Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Ülésezik az MSZP választmánya

Az MSZP ideológiai alapelveiről is tárgyal szombaton a szocialista párt választmánya.

A testület elé kerül A változás ideje című vitaanyag, amely az MSZP szellemi örököseként az 1948 előtti Magyarországi Szociáldemokrata Pártot nevezi meg, ugyanakkor a többi között kitér arra, hogy a szocialista párt politikájának középpontjában a fiatalok állnak. A dokumentum az ideológiai és közjogi kérdések mellett külön fejezetben foglalkozik a gazdaságpolitikával, a fenntartható fejlődéssel és az ifjúságpolitikával.

A választmányi ülésen megvitatják a tavaly júliusi kongresszus óta eltelt időszakban végzett munkát, illetve beszámol tevékenységéről a párt tagozatait és platformjait minősítő bizottság. Az országossá nyilvánításra váró, Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció platform minősítéséről azonban nem ma, hanem várhatóan a választmány februári ülésén döntenek.

Olvasóink írták

  • 4. Pofátlan 2011. január 29. 11:32
    „Kéthli Anna forog a sírjában !
    Ezek lennének a magyar szociáldemokrácia örökösei?
    Nem az MSZP, hanem antimagyarok választmánya ez.”
  • 3. Julianusz 2011. január 29. 11:12
    „A vaskordont megépítették???? A készenléti rohamrendőrség felsorakozott, TELJES felszerelésben???? A vízágyúk fel vannak töltve??????”
  • 2. Csetneky 2011. január 29. 10:04
    „Elvtárs, te vagy a vörös veszély! :)”
  • 1. vienna 2011. január 29. 09:46
    „Kínos vergődés”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évadnyitó rendezvényt tart a Jobbik

Évadnyitó rendezvényt tart a Jobbik szombaton Budapesten. Tovább olvasom