Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Sün-ügy: Nem követtek el szabálysértést a bekiabálók

Nem követett el szabálysértést Rosdy Tamás, aki a március 15-ei állami ünnepen a hallgatóság soraiból kiabálva követelte a miniszterelnök távozását - mondta ki jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) csütörtökön.
Rosdy Tamást a rendőrség, illetve korábban tárgyaláson kívül hozott végzésében a PKKB felelősnek mondta ki a gyülekezési és véleménynyilvánítási jog, valamint a gyülekezésen való részvétel jogának megsértésében, és pénzbüntetésre ítélte.

Ezeket a határozatokat helyezte hatályon kívül a PKKB egy másik tanácsa a nyilvános tárgyaláson, mert álláspontja szerint az állami ünnep nem állampolgári kezdeményezés alapján szerveződik, így nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. Egyébként ezt a jogi véleményt fejtette ki korábban az esetben vizsgálódó Szabó Máté ombudsman és a Független Rendőrségi Panasztestület is.

Ugyanakkor a bíró a szóbeli indokolásában megjegyezte azt is, hogy a véleménynyilvánítás joga nem korlátlan, nem teheti lehetetlenné mások e jogának gyakorlását, illetve annak módja megvalósíthat szabálysértést, ha például riadalmat, megbotránkozást kelt. Jelen ügyben azonban ez nem történt meg - tette hozzá.

Rosdy Tamás egy társával, Hernády Zsolttal március 15-én délelőtt a Kossuth téren, az állami ünnepség alatt percekig azt kiabálta: "Gyurcsány takarodj! Mondjon le! Hazaáruló!"

Rosdy Tamás tettük indítékáról a tárgyaláson elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc előre bejelentett, nem zárt területen zajló nyilvános megjelenése évek óta a Kossuth téri zászlófelvonásra korlátozódott, ezért ők úgy döntöttek, ekkor fogják kifejezni azt a véleményüket, hogy nem alkalmas és nem is méltó Magyarország miniszterelnökének, tevékenysége kárt okoz az országnak.

Amikor a zászlófelvonástól több mint száz méterre, a Kossuth téri kordonokon kívül elkezdtek kiabálni, a körülöttük lévők egy része - főként idős emberek - elkezdték őket lökdösni, rángatni, majd rendőrök érkeztek, és szabálysértés miatt megbilincselték, majd előállították mindkettőjüket a Gyorskocsi utcai rendőrségi épületben. Így hozzávetőleg két percig gyakorolhatták szabadon a véleménynyilvánításhoz fűződő jogukat - mondta el Rosdy Tamás.

Hernády Zsolt, az eset másik szereplője a tárgyaláson tanúként elmondta, hogy a rájuk támadók jól láthatóan "odavezényelt" emberek voltak, akiket a helyszínen is irányított egy ember.

Arra a bírói kérdésre, hogy ünnepelni vagy véleményt nyilvánítani mentek-e az állami ünnep helyszínére, Rosdy Tamás elmondta: szerinte a kettő nem zárja ki egymást, az eset kapcsán viszont felvetődik a kérdés, hogy lehet-e Magyarországon szabadon véleményt nyilvánítani és ünnepelni.

Rosdy Tamás az esetről készült és a tárgyaláson bemutatott videofelvételek kapcsán határozottan állította, hogy rendőri figyelmeztetést nem hallott, a rendőrség felvételeit manipuláltnak, összevágottnak tartja.

A Független Rendőrségi Panasztestületnek a tárgyaláson ismertetett álláspontja szerint a Rosdy Tamással szembeni rendőrségi eljárás szinte minden pontján kifogásolható, a demonstráló emberi jogait, méltóságát sértette, és ha egyáltalán volt is rendőri felszólítás, az a testület szerint halk, alig hallható volt.

A tárgyaláson ismertették Bencze József országos rendőrfőkapitány határozatát, amelyben helyt adott Rosdy Tamásnak a rendőri eljárással szemben a rendőrségen tett panaszának.

A rendőrség mint szabálysértési hatóság jogi képviselője ugyanakkor azt kérte a tárgyaláson a bíróságtól, hogy ne vegye figyelembe az országos rendőrfőkapitány határozatát. A jogi képviselő azzal érvelt, hogy senki nem nyilváníthat úgy véleményt, hogy azzal mások véleménynyilvánításhoz fűződő jogát zavarja, akadályozza. Rosdy Tamás pedig szerinte a szabad véleménynyilvánítás ezen határát átlépte, amikor az állami ünneplés békés résztvevői között kiabálni kezdett.

Ugyancsak csütörtökön, egy másik tárgyaláson megszüntette a PKKB Rosdy Tamás társának, Hernády Zsoltnak a szabálysértési ügyét is, hasonló indokokkal, azaz hogy miután az állami ünnep nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá, Hernády Zsolt sem követhette el a gyülekezési joggal kapcsolatos szabálysértést.

Videó a márciusi eseményekről.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. gjozsi88 2009. október 02. 19:56
    „Ezen ítélet szerint Rosdy Tamás nem jogsértő, hanem csak bunkó!”
  • 24. SC 2009. október 02. 17:08
    „22. Csetnekynél a pont.A komcsi őskövületek támadását nem látták a rend őrei...”
  • 23. SC 2009. október 02. 17:00
    „Premo!
    Jó lesz az tarajos sülnek is!
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Tarajos_s%C3%BCl”
  • 22. Csetneky 2009. október 02. 14:32
    „Robusto!

    Szerintem próbáltd ki, tutira megtudod.

