Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Roló le: nincs több meló vasárnaponként?

A KDNP vállalja az ügyben a megmérettetést, még úgy is, hogy a Fidesz jó része ellenzi a szabad vasárnap ötletét.

A KDNP még ebben az évben benyújtja azokat a munka törvénykönyvéhez és a kereskedelmi törvényhez kapcsolódó módosító indítványokat, amelyek szigorú keretek közé szorítanák a vasárnapi munkavégzést - mondta Harrach Péter, a párt frakcióvezetője a pénteki Népszabadságban.

Harrach Péter a lappal közölte: pártja lépéskényszerbe került, s vállalja az ügyben a megmérettetést, még úgy is, hogy a Fidesz jó része ellenzi a szabad vasárnap ötletét.

A Népszabadság visszaidézi Rogán Antalnak, a gazdasági és informatikai bizottság fideszes elnökének a véleményét: a szabad vasárnapot a fellendülés után lehet bevezetni, és akkor is néhány éves átállási idővel.
A KDNP javaslata a vasárnapi zárva tartás alól felmentést ad a 280 négyzetméternél kisebb alapterületű üzleteknek, ami Harrach Péter szerint a kis, családi vállalkozásoknak kedvez.

Olvasóink írták

78 hozzászólás
  • 78. öröksoproni 2010. december 11. 11:37
    „És még egy gondolat: szerintem ez nem arról, szól elsősorban, hogy a KDNP vallási alapon akarja megszüntetni a vasárnapi munkát. Az lenne a minimum, hogy azokat a munkavállalókat megkérdezzék, akarnak-e dolgozni vasárnap. Ha van köztük olyan, aki szeretne, szervezzék meg a nyitvatartást. De ne kötelezhessék őket olyanra, amit nem akarnak, sőt meg sem fizetnek nekik. Ez nem túl bonyolult szerintem.”
  • 77. öröksoproni 2010. december 11. 11:22
    „66-hoz, pancser, még egyszer mondom, én nem dolgozom vasárnap, tehát nem kell más munkahelyet keresnem. Tenmplomba pedig nem ájtatoskodni járok, hanem a szellemi életemmel törődni. Lehet ezen gúnyolódni persze. És azt is ismétlem: biztos maradnak nyitva tartó üzletek, de nem értek egyet azzal, hogy minden üzlet, minden pláza legyen nyitva vasárnap, kötelezően a munkavállalóknak, nulla pénzért. Az pedig szerintem hihetetlen fantáziátlanságról és sivárságról tanúskodik, ha valakinek az jelenti a kikapcsolódást, hogy vasárnaponént plázákba jár kirakatokat nézegetni. Ennél azért többet érdemelnek pl. a gyerekek. Ha megkérdezzük őket, játszótérre, társasozni, olvasgatni, kirándulni szeretnének-e inkább, vagy valami plázában punnyadni, kizárt, hogy az utóbbit választják.”
  • 76. tricse 2010. december 11. 10:25
    „Ha nem lenne nyitva nem dőlnék a kardomba,de tegnap is éjjel mentünk ki! Hogy miért? Azért hogy ne kelljen kerülgetni a sok töketlent,ne kelljen gyerekvisítást hallgatni,ne kelljen mások kocsiját arrébb tologatni percenként mert carik rá,hogy az útban hagyja amikor meglát valamit a polcon és odarohan,ne kelljen a pénztárnál órákig várni! És a pénztáros hölgy nagyon kedves volt,ő kifejezetten örül ha éjjel van vevő,mert gyorsabban megy az idő,ha már úgyis ott kell lenni! És amikor látott nálam egy "jóáras"terméket azt mondta,hajnal 2-kor lejár a munkaideje és ő is utána jön vásárolni és vesz belőle! Erről ennyit!

