Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Varga II. tizedes visszatér - de nem a megyébe

Az országos rendőrfőkapitány visszavárja a tavaly nyugdíjba küldött rendőröket és határőröket. Erről most adtak ki közleményt. Jelentkezhet mindenki: ha újra dolgozik bért kap, nem nyugdíjat. Az indok: kevés a tapasztalt rendőr.


2008. január 1-jével a határőrség integrálódott a rendőrség szervezetébe, megszűnt, és a teljes vagyonát, személyi állományát a rendőrség vette át. 40 milliárd forint vagyoni érték került a rendőrséghez: 500 ezer négyzetméter lakott ingatlan, több száz jármű, 4.800 számítógép, 160 szerver. A határőrségtől 9.433 embert vettek át, így az integrált rendőri szervezet létszáma 44.372 fő volt január elsején. A felkínált beosztást nem fogadta el 932 határőr, a rendőrségnél pedig 390, így összesen 1.322 fő választotta a nyugdíjat. Őket várja vissza  Bencze József r. altábornagy.

Alig maradt ötvennél idősebb

Az országos rendőrfőkapitány akkori nyilatkozata alapján a rendőrség átlagéletkora az év elején 32,3 évre váltott, mindössze 257 ötven évnél idősebb hivatásos tiszt volt januárban. Az ennél idősebb tisztek  többnyire az integráció során felajánlott előnyös nyugdíjbavonulási feltételek miatt  döntöttek a pihenő mellett.

A határőrségtől 563-an kerültek át a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állományába, amely 1.676 fővel kezdte meg az idei évet.

Visszavonulók

A rendőröknek a jelenlegi szabályok szerint 25 év után lehet szolgálati nyugdíjba vonulni. Ha valaki még nincs 50 éves, de már legalább 20 év jogviszonya van, feltételekkel, de az is visszavonulhat.

Közös szolgálatban
Közös szolgálatban

Az új rendőrségi beosztást el nem fogadott határőrök jubileumi pénzeiket megkapták, ez szolgálati és/illetve munkaviszonytól függően kettő/öt havi fizetésük volt, ez jár a nyugdíjba vonuló rendőröknek is.

Hiányoznak az öreg rókák

Doszpot Péter  sztárzsaru és Kondorosi Ferenc  államtitkár egy biztonságvédelmi szakportálnak nyilatkozott a rendőrség hét gyenge pontjáról. Az alacsony fizetés, a rossz a kommunikáció, az igazoltatási kultúra hiánya, a nem átgondolt a képzési rendszer (akit érdekel mit várnak el egy leendő rendőrtől itt megtalálja) mellett ők is kiemelt gondnak tekintik, hogy túl sok a rendőri vezető és kevés a tapasztalt rendőr.

Egy nemrég felszerelt rendőr fizetése netto 110 ezer forint körül van. Ezt maguk a rendőrök állítják egy, a rendőrök védelmében íródott weblapon, s nehezményezik a rendőrségi átlagbérként megadott 207 ezer forintot, mondván, hogy az elöljárók fizetése húzza, emeli fel magasra az összeget.   

Doszpot Péter
Doszpot Péter

"Minél rosszabb a rendőrség imázsa, annál több tapasztalt zsaru érzi úgy, hogy érdemes élnie a kedvezményes nyugdíj lehetőségével. Ezért ma sok a fiatal rendőr, s ez nem tesz jót sem a testület tekintélyének, sem pedig a szakmai munkának" - véli Doszpot.

 

 

Ön mit gondol szüksége van-e a tapasztalt rókákra a rendőrségnek? Mi a véleménye rendvédelmi dolgozók korkezdvezményes nyugdíjazásáról?

Nem kell nyugdíjas rendőr a megyébe

Az országos rendőrfőkapitány visszavárja a korábban nyugdíjba vonuló, tapasztalt rendőröket. Azonban nem a főnökök hiányoznak neki, hanem a rutinos nyomozók és a közterületi járőrök. Megyénkben nem hívják az öregeket, mindössze heten jelentkeztek, őket átirányították más megyébe.

