Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 8°C | 20°C Még több cikk.

Vasárnap eldől, önállósodik-e Balatonakarattya

Vasárnap helyi népszavazás lesz Balatonkenese akarattyai városrészében arról, hogy a terület önálló településként működjön-e a jövőben.
Az akarattyaiak márciusban kezdtek aláírásgyűjtésbe az elszakadás érdekében, mert úgy gondolják, hogy a város költségvetéséből több illetné meg a településrészt - közölte Szolga Angéla hivatali ügyintéző az MTI-vel. Megjegyezte, hogy Akarattyán most is működik városrészi önkormányzat, amely helyi ügyekben dönthet.

Hegyes Zsuzsa, a Veszprém megyei település aljegyzője az MTI-nek elmondta: a 3-as és a 4-es szavazókörben várják a választásra jogosultakat reggel hattól este hétig.

A helyi népszavazáson csak az Akarattya városrészen élők vesznek részt, illetve a jelenleg még Balatonkeneséhez tartozó Tompa Mihály utca lakói. Ezt az utcát jelölték meg ugyanis az akarattyaiak a tervezett önálló település határaként - mondta Szolga Angéla.

Balatonkenesén 3550-en élnek. Az akarattyai városrészben 719 választásra jogosult van a névjegyzékben, a Tompa utcában pedig további 61 lakos.

A helyi népszavazás akkor érvényes, ha a szavazásra jogosultak fele plusz egy fő megjelenik, és akkor eredményes, ha a szavazatok fele plusz egy voks támogatja az elszakadást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

12 millió forintos NAV-bírság a Hungaroringen

Összesen 12 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Tovább olvasom