Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 3°C | 7°C Még több cikk.

Vona: a Fidesz bele fog bukni a kormányzásba

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint nem kérdéses a Fidesz jövője, a párt bele fog bukni a kormányzásba.
A Jobbik kijelölt frakcióvezetője szombaton az Óbudai Hajógyári szigeten, a párt május elsejei rendezvényén ugyanakkor úgy fogalmazott: örülne annak, ha ez mégsem történne meg, mert ez azt jelentené, hogy a Fidesz a Jobbik által felvetett problémák megoldásával meg tudja menteni az országot. Vona Gábor kiemelte, hogy a Jobbik "minden, a nemzet érdekét szolgáló javaslatot" támogatni fog a következő Országgyűlésben, de a kormánytöbbség legkíméletlenebb parlamenti ellensége lesz, és akár utcára is szólítja az embereket, ha a Fidesz nem tartja be az ígéreteit.

A sziget egy tisztásán felállított színpadról szólva Vona Gábor kifejtette: pártja alapvetően négy dologból nem enged a következő kormányzattal szemben. Ezek közé tartozik a politikai elszámoltatás, a közbiztonság megteremtése, a kilakoltatások egy évig történő felfüggesztése, valamint az adócsökkentés.

Mindemellett a Jobbik kezdeményezőként kíván fellépni a trianoni békeszerződés évfordulójának nemzeti emléknappá nyilvánításában, a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megadásában, illetve a magyar termőföld védelme érdekében - mutatott rá a párt elnöke, utóbbihoz hozzátéve, a földtörvényt úgy kívánják módosítani, hogy "Salamonok" Magyarországon ne szerezhessenek földtulajdont.

Vona Gábor megjegyezte továbbá, hogy a Magyar Gárda törvényessé tétele ügyében sem fognak várni, hiszen - saját bevallása szerint - nélkülük most nem lehetne országgyűlési képviselő. Orbán Viktornak üzenve azt mondta: a jó törvényeket kell betartani, míg a rossz, például a gárdát tiltó jogszabályokat meg kell szüntetni. A Jobbik vezetője jövendő parlamenti munkájukat ismertetve arról is beszélt, hogy a "Szent Korona eszmén alapuló alkotmányosság" életbe léptetésén is dolgozni fognak, valamint az eddigi "talpnyaló külpolitika" helyett a keleti, ázsiai piacok felé nyitást szorgalmazzák. Vona Gábor egy olyan süllyedő hajónak nevezte a "szekularizált, fogyasztásra épülő, erkölcstelen" nyugati kultúrát, amelyen ő - mint mondta - nem akar megdögleni. Hozzátette: egy magyar őstörténeti intézet

felállítása is a céljaik között szerepel, annak tisztába tétele érdekében, hogy honnan is származnak a magyarok. "Én nem vagyok finnugor" - jelentett ki a politikus. A párt elnöke a beszéde alatt megtapsoltatta az MDF és az SZDSZ parlamentből való kikerülését. Vona Gábor szerint a következő néhány év az MSZP belharcairól fog szólni, amihez ő - a közönségből nevetést kiváltva - sok sikert kívánt. Az összegyűltek által kifütyült LMP-ről a leendő képviselő úgy foglalt állást, hogy az "nem is egy párt, hanem csak egy frakció, egy felfújt lufi".

A szervezők által kétnaposra hirdetett Jobbik-majális egy focipályányi méretű tisztáson, illetve annak környékén zajlik. A helyszíni tájékoztatás szerint a jórészt ingyenes programok között elsősorban koncertek szerepelnek, de a kilátogatókat gyerekprogramok, tombola, továbbá "nemzeti divatbemutató", valamint az esti órákban "nemzeti rockdiszkó" is várja.

A többségében családok által látogatott rendezvényt terepszínű ruhába öltözött biztonsági személyzet felügyeli. A Jobbik vezetője a felszólalása előtt a színpad mellett felállított büfépadokon folytatott két órás, kötetlen beszélgetést a párt szimpatizánsaival. A politikus szerint ez alatt a legtöbben azt kérték tőle, hogy a Jobbik továbbra is maradjon meg ugyanolyan, mint amilyen korábban volt.

