Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Szirénázó rendőrautó elé kenyarodott

Megkülönböztető fény és hangjelzést használó rendőrautó elé kanyarodott egy személykocsi szombaton délután Székesfehérváron; az a rendőröknek nem esett bajuk, az elsődleges információk szerint a kocsit vezető nő megsérült - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A járőrkocsiban ülő rendőrök egy bűncselekménnyel gyanúsított társaság elfogására siettek, amikor a feltehetően megfordulni akaró személyautó a Várkörúton eléjük kanyarodott - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint a gyanúsítottak elfogására több járőrkocsit is indítottak, s sikerült is elfogni azt a négy fős bandát, amelynek tagjai az egyik hipermarket parkolójában "gyanúsan" kószáltak a parkoló autók között.

A járőrök feltűnésére feltehetően bűncselekményből származó táskákat, s nem a nevükre szóló okmányokat dobáltak ki autójukból, majd menekülőre fogták, de az egyik közeli úton elkapták őket. A négy férfit előállították, folyik a kihallgatásuk. Kiderült, hogy egyikük ellen körözés volt érvényben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rablási kísérlet késeléssel Budapesten

Megkéselték egy vegyesbolt alkalmazottját egy rablás során Budapesten, a VIII. kerületben, a sértett… Tovább olvasom