálunk. Most már csak azt a nációt kellene "meginteni", akik
kiállnak a deviánsok mellett. Ellenük valamilyen címszóval jó
lenne valamilyen büntető eljárást foganatosítani, azok is ugyanolyan bűnözők, csak sunyik mint az állat.
<moderálva> Ez a gépkarabély egy AK-47-es géppisztoly.
Sok mindent lehet mondani a Tótokra, de egy biztos, ott legalább lehet tartani legálisan géppisztolyt is.
Egyébként igazam volt a szerencsétlennel kapcsolatban. A cigók szomszédai voltak és több évtizede terrorizálták őt. Egész jól bírta.... mostanáig.
"Szeretem" ezt a "rasszizmus" szót. Ma már ott tartunk, hogy akinek a hátán nem lehet fát vágni, aki szóvá teszi, hogy a mindenféle bejövő kultúrák egyszer csak az arcukba üvöltenek (ld. Győr-Sziget), az már egyből rasszista. Pedig a valóságban van egy közbenső lépcsőfok is. Vagyis inkább kettő.
Először mindenkinek a több-kevesebb belénevelt TOLERANCIA fogy el, azután jön az ELŐÍTÉLET, majd a RASSZIZMUS.
Ezért nem értem, miért az előítéletes, rasszista embereket bántják... No igen, manapság a TÜNETI KEZELÉS a divat, a dolgok kiváltó okának a megszüntetése senkinek sem érdeke, mert az nem hoz pénzt...
Emberünk átlépett a harmadik fokozatba, de azért nem kéne automatikusan rasszistázni, érdemes lenne megemlékezni az oda vezető útról is... Mármint mindkét oldal részéről, hogy ki mit követett el azért, hogy idáig fajuljanak a dolgok.
Miért van a cikk cimében hogy ámokfutó, csak igazságot szolgáltatott, a sok töketlen állami szerv helyett,szobrot neki Mosonba a szökökút mellé.Tudja meg az a sok ingyenélő, hogy ami késik az nem múlik!
Teljesen részletkérdés, de egy halott nem tudja fejbe lőni magát. Fociban biztos nem a rendőr nevét írnák a gólhoz. :-/
Szerintem akik meg akarják érteni hogy mi történt, azok költözzenek kicsit a miskoli lakótelepre egy olyan házba, ahol az ilyen családok miatt ki fogják kapcsolni a liftet a villanyt, a szemétszállítást és a gravitációt. Biztos, hogy ha jó árat kínálnak, akkor találnak eladó lakást, aztán ott lehet ´liberáliskodni´.
Félreértések elkerülése végett annak tartom magam, de az anarchia és a liberalizmus két külön dolog.
hirdetés