Az országos rendőrfőkapitány, Bence József altábornagy a hivatásos állomány utánpótlásának biztosítása érdekében úgy döntött, lehetőség van arra, hogy a volt hivatásos állományú rendőrök és határőrök visszatérjenek a szolgálatba.
A visszavétel elsősorban a végrehajtó szolgálatnál támogatható. A felvételi eljárás az érintett írásbeli kérelmére kezdeményezhető. A nyugállományú volt hivatásosok esetében a visszavételre csak a szolgálati nyugdíj folyósításának egyidejű szüneteltetésével van lehetőség.

A megyei rendőr-főkapitány, Szabadfi Árpád dandártábornok a Kisalföld kérdésére elmondta, nem vezetői, hanem nyomozói és közterületi szolgálatra érvényes az országos főkapitány döntése.

– A megyét nem érinti, mert nincsenek üres státuszaink, azok fel vannak töltve. A rendszeresített státuszok felett háromszáz ötvennel több munkatársunk van. Azok tudnak élni ezzel a lehetőséggel, akiknek vannak üres helyeik, nekünk nincs. Az országos főkapitány döntése alapján a régi kollégák közül heten érdeklődtek, végül ketten gondolták úgy, hogy újból a testületben dolgoznak. Őket átirányítottuk a Komárom-Esztergom megyei főkapitányságra – tájékoztatott Szabadfi Árpád.

Tóth Gyula


 

Olvasóink írták

  • 18. Boszi 2008. október 20. 18:16
    „Pretori Csaba!
    Te is tanulattál volna tovább a 8 általánosig hogy rendőr lehess!
    Nem kell irigykedni. Egyébként kedves szomszédod lehet, hogy írt helyetted!

    Nem értem miért kell a rendőrökön viccelődni, neki is csak kell valahol dolgozni és neki is a főnöke mondja meg mit kell csinálnia.
    Az biztos, hogy nem az a világ van mint régen volt, tény hogy nem tisztelik a rendőröket, de azért már álljon meg a menet.

    Ezzel viszont nem értek egyet én sem hogy a nyugdíjas elveszi a fiatal elől az állást”
  • 17. ex.pol. 2008. október 20. 12:34
    „Kiegészítés az előző hozzászóláshoz :

    A felvezető cikkben közölt fényképfelvételen tipikus példáját láthatjuk a szabálytalan, szakmai hozzáértés nélkül végzett rendőri intézkedésnek !
    Mintegy húsz évvel ezelőtt (amikor a közúti forgalomban résztvevő gépkocsik száma a mainak csak a töredéke volt) ezt a felvételt az alapfokú rendőrképző iskolában a szakmai oktatáson elrettentő példaként mutatták volna be a közlekedési tagozat hallgatóinak !”
  • 16. ex.pol. 2008. október 20. 12:20
    „A tapasztalt rendőröket, akiknek most oktatni kellene elüldözték mondvacsinált okokkal.Bencze Úr jól látja, de szerintem késő ! A gyakorlati ismeretekkel rendelkező volt munkatársai most a magánszférát gazdagítják.
    Szomorú dolog ez, mert sajnos az utcán mit látunk ?
    Nem látnak a rendőrök a jogszabály által meghatározott feladataik mögé, így fordul elő, hogy a leállított gépkocsi mellett állva a menetirányszerinti jobboldali sávban forgalmi akadályt képeznek.Igazoltatnak, miközben tőlük pár méterre forgalmi torlódás van !
    Képzetlenségük miatt nem tudnak sokszor érdemi munkát végezni, és ez azok hibája is, akik így kiküldik őket. Mert sajnos fontosabb a látszat, az utcai jelenlét a szakmai hozzáértésnél !
    Azt már nem is említem, hogy bratyiznak, tegeződnek az ellenőrzés alá vont személyekkel, a külső megjelenésük pedig kritikán aluli, cigaretta a szájban, ül a leállított szolgálati gépkocsi elején, stb !(tisztelet a kivételnek !)
    És egy komoly téma, amibe nem is szeretnék belemenni : a korrupció ! Bárhogy tagadják, kérem az illetékesek menjenek ki az utcára, közlekedjenek, és ha netán szabálysértési ügybe keverednek (gyorshajtás, szabálytalan várakozás, stb.)próbálják ki ! (főleg Budapesten, ahol velem azzal kezdték, az egyik esetben ....., a másik lehetőség ...... , )
    Mindezek után a véleményem : kevesen lesznek akik az ajánlattal élni fognak, mert a dal is így mondja : Késő bánat, most már utánam a vízözön !”
  • 15. Malacka 2008. október 20. 11:39
    „Részlet a munkaköri leírásukból: "Ellátja a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos feladatokat"