    Egyébként kíváncsi vagyok, hogy a bekiabálókat megtámadó és rángató civilek ellen indítottak-e eljárást csoportos garázdaság miatt a sünök? Mert a törvény ugye mindenkire vonatkozik, vagy elvtársakra nem?”
  • 21. a.h.a. 2009. október 02. 06:59
    „reális
    Jaj, de tetszel magadnak!
    :))))))))))))))))))))))))))))))))”
  • 20. premo 2009. október 01. 21:51
    „nem tudom, mit kell ebből ekkora cécót csinálni. ez az egész sünözés az index portál blogjairól indult, ott szoktuk egy-egy nem túl értelmes poszt szerzőjének, vagy kevésbé IQ bajnok bloggertársnak kívánni: sz.rjon farfekvéses tarajossünt :DDDD”
  • 19. reális 2009. október 01. 21:46
    „a.h.a.villanyt!”
  • 18. blaze 2009. október 01. 20:52
    „A hülye rendőr megkérdezi: "Mit szégyelljünk?" XD
    Sün, sün, vissza, vissza... XD
    Jobb lenne, ha a bűnözőkkel foglalkoznának!”
  • 17. reszegenisjozan 2009. október 01. 20:42
    „van, aki hatalmas röhögés nélkül végig tudja nézni ezt a felvételt???? :))))))))))))))))))))))
    SÜN SÜN SÜN SÜN SÜN SÜN

    Bezzeg a cigányoknál meg ezt kiabálják:
    _Menekülj Józsi, <moderálva>, ezeknél kard van, nem Sztálin könyv és üres tojástartó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 16. Szilágyi_Zsolt 2009. október 01. 20:05
    „Na, akkor már én se maradjak ki:

    SÜN!”
  • 15. reszegenisjozan 2009. október 01. 20:04
    „naaaa, már Bencze József is a FIDESZ kezében van :))))

    sün, sün, sün”
  • 14. fióka 2009. október 01. 19:33
    „nesze nektek demokrácia szólásszabadság.legközelebb ha fingani kell is majd jól körül nézek nehogy elvigyenek fegyvernek halló hang miatt .”
  • 13. Truder 2009. október 01. 19:29
    „Vicc ez az egész..”
  • 12. janika 2009. október 01. 18:46
    „Szerintem mindenkinek a felelősség teljes tudásával kellene a munkáját végezni.Ja, hogy a hivatali visszaélés az a szőnyeg alá sepréssel kimerül. Hát ez a Magyar Demokrácia szüleménye!”
  • 11. MTT 2009. október 01. 18:32
    „A nagy demokráciánkban mindenkinek igaza(?) van. Ha nincs, akkor beperli a rendőröket, az adófizetők pénzén lefolytatják a tárgyalást, most ez a módi. Azt érik el vele, hogy legközelebb, ha csak véletlenül is ránéz a rendőr az állampolgárra, bármikor megteheti ellene a feljelentést. Azt javaslom a rendőreinknek, hogy amikor az ilyen és ehhez hasonló állampolgárokkal találkozik,netán az segítséget szeretne kérni az egyenruhástól, akkor marha mód ráér intézkedni, fontolja meg az első félórában, mi is lehet a kockázatos tényező, amit rosszul csinálna és fel fogja a panaszos jelenteni, a második félórában meg kérdezze meg a társát, aztán ha egy óra múlva még mindig van panasza, lassan, de biztosan kezdjen bele az intézkedésbe. Ha ezt akarják, akkor kapják ezt. Úgy gondolom, a 12 órás szolgálat elég lesz a megfelelő döntéshez. Lehet moderálni, meg beszólni...”
  • 10. Becsület 2009. október 01. 17:35
    „Úgy tudom szólás szabadság van!?. Az viszont elképesztő, hogy a rendőrség ilyen hibákba esik sorozatosan! Milyen módon bízzanak az emberek akkor az intézkedés jogosságában? A bírósági tárgyalások a nép adófizető pénzéből van fizetve! Tudott dolog, hogy az ország baromi ,,gazdag"! Rossz döntések miatt milliárdok folynak el! Égbemenő végkielégítések, hatalmas "vezetői" illetmények, előzetesben csücsülőnek továbbra is folyósítva a jól megérdemelt fizetése! Evvel szemben minimálbér az aktív dolgozóknak! Ennek az egésznek a szépséghibája, hogy IMF hitelből van erre pénz! Jó világ ez Hölgyek, Urak! Ne reklamáljon senki!”
  • 9. Robusto 2009. október 01. 17:33
    „És akkor majd mi lesz az ítélet, ha azt kiabálják: "Orbán takarodj!"?”
  • 8. a.h.a. 2009. október 01. 17:26
    „SÜN!SÜN!SÜNDISZNÓK!”
  • 7. miracle 2009. október 01. 17:21
    „Ismét csak kimondatott, hogy bunkónak és hülyének lenni joguk van a bunkóknak és hülyéknek. Hajrá, csak biztassuk őket, hátha ezután minden ünneplés mindenhol abból fog állni, hogy pár száz retardált ordítozik. A normálisabbja (a többség) meg le van ejtve és tűrjön, gratula.”
  • 6. kolombela 2009. október 01. 17:13
    „Ezekre a birósági eljárásokra az állam (vagyis mi adófizetők) több millió Forintot fizet ki, teljesen feleslegesen.”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élelmiszer-ipari támogatások a láthatáron, három célterületre

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a szaktárca a tervek szerint október 1-jéig… Tovább olvasom