    Nem tehetek róla,de valahogy nem tudom tolerálni amikor busszal megyek ki és szorít az idő és a vevőpultnál tudják csak levenni a termékről a csipogót és beállok a sorba és előrefurakszik a néni mert ő csak kérdez és hosszú percek telnek el azzal,hogy az istennek se érti meg,hogy bármire levásárolhatja a visszahozott termék árát csak élelmiszerre nem,de ő felsoroltatja hogy mi az az áruházban ami élelmiszer és erre álljam meg hogy oda ne kiabáljam,hogy AMIT MEG LEHET ENNI B....MEG!”
  • 75. annobon 2010. december 11. 08:47
    „72-nél a két pont! Tömören összefoglalta a dolgok lényegét!”
  • 74. mecsoka 2010. december 10. 23:59
    „Ezt is megértük. Pancser! Egyetértek veled :)”
  • 73. pancser 2010. december 10. 23:37
    „70! Rosszul tudod, az osztrák ifjak leginkább isznak túrázás helyett a kocsmákban. Az biztosan jobb mint a teszkózás. Tovább meg azért élnek mert nem esznek un. magyar kaját ami a legjobb a világon állítólag, csak a vérünk zsírosodik el tőle, aztán jön az infarktus.
    Egyébként avítt emberek avítt gondolataitól nem fognak bezárni a hipermarketek, úgy leszavazzák keresztényék javaslatát mint a pinty.”
  • 72. Csetneky 2010. december 10. 21:16
    „Ez vihar a biliben. Hiába szeretnék én - egyébként nem szeretek - vásárolni vasárnap, ha nem lenne nyitva a bolt. Ha viszont nyitva van, miért ne mehetnék be? A lényeg a következő: mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, ha akar, zárjon be, ha akar, nyisson ki. Munkavállalói szempontból is egyszerű a helyzet. Ha eleve tudom, hogy milyen a munkarend - és nem tetszik - akkor nem megyek oda dolgozni. Ha viszont tudtam és bevállaltam ,akkor nem sírok.
    Egyébként kb. havonta egyszer magam is járok vasárnap üzletbe, de ha megszűntetnék, nem dőlnék a kardomba.”
  • 71. annobon 2010. december 10. 19:06
    „Ahhoz képest, hogy gyerekkoromban még a szabad szombat fogalma sem volt ismert és a rendes munkahét 48 órából állt (6x8ó), nos akkor nem is értem most mi a baj?”
  • 70. nagypityu 2010. december 10. 18:41
    „Az aberrált idióta lumpenproli réteg és nemzedék hörög: nekik jár a vasárnapi nyitvatartás !!! Meg sem fordul a fejükben miként kéne élni emberként a földön? Mondjuk mi lenne jó a másik embernek, egy anyának szombaton éjjel a Tesco kasszájában? Plazma TV-t vett éjjel kettőkor az egyik lökött a többiek meg lopni járnak naná, hogy kell az éjszakai és a vasárnapi nyitvatartás mert olyankor könnyebb! A multi meg ígyis-úgyis kizsigerel aztán az elhasznált roncsemrekről gondoskodjon az a társadalom amelyik hagyta, hogy kirabolják! De hol az "értelmiség" hol van? Nem látja senki, hogy egy energia függő országban éjjel-nappal és vasárnap is ki kell fűteni-hűteni ezeket a torszülött épületeket. Persze ez is haszon valakiknek nyilván nem ők azok akik után sírnak a gyerekeik4 Az egyik legnagyobb hazugság a forgalom elvesztésére való hivatkozás és a kirúgások! Akkor nem lesz majmok rajtatok cipő ha vasárnap az anyukák a gyerekeikkel lehetnek?
    Degenerált világot teremtettünk magunknak! Az osztrákok ezzel szemben már szombat délután bezárnak vasárnap meg TILOS nyiva lenniük! Bicikliznel túráznak és 20 évvel tovább élnek...
    Ha értitek !!!”
  • 69. pancser 2010. december 10. 18:32
    „67-hez! A legkevésbé sem érdekelnek a a vasárnapi munkát rühellők sirámai. Minek dolgoznak ott. menjenek el futószalag mellé talán ott jobb? Mindenkinek meg van a maga baja, talán azt hiszed más nem fárad el? Tiszta meleg helyen dolgozni nagy pénzért, délután 4-kor bezárni ez kéne ugye?
    68-hoz! A nulla KDNP briliáns 280nm-es ötletével kapcsolatban, ez alatt a méret alatt jobban keresnek az eladók? A fittyfenét, sokkal rosszabb a munkajogi helyzet mint egy áruházláncban. Az is lehet Harrach úr így ilyen "keresztényi" módon akarja a hét végére a rokonság riválisait eltüntetni, esetleg az alatt dolgozók nem járnak úgy templomba mint a tescósok, vagy azok nem károsak a családi életre?
    Szerintem a Plazák, áruházláncok sokat tettek az emberi kapcsolatokért és a családokért. Vasárnap nagyon sok komplett családot lehet ezeken a helyeken látni, boldogan nézelődnek beszélgetnek, vagyis ezek az intézmények az emberi kapcsolatok helyei, akárcsak régen a vásárok vagy mint még ma is a keleti bazárok! Éljen a vasárnapi nyitva tartás! Amen! Vasárnap=vásárnap. minden tizedik faluban volt templom István király által. Oda gyűlt a nép és ahol a nép, ott voltak a vásárosok. Ne akarjuk a legősibb emberi intézményeket korlátozni”
  • 68. Muaddib 2010. december 10. 17:50
    „2De hogy engem ti korlátozzatok, hogy csak itt meg ott vehetek ott meg nem mert az nagyobb mint 280 nm art mát nem"

