Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Tényleges életfogytiglan a békési rablógyilkosnak

Jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt a kevermesi férfit, aki rokonaival és egy barátjával 2006 és 2010 között több dél-békési idős embert kirabolt, kettőt pedig meg is ölt.
A táblabíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 40 éves O. Józsefet. Az ítélet értelmében a férfi feltételesen sem bocsátható szabadságra.

A férfi társai, akik nyolc idős ember kirablásában segédkeztek, jogerősen 7, illetve 10 év fegyházbüntetést kaptak. Az elsőrendű vádlott fiára kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés már korábban jogerőre emelkedett.

A 2006 és 2010 között különböző dél-békési településeken elkövetett rablások sértettjei kivétel nélkül idős emberek voltak, az elsőrendű vádlott mindig éjszaka, arcát eltakarva tört rá áldozataira. O. Józsefet a bűncselekmények helyszínére legtöbbször – az elkövetéskor még fiatalkorú fia – kísérte el, akit fenyegetéssel vett rá a segítésre, más alkalmakkor unokatestvére vagy barátja tartott vele.

A támadók fenyegették, bántalmazták a sértetteket, hogy elárulják, hol tartják értékeiket. Előfordult, hogy zsákmány nélkül voltak kénytelenek távozni, általában pár ezer vagy tízezer forinthoz jutottak a sértettektől, a legnagyobb megszerzett összeg 262 ezer forint volt.

2007-ben, szilveszter előtti éjszaka O. József egy 95 éves asszonyra támadt rá kevermesi otthonában, a nőt egy feszítővassal kétszer fejen ütötte, majd átkutatta a házat, és 100 ezer forintot zsákmányolva távozott, földön fekvő áldozatát magára hagyta. Az asszony – a támadás során elszenvedett sérülések következtében - január 10-én elhunyt.

2008. május 4-én éjszaka az elsőrendű vádlott a fiával egy 79 éves dombegyházi férfi házához ment. A fiú az utcán figyelt, míg apja rátört a sértettre, akit fenyegetett, többször megütött, majd kegyetlenül bántalmazta. A sértett holttestét másnap szomszédai találták meg. A vádlottak 20 ezer forintot vittek magukkal.

O. József a tárgyaláson részben elismerte bűnösségét. Azt mondta, sajnálja a történteket, de nem bántalmazta az idős nőt és férfit olyan súlyosan, hogy abba belehaljanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábeltolvajokat fogtak Óbudán

Csaknem háromszáz méternyi légkábelt próbált ellopni három férfi a HÉV Filatorigát megállójánál péntek hajnalban, a rendőrök rövid üldözés után elfogták őket. Tovább olvasom