Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

SMS 11.25.

KÖZLEKEDÉS

• Az eset pár napja a Darnózseli–Győr buszjáraton történt. Öcsém diákjegyet kért, de a sofőr a nagy beszélgetés közepette nem értette, és egészet adott neki, mikor ezt az öcsém szóvá tette, megalázó hangnemben kioktatta és megszégyenítette az egész busz előtt. Szerintem ha felszáll egy utas, ő az első, nem a beszélgetőpartner, nem? Én is szoktam sofőrrel beszélgetni, de ha felszálló van, félreállok.Üdv: Füles

• Kedves buszsofőr urak! Nagyon megerőltető lenne az útpadkához közelebb megállni? RN

 • Az illetékesektől kérdezném, kinek volt az a remek ötlete, hogy a buszmegállóba tükörsima betonburkolat kell? A legkisebb csapadéktól is úgy csúszkálnak rajta a buszok, mint malac a jégen. 3 96

• Szó volt róla, hogy a Pannónia utcába ismét be lehet majd hajtani a Szent Imre út felől. Most, hogy a behajtani tilos tábla – bár nem tudom, milyen okból, de – lekerült a helyéről, a záróvonallal is csinálhatnának valamit a tisztelt illetékesek. SHR, Győr

• Tisztelt Guickly! A győri 40-es menetideje az elmúlt évek forgalmához készült. „35+5 perc" napközben a menetidő (ebből 10 perc a Tihanyi Á. úton). 30 perc papíron kifelé, 26 perc befelé. Várjuk javaslatait. De előtte menjen körbe a járattal csúcsidőben. Egy átlagos reggel is annak számít. Ezután formáljon véleményt. „ Buszsáv"

INTERNET, KÁBELSZOLGÁLTATÓ

 • Lébényben sem tudunk csatlakozni az internetre új előfizetőként. Ki tud válaszolni, hogy mikor lesz ez lehetséges? Az illetékesek semmi konkrétumot nem mondanak. XXI. század?Csalódott, Lébény

• Péren ki ellenőrzi a kábelszolgáltatót, mert ez már nevetséges, hogy egy napig nincs egy csatorna sem.

• A péri kábeltévé-szolgáltatás sok kívánnivalót hagy maga után. Elfelejtik, hogy ők vannak értünk! Péri

 • Internetügy: Gönyűn sem fejlesztik a hozzáférést. A reklámok még mindig arra biztatnak, hogy igényelj és ingyen bekötik a vezetékes telefont. Hónapok óta fizetem is az egyébként felesleges vonal díját, internet meg csak a drága percdíjas! De le fogom mondani a telefont is, ha nem oldódik meg a probléma! Szívesen olvasnék illetékestől indoklást. Porci

 • Győrzámolyon is kritikán aluli az internet. A mindennapos reklám és a telefonos marketi ngajánlat nagyon bosszant. A munkámhoz szükségem lenne rá. Programozó, Zámoly

EGYHÁZADÓ

 • Kedves Kimi! Én adok pénzt az egyháznak. Ha nem jön jókor a megbízott pénzszedő, más időpontot beszélünk meg, vagy két részletben fizetek. Így is lehet! Szóból értjük egymást! Üdvözlettel: Nyugdíjas

  • Tisztelt Crow! Ha az egyházadó önkéntes, akkor a pap miért nézi vissza, hogy rendszeresen fizetted-e? HIT

 • Kimi! Nem kötelező fizetni, legfeljebb nem fog eltemetni a pap. Ne izgulj, még senki sem maradt fönt. Eddig még mindenkit eltemettek. Z ozo

• Tisztelt Kimi! Az egyházadót nem kötelező fizetni, viszont ha egyházi szolgáltatást kíván igénybe venni (temetés, keresztelő stb.), visszamenőleg is megfizettethetik. Q.

 • Kedves Kimi! Az életben semmi sem kötelező, a döntés a mi kezünkben van. Megkérdeznek, válaszolok. A kérdésre ha nem válaszolok, az ugye más kategóriába tartozik. Én ha adok, szívemből adok, s nem kérem ki más véleményét. „Segíts, hogy segíthessek!" Üdvözlettel: Egy régóta nyugdíjas

 • Kimi! Igen, kötelezővé tenném az egyházi adót, mert ha szükséged van rá, akkor te is igénybe veszed a szolgáltatásait, amiért más fizet.