    Ajánlom a Klastromnál szájából lógó cigarettával igazoltató rendőrnő figyelmébe az imázsromboláson felül vét a munkaköri kötelessége ellen is.”
  • 14. Fatplayer 2008. október 20. 10:35
    „Visszahívás önmagában nem elegendő, nem motivál senkit.
    Ha azt szeretné Bencze tábornok, hogy a nyugdíjas zsaruk itt legyenek újra szolgálatban, akkor adni kell valamit.
    Pl. aktív szolgálatba vételkor 1 rendfokozat előléptetés, ők választhassák meg a szolgálati helyet.
    Ennyit megérdemelnek minimum.”
  • 13. vabra 2008. október 20. 09:52
    „Szerintem meg kellene tartani egyes kiemelt ágazatok (köztük a Rendőrség) dolgozóinak korkedvezményes nyugdjjogosultságát, de azzal a feltétellel, hogy a 25 év után csak nyugdjjogosultságot szerez, és ha egyéb körülmény nem indokolja (pl. rokkantság), akkor a nyugdíjat ne folyósítsák egy még mindig kedvezményes korhatárig (pl. 60 éves korig). Addig tartsa el magát, és ne a szürke/feketegazdaság zsebből-zsebbe fizetési módszereivel egésztse ki az APEH felé jól látható nyugdíját.

    DE! Ez - a gazdasági problémákat tekintve - csak csepp lenne a tengerben. Azzal is tisztában vagyok, hogy sok emberből az írígység beszél, mert neki a ledolgozott 40 év után sem lesz olyan nyugdíja, mint egyeseknek kevesebb, mint 20 naptári év munkaviszonya után már van. Egyet viszont ne felejtsünk el: "A sajnálat mindenkinek jár. Az írígységért viszont meg kell dolgozni!" /A. Schwarzenegger/”
  • 12. nahát 2008. október 20. 08:24
    „Miért tartunk itt?
    Javaslom elolvasásra Posta Imre: REND-ŐR-I-GAZ-EMBEREK
    c könyvét”
  • 11. 67 2008. október 20. 08:21
    „Zorro7, Te miért nem mentél rendőrnek?

    Furcsa, mikor egy egy hivatás adta előnyöket irigyeljük, miközben a vele járó nehézségeket nem akarnánk vállalni.”
  • 10. zorro7 2008. október 20. 07:47
    „Miért mehetnek korkedvezménnyel nyugdíjba a rendőrök?Az egészségügyben dolgozók, akik az ágytálat hordják a beteg alól, vagy az onkológián dolgoznak(ők aztán ki vannak téve fizikai és lelki megpróbáltatásoknak)vajon miért nem.
    Én csak azt a rendőrt engedném korkedvezményes nyugdíjba aki egész életét az utcán töltötte.Az íróasztal mellől jó fizetéssel(mert ugye a rendőrők 100% nyugdíjjal távoznak?) dolgozza ki az idejét.Milyen jogon megy 45 évesen nyugdíjba?Utána meg újra vissza akarják ültetni a bársonyszékbe?Ez aztán a pofátlanság.
    Persze ez nem csak a rendőrségen működik így.Aki jó fizetéssel elmegy nyugdíjba azt gondolja, hogy nem tudják Őt nélkülözni a munkahelyén és visszamegy.Ezzel persze elveszi a lehetőséget esetleg a tehetséges fiataloktól.”
  • 9. FREDDY/S 2008. október 20. 06:13
    „"A rendőröknek a jelenlegi szabályok szerint 25 év után lehet szolgálati nyugdíjba vonulni. Ha valaki még nincs 50 éves, de már legalább 20 év jogviszonya van, feltételekkel, de az is visszavonulhat." Ha ők is 40 éves munkaviszonyt után mehetnének nyugdíjba, ment a dolgozók, akkor ben lenne rendőrhiány, nemde...”
  • 8. Tommm 2008. október 20. 06:06
    „´Fakabát´-tal 100%-ig egyetértek!!!