    Ez a tipikus eset mikor nem tudjam, hogy röhögjek vagy inkább sírjak.

    Pancser a nagy demokráciában legyen az bármely kormány a hatalmon egy csomó dologban, korlátozzák a polgárait, ami sokkal súlyosabb, annál hogy vasárnap nyitva tartunk vagy sem neked meg a vásárlás korlátozása, lenne a legelviselhetetlenebb?
    Jajjajajajaj :)
    Egyébként a hétvégi munkát, ha ténylegesen duplán fizetnék, akkor lehet, hogy kevesebben lennének ellene
    De most gyakorlatilag ingyen dolgoznak hétvégeken.
    Azért mert minimál, bérel, együtt keresik meg a pótlékokat.
    Az is gáz hogy olyan munkahely, mint a kereskedelem minimál bér az alap, de sokkhelyen még ennyi sem.
    Átlagosan nettó 150 000,- 200 000,- Ft-ot keresnének, akkor azt mondom, hogy van némi ösztönző erő, hogy kereskedelemben megérje dolgozni akár még vasárnap is.
    De így nem éri, meg és aki teheti jobb alkalom, adódik már meg is, szökik.”
  • 67. futóbab 2010. december 10. 16:33
    „Jönnek az ünnepek.Mindenkinek ajánlom,akik az mellett vannak hogy legyenek nyitva a boltok szombat délután 2 után,és vasárnap is,hogy próbálják ki,milyen nagyszerű érzés hulla fáradtan haza esni,készülődni az ünnepre,majd szintén hullán haza esni karácsonyfa mellé.Aztán legyen ünnepi kaja,a fa legyen feldíszítve,természetesen az ajándékok is belegyenek csomagolva,és minehhez próbáljanak jó pofát vágni,mosolyt varázsolni az arcukra,hogy a család tagok ne vegyék észre,mennyire fáradt anya,vagy apa.Aki el akar menni bármilyen "szektába"az megteheti mindennap reggel és este is.Nem kell bele keverni a vallásosságot a munka beosztásokba.
    Soppingolni nem szoktam,sőt én legkésőbb pénteken mindent haza teremtek,és soha nem megyek szombat vasárnap semmilyen boltba.Pedig napi 10 órát dolgozom,+ háztartás,gyerekek..stb.Viszont hallom,hogy hétköznap a munka helyeken esznek az emberek,gyerekek az oviban,suliban,az anyuka lusta vagy nem is tud főzni,ezért inkább elmennek plázázni,bekapnak valami gyors kaját és letudták a hétvégét.Na ezek az emberek azok,akik nyervognak.A hét végén pihenni kellene,örülni egymásnak,feltöltődni a következő megterhelő hétre.Sajnos azok akik folyamatos műszakban dolgoznak,azoknak ez nem adatik meg,de most nem is igazán róluk van szó,hanem a sok hétköznap lusta vagyok bevásárolni típósú emberekről.mellesleg megjegyzem,és is dolgoztam napi 12 órában folyamatos műszakban,és akkor sem volt igényem a vasárnapi nyitva tartásra.Jó idő beosztás kérdése az egész.”
  • 66. pancser 2010. december 10. 15:45
    „Világi állam vagyunk, vannak közösségek, ahol szigorúan betertkák a pihenőnapot, olyankor még főzni sem szabad. De ezt hagyjuk. Miért kizárolag a nagy üzletközpontokat akarják bezárni? Azt hiszi a semmi KDNP, hogy ha Győrben bezárják a ÁRKÁD üzletközpontot például akkor majd a fagyos Baross úton fognak a családok korzózni? Ha jól megnézzük az ünnepnapon dolgozók közül a nagy áruházak dolgozói vannak a legkevesebben. Azt hiszem nem róluk van szó, hanem néhány dohos agyú szentemberről akik azt hiszik ami már nincsen. "öröksopron" ki gátol abban , hogy ájtatoskodjál vasárnap? Azt hiszem senki. aki olyan mint te, hogy a temlomba akar járni keressen magának más munkát. De hogy engem ti korlátozzatok, hogy csak itt meg ott vehetek ott meg nem mert az nagyobb mint 280 nm art mát nem. Azt hiszem a Fidesz fityiszt mutat, ha meg ez nem tetszik, indulhat ha tud a választásokon egedül a KDNP. Akkora párt lesz, hogy a TESCO rendelheti nekik a nagyítót , hogy megtalálják saját magukat.”
