Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Újabb bankot raboltak ki a fővárosban

Újabb bankot raboltak ki Budapesten szerda délelőtt, ezúttal egy Váci úti bevásárlóközpontban lévő bankfiókot fosztott ki ismeretlen elkövető - közölte a rendőrség.

Újabb bankot raboltak ki Budapesten szerda délelőtt, ezúttal egy Váci úti bevásárlóközpontban lévő bankfiókot fosztott ki ismeretlen elkövető.

Papp Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese elmondta, hogy a 30 év körüli, baseballsapkát és napszemüveget viselő férfi feltehetően fegyverrel követelt pénzt a bank alkalmazottaitól. A rabló a kapott összeggel gyalogosan menekült el a helyszínről.
A bűncselekmény során lövés nem dördült el, személyi sérülés nem történt - tette hozzá.

A helyszínről származó információja szerint az Unicreditnek a Duna Plazában lévő bankfiókját szalaggal lezárták, de a bevásárlóközpont forgalmát semmi nem zavarja. A helyszínelés jelenleg is tart.
Pár órával korábban egy férfi az Eurocenterben rabolt ki egy pénzszállítót; a rendőrség egyelőre nem tudott információval szolgálni arról, van-e összefüggés a két rablás között.

Olvasóink írták

  • 2. raffy2 2009. január 28. 20:16
    „amíg nem találják meg a bankrablókat,és nem kapnak méltó büntit,akkor valóban sportág lesz belőle.”
  • 1. Stewe 2009. január 28. 15:26
    „A bankrablás 2009 ben új nemzeti sportággá növi ki magát... kezd nagyon ciki lenni, hogy nem bírnak egy szaros bankot rendesen biztosítani. Ehhez mint tudjuk szakértőket tartanak...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzszállítót támadtak meg Budapesten

Megtámadtak egy pénzszállító autót a főváros III. kerületében szerdán reggel - értesült a Független… Tovább olvasom