Csaknem egy órás beszéde végén a Jobbik vezetője ezért megerősítette, hogy a parlamentben is "magyar emberek maradnak, (...), ha kell, akkor akár a betont is felszántják, de nem hagyják, hogy Magyarország, a szeretett szent magyarság elvesszen".

Olvasóink írták

  • 6. Goldmund 2010. május 03. 20:40
    „Vegyes érzelmekkel olvastam Vona Gábor gondolatait.
    Van, amivel egyetértek, pl. azzal, hogy jó lenne, ha a Fidesz (legalább részben) megoldaná azokat a problémákat, amiket a Jobbik fölvetett (és aminek a Jobbik a viszonylag nagy támogatottságát köszönheti).
    Egyetértek azzal is, ahogy kárhoztatja a szekularizált, fogyasztásra épülő, erkölcstelen nyugati kultúrát.
    Azt viszont nagyon nagy bajnak tartanám, ha politikusok akarnák eldönteni, hogy egy tudományos kérdésben (melyik néppel vagyunk rokonságban) mi az igazság. Én nem tudom, melyik elmélet mellett milyen érvek vannak, de úgy gondolom, hagyni kell a tudósokat, hogy minden pressziótól mentesen eldönthessék ezt. Akár párhuzamosan különböző elméletek lehetnének, amik mindegyike mellett és ellen is markáns érvek hozhatók fel. De könyörgöm, egy politikus ne akarja a vita eredményét egy olyan mondattal megelőlegezni, hogy "én nem vagyok finnugor".
    (Megj.: Klein Izidor vagy Kolompár Zsiga sem az, nem kell erre olyan büszkének lenni.) ;-)”
  • 5. pancser 2010. május 03. 17:42
    „Ez jó kedves "obama"! A magyarkodók magyartalan helyesírását tollhegyre tűzted.”
  • 4. obama 2010. május 03. 14:50
    „jaj ez a vona mejik psichyatriarol engettek ki? meg ki volt az orvosa? annyira erdekelne.”
  • 3. kolombela 2010. május 03. 09:53
    „2. hozzászólás jörg 2010.05.03. 08:40
    Ha ezt a mondatot Likud mondta volna (persze ez soha nem hangzana el a szájából, azért ennyire nem nemzeti érzelmű), akkor őt is "betegnek" neveznéd?
    Vona csak azért "beteg", mert ennyire a magyar nemzet érdekeit nézi? Azért a majdnem 70 év agymosást nem lehet egyik napról a másikra kitörölni az emberekből. Sajnos ez a fajta "nemzetellenesség" apáról fiúra száll.
    Más ország fia, lánya büszke nemzeti származására, mi ezt nem tehetjük meg, mert azonnal magyarkodásról nemzetieskedésről kezd el papolni, jó régi bevett szokás szerint.

    1. hozzászólás MTT 2010.05.02. 18:08
    Szerintem meg attól mentse meg az isten a nemzetet, amit Likud és a rája szavazók képviselnek.”
  • 2. jörg 2010. május 03. 08:40
    „MTT
    Egyetértek.
    Ez az ember beteg. Ugyanolyan beteg, mint Gyurcsány, csak ellenkező előjellel.”
  • 1. MTT 2010. május 02. 18:08
    „.......Csaknem egy órás beszéde végén a Jobbik vezetője ezért megerősítette, hogy a parlamentben is "magyar emberek maradnak, (...), ha kell, akkor akár a betont is felszántják, de nem hagyják, hogy Magyarország, a szeretett szent magyarság elvesszen"....................

    Istenem, ezektől az emberektől ments meg minden jóérzésű magyar polgárt, korra, nemre, származásra való tekintet nélkül! <moderálva>”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Többszörösen körözött férfit kaptak el a rendőrök

Csepeli lakásán, egy vízóraszekrényben bujkált az a többszörösen körözött férfi, akit a héten fogtak… Tovább olvasom