  • 65. annobon 2010. december 10. 15:02
    „Köszönöm a 63-as korrekt kiegészítést a teológiai témában! :)”
  • 64. annobon 2010. december 10. 15:01
    „61-hez: nem kívánok teológiai vitákba bocsátkozni Veled, de Te nem olvasod a Bibliát! Csak neked és csak most idézek belőle: "Így készült el a menny és a föld és minden seregük. A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után." Legyen szép napod!”
  • 63. öröksoproni 2010. december 10. 14:56
    „Drága tornacipő, hülyéskedik? Az embert a 6. napon teremtette Isten és a 7. napon megpihent. Ez egyébként szombat volt, tökéletesen igaz. A hét a vasárnappal kezdődött, és a zsidók számára pl. ma is azzal kezdődik. A keresztény "időszámítás" miatt, mivel Jézus feltámadása vasárnapra esett, a pihenőnap és a vallásos tevékenységek áttevődtek erre a napra, ezt kell(ett/ene) megszentelni.”
  • 62. öröksoproni 2010. december 10. 14:49
    „Pancser, így is marad jó néhány bolt, ami nyitva lesz, kb. annyi elég, mint külföldön. Ahogy Párizsban, úgy itt is lehet friss kenyeret kapni ezentúl is biztosan. Van olyan ismerősöm, akinek élelmiszer boltja van, és az év minden napján nyitva van, még Karácsonykor is. Ez az ő döntése. De iparszerűen ennyi üzletet, plázát nyitva tartani ostobaság. Én egyébként nem dolgozom vasárnap. És eszembe sem jutna mást vasárnap dolgoztatni. És azzal sem vitatkozom, hogy falun dolgozni kell, de ezt ne hasonlítsuk már össze azzal, hogy embereket kényszerítenek vasárnapi munkára. Mindenkinek joga van a pihenéshez, a családjával együtt töltött időhöz. És itt szerintem csak ennyiről van szó.”
  • 61. tornacipő 2010. december 10. 14:47
    „annobon - olvass egy kicsit, például bibliát, isten 5 nap alatt teremtette a földet és hatodik nap megpihent, szombaton
    vagyis legyen a szombat a zárva tartás :)”
  • 60. zsuzso100 2010. december 10. 14:37
    „Madarász!
    Sajnos nehezen tudom elképzelni, hogy valaki minden nap reggeltől estig dolgozik. Ha nincs más választásod, meg fogod tudni oldani hétköznap. Nem kell órákig vásárolgatni, főleg, ha valaki azért dolgozik több helyen, hogy meg tudjon élni, akkor tudja, mit kell vennie, nem nézeget felesleges dolgokat.
    És akkor ott marad a vasárnap a családra, nem csak Neked, hanem aki éppen dolgozik aznap, annak is!
    Mellesleg ismét megemlítem, hogy NEM JÁR TÖBB PÉNZ VASÁRNAPI MUNKÁRA, legalábbis nálunk nem!”
  • 59. annobon 2010. december 10. 14:33
    „Vasárnap még a Jóisten is megpihent a teremtés után! Pihenjünk mi is!”
78 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A MÚOSZ elutasítja a médiatörvény-tervezetet

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint a tervezet a médiát "egy alkotmányosan eleve kifogásolható konstrukciójú hatóság jogkörébe vonja", és ezzel a demokratikus nyilvánosság egészét fenyegeti. Tovább olvasom