Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Válságban sem kapósabbak a használt cikkek, ruhák

Győr-Moson-Sopron - A válság következtében nem növekedett a használt holmikkal, könyvekkel, ruhákkal foglalkozó üzletek forgalma, sőt, némiképp csökkent. Viszont a „turikban" vásárolók állítják, megéri ilyen helyeken válogatni, mert „olcsóbban jön ki az ember".
Remélték, de mindeddig nem tapasztalták a forgalom növekedését a megkérdezett eladók az antikváriumokban, pedig számítottak arra, hogy a válság miatt az emberek a könyvvásárlásnak az olcsóbb lehetőségét választják. Hiszen harmadáron lehet hozzájutni regényekhez, krimikhez, bestsellerekhez. Például a Most és mindörökkéhez hatezer helyett ezer forintért, az újonnan kétezer-ötszáz forintos könyvekhez használtan – állapotuktól függően – öt-nyolcszáz forintért. Az antikváriusok szerint már két-három éve tart a vevőszám visszaesése, a húsvéti forgalmat sem érzik egyáltalán, úgy vélik, valószínűleg ennivalót vesznek az emberek, nem könyvet.

Pongrácz Zsoltné és fia, Sámuel.
Pongrácz Zsoltné és fia, Sámuel.

A győri angol használtruha-kereskedésben szintén nem vettek észre az elmúlt fél évben, a válság óta forgalomnövekedést, sőt, inkább kicsit kevesebb a vevőjük a megszokottnál, igaz, szerdán délelőtt is mintegy tucatnyian válogattak az üzletben. A bolt országos tapasztalattal rendelkező vezetője szerint inkább a vevők összetétele változott, vesztettek, nyertek is vásárlókat. Akik eddig rendszeresen hozzájuk jártak, azok közül többen „eltűntek", talán már újabb használt ruhákat se engedhetnek meg maguknak, viszont vannak helyettük olyanok, akik eddig valószínűleg az Árkádban válogattak divatholmit. Arra is felhívta a figyelmet a kereskedő, több kategóriáját kell megkülönböztetni a használt ruhás boltoknak, a jobb minőségű árut darabáron adják, máshol kilóra mérik a ruhát kétezer-ötszáz forintért, és van, ahol egy kiló ezerkétszáz forint. Előnye az ilyen üzleteknek, hogy gyorsan forog, a friss divatnak megfelelő és változatos a kínálat. Működtetőiknek viszont hátrány, hogy euróban kell fizetniük az áruért, azaz megdrágult a beszerzés a forintárfolyam gyengélkedése miatt.

A használt ruhás boltokban a vevők összetétele változott meg, vesztettek, nyertek is vásárlókat a válság következtében. Fotó: H. Baranyai Edina
A használt ruhás boltokban a vevők összetétele változott meg, vesztettek, nyertek is vásárlókat a válság következtében. Fotó: H. Baranyai Edina

– Nem mindegy, mennyibe kerül a ruházkodás, özvegyként azzal spórolok, hogy magamnak alig veszek ilyesmit. Gyorsan növő fiamnak viszont kell és neki jó minőségű holmit keresek. Ilyet használtan olcsóbban találok – mondta el Pongrácz Zsoltné és fiának, Sámuelnek a nadrágjára mutatott: „ez is turiból van".

– Válság ide vagy oda, megéri használtruha-boltban vásárolni. Főleg a kismamáknak, akik gyermekeiknek válogatnak. A kicsik rövid ideig hordanak egy-egy darabot, ezért is fontos, hogy az olcsó legyen. Persze azért szépen akarjuk őket öltöztetni, de kis türelemmel gyönyörű holmikra lehet rálelni, főleg bálabontáskor – állítja Károly Gáborné, aki épp egy ünneplő nyári ruhácskát vett másfél éves lányának alig több mint ezer forintért. Szerinte máshol négy-ötezerért kaphatott volna csak hasonlót.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emlékszünk még Horváth Ágnes intézkedéseire?

A felnőtt magyar lakosság több mint fele nem tud olyan intézkedést említeni, amely Horváth Ágnes… Tovább olvasom