 MOZGÓÁRUSOK

• Mozgóárusok! 19 órától reggel 7-ig dolgozom. Délelőtt 10 óra: tápos, aztán sorban érkeznek: kenyeres, gázos, aprócikkes, sütis, nyáron 2-féle fagyis... Ha mindig kb. ugyanabban az időben jönnének, a vevő már várná önöket. Akkor nem kéne folyton és hangosan „trillázni"! Van jogszabály a fölösleges zajkeltés ellen. Üdv: Sziszi

 • Tisztelt Elfogadó és Egy mozgóárus! Igaza van Sziszinek, mert engem is idegesít, amikor az 5 hónapos gyerekemet próbálnám altatni séta közben, a sofőr pedig 100-szor szirénázik. Egyszer is elég lenne az a szörnyű hang. Tisztelt Egy mozgóárus, azért nem mindenki lustult el annyira, hogy a kenyeret is házhoz kelljen vinni. Üdv: Dudi

SPORT

• Hajrá, Rajka, tavasszal menetelünk és elsők leszünk! Gödi, te vagy a legjobb. G

• Gratulálok a vági focicsapatnak, igaz, az utolsó meccs nem jól sikerült, de az előtte lévő négy szuper volt! Hajrá, Vág! „Garics"

• Ez a csapat magasan az osztály 3 legjobbja között van, és ezt júniusra be is bizonyítja! Rajkai törzsszurkoló

• Köszönet a rajkai önkormányzat és a támogatók egész éves segítségéért! Nem adjuk fel céljainkat, messze még a vége! Rajka SE

 • A ladaméri focistáknak a megyei III-ban kéne játszani. Egy dunaszegi

• Gratulálok a győrzámolyi ificsapat első helyéhez, és veretlenségéhez! Szurkoló

EZ + AZ

 • Lunak. Neked nem kell éjszaka felkelned tenni a tűzre, hamuzni, salakolni. A Tüzépen nincs számla nélküli vásárlás. S te a kényelmedre még kapsz támogatást is. Muffos

• Szia, Tibor! Egyetértünk! Remélem, a rokonok is mennek! Jobb életet kívánok minden romának Malmőben! Rianna

 • November 19-én, vasárnap délután Győrben a 15.02-kor induló 14-es járaton elvesztettem a telefonomat. Gondolom, egy becsületes megtaláló odaadta a buszvezetőnek, aki a végállomáson hagyta, gondolván, keresni fogom. Szerencsére lányaim hívtak rajta, így kiderült, mi történt, s egyikük elment, hazahozta. Nagyon ritkák a mai világban az ilyen becsületes emberek. Mindkettejüknek ezúton szeretném megköszönni. Nagyon meghatódtam, hogy megkerült. Köszönöm. J. J.

• Karácsony előtt Mosonszentmiklóson bemutatásra kerül az Indulj, keresztes vitéz című színdarab a helyi kisiskolások jóvoltából. Sokorai Szabika és kis társai szorgalmasan próbálnak. Remélem, sok érdeklődő lesz az előadáson. Mester

• 1986. július 16., Budapest, Népstadion. Felejthetetlen rockkoncert a vasfüggöny mögött. Egy igazi bohém zsenit ismerhetett meg a közönség. 1991. november 24-én (már 15 éve) AIDS-ben halt meg. Hogy repül az idő! Nézem és hallgatom, most jelent meg az életútját bemutató film. „Tavaszi szél vizet áraszt..." 20 év eltelt, ma ugyanúgy csodálom! Énekelek én is, a hátamon futkos a hideg, potyognak a könnyeim. Isten nyugosztalja Freddie Mercuryt, a pótolhatatlant! Üdv: Queen

• Itan! Az OEP listája tele van olyan készítmények adataival, amelyeket nem is gyártanak, csak ezek lennének a biztosítónak a legolcsóbbak. Én az ön helyében azon háborognék, hogy az évek óta befizetett járulékaim fejében csak vacak kínai, indiai stb. gyógyszert ad az egészségbiztosító. Egy szakmabeli

• 20 év után leépítettek a kórházból. Megcsillant a remény, hogy dolgozhatok, de ez egy pillanat alatt szertefoszlott. Sokan járnak majd így és még többen leszünk.

• Miért van az, hogy kiteszed a lelkedet, a párod mégis átver? Ennyire nincs igény az őszinteségre? Vannak még olyan pasik, akik az odaadást becsülni is tudják? B.

• Gratulálunk dr. Sóvári Győző állatorvos úrnak! Megérdemelten kapta a megtisztelő címet. Béke utca

• Tisztelt Rodin! Ha a mellékelt betegtájékoztatón kívül is lenne kérdése a kért gyógyszerről, mit gondol, a benzinkutas is tudja? A gyógyszerész igen.

• MM! Nyugaton igenis mindenhol van hajnali munkakezdés! Más kérdés, hogy ezért nyugati bért is fizetnek (itthon nem ugyanezért akartunk rendszerváltást?). S -X X L

• Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár a reformok szükségességét támogató érvelése során elhangzott, hogy „a magyar ember jól érti azt a szót, hogy muszáj"! Valóban, a magyar „ért a szóból", pl. „a szükség nagy úr", főleg ha maga is okozója, de a mások miatti „muszájon" felháborodik és egyidejűleg azt is tudni és érteni akarja, hogy kik, miért és hogyan juttatták ide az országot, amikor a csak tíz éve rendszert váltott Szlovénia gazdasága virágzik! Exper t

• E. M.! Nagyon sok nagyszerű magyart temettünk el gyásznap nélkül. Csanaki

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobb lesz nekünk a megyék nélkül?

Tovább olvasom