    #2-höz még hozzáteszem, hogy sajnos nem csak a rendőrségnél van így, hanem sok más állami cégnél is (pl. a MÁV-nál is a jegyvizsgáló aki éjszakázik, hóban-fagyban-kánikulában + tűri az utasok mocskolódásait nem visz haza nettó százat, de akik az igazgatóságokon ülnek több százezret zsebelnek be...). A rendőrségnél ugyan ez van. Senki nem fog visszajönni, akinek esze van.”
  • 7. lolita 2008. október 20. 04:30
    „A rendöröknek mar nincsen tekintelyük az emberekkel szemben,mert nem ertünk vannak hanem ellenünk!Ezt visszakene allitani nem gondoljak?Semmi segitseget nem nyujt azonkivül ha baleset van hivni kéll öket ,na meg ha mar ver folyik akkor jönnek,meg büntetni aztan vege a tudomanynak!”
  • 6. Pretori Csaba 2008. október 20. 01:35
    „Sokkal tobb rendor lehetne ha nem lenne a minimum 8 elemi hanem mondjuk 6. Persze a 6-bol 5 nem lehetne a masodik osztalyban. Ki tudja segitene-e ha kihagynak a feltetelekbol az olvasni tudast is. :-))”
  • 5. Lacibá 2008. október 19. 23:14
    „Az ugynevezett rendszerváltásmeghozta ademokráciát! A mocskos szemét bünözőknek jogai vannak! A rendőrnek meg kötelessége! 30 egynéhány éve szerettem volna látni, hogy a rendőr magyarázkodik a bünöző elfogása után, hogy törvényesen intézkedett vagy sem! A rendőreink levegőt semmernek venni ha büncselekményt észlelnek, mert félnek, hogy rájuk fogják, hogy őkkövették el! Sőt, ezt 25 tanu igazolja!”
  • 4. Fakabát 2008. október 19. 22:52
    „Talán nem kellett volna azt a szemétséget meglépni, hogy 2008 január 01-től a nettó bér alapján számolják a nyugdíjat, pedig a járulékot a bruttó után vonták le. Meg talán nem kellett volna azzal riogatni az embereket, hogy megváltoztatják a fegyveres testületeken belül a nyugdíjba menetel feltételeit. Meg talán normális beosztást kellett volna felajánlani a határőrök nagy részének.
    Arról nem beszélve, hogy mára más dolog rendőrnek lenni, mint mondjuk 20 éve. Én például annak idején arra tettem esküt, hogy a bűnözőket hajkurászom az állampolgárok védelmében. Manapság viszont azt látom, hogy a bűnözők - csalók - védelmében kell az állampolgárokat hajkurászni Budapest utcáin a vidéki rendőröknek. Hát, aki ezt szereti, az menjen vissza.”
  • 3. Túrabakancs 2008. október 19. 22:07
    „Nyakunkon a gazdasági válság, nemsokára emberek fognak höm-
    pölyögni az utcákon, az etnikumok pedig még az eddiginél is drasz-
    tikusabban fognak támadi, rabolni! Kell ez a rendőröknek?! Szerin-
    tem nem. Erről ennyit...”
  • 2. adózóóó!!! 2008. október 19. 22:00
    „Akkor most hova is folynak a milliárdok???????
    Számoljunk csak utánna.
    Hány magas beosztásu rendör ül az asztalnál jó fízetésért?
    Amelyik nyugdilyas vissza jön, ki fog menni járörnek öreg korára?
    Mennyibe került a korábbi idő elötti nyugdílyaztatás?
    Mennyi fizetésért jönnek vissza?
    Sorolhatnám,
    Vannak akik jól járnak az adó fízető pénzén.”
  • 1. volt HŐR 2008. október 19. 21:45
    „Igen szükség van rá!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább erősödtek a nagy kereskedelmi láncok

Az önálló kis boltok rovására tovább erősödtek a nagy kereskedelmi láncok 2007-ben Magyarországon -… Tovább olvasom