Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Orbán: az adósság ellenség

Legyőzendő ellenségnek nevezte az államadósságot Orbán Viktor egy szombati osztrák napilapban megjelent interjúban.

A miniszterelnök a legnagyobb példányszámú osztrák újságnak, a Kronen Zeitung című bulvárlapnak nyilatkozva kijelentette, örömmel tölti el, hogy míg egy éve Magyarországot még Görögország előtt emlegették a válsággal összefüggésben, de ma már nem "válságtéma" az ország. Az államadósságot ellenségnek kell tekinteni - jelentette ki. "Ha egy ellenséget nem győzünk le, akkor ő győz le minket" - fogalmazott.

Úgy vélekedett, az euróövezet országai mind "egy hajóban eveznek" és segíteniük kell egymásnak a bajban. Elismeréssel szólt Werner Faymann osztrák kancellárnak arról a törekvéséről, hogy erről próbálja meggyőzni az osztrák közvéleményt. A miniszterelnök arra a felvetésre, hogy saját politikusi tevékenysége viták kereszttüzében áll, kijelentette: egy politikusnak számolnia kell a bírálatokkal.

Beszélt arról is, hogy az élet minden területén fontosnak tartja az egyéni szabadságot, és ugyanilyen fontosnak a nemzet szabadságát. Kijelentette, szomorúnak tartja, hogy Nyugat-Európában gyanakvással tekintenek a nemzeti nézőpontra. "Ez Európa egyik gyengesége" - tette hozzá. Úgy vélekedett, a 27 tagállam nemzeti identitásai nélkül az Európai Unió csak egy "nagy bürokratikus monstrum" volna. "Nem a nemzeti érzelmektől, hanem a mesterséges ideológiáktól kellene tartani" - vélekedett. Hozzátette azt is, a demokrácia szolgálja a legjobban egy nemzet érdekeit.

A neki autoriter kurzust tulajdonító bírálatokkal kapcsolatban kijelentette, hogy Magyarországon a köztársaság legfelső hatalmi szerve továbbra is a parlament s hogy magas állami szervek vezetőit eddig is hosszú időtartamra nevezte ki az Országgyűlés. "Csak olyan kinevezéseket hajtottam végre, amelyekhez jogom volt. Olyan emberekkel, akik tönkretették az országot, nem akarok együttműködni" - tette hozzá. A kétharmados törvények gyakorlati, és nem ideológiai kérdéseket rendeznek - mondta a miniszterelnök. "Egy ponton terjesztem ki a kétharmados törvények körét: a gazdasági törvények terén. És nem csinálok titkot abból, hogy ebben a vonatkozásban megkötöm a következő kormány kezét. És nem csak a következőét, hanem a következő tízét" - mondta. Bizonyos dolgokban stabilitásra van szükség, amelyet meg lehet változtatni, de csak konszenzussal - mondta.

A felvetésre, hogy a kormány egykulcsos adót és alacsonyabb iparűzési adót is tartalmazó gazdasági programja bátor, de kockázatos is, azt válaszolta, a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződést lejárni hagyni volt kockázatos, de a kormány azon az állásponton van, hogy az országnak a saját lábára kell állnia. "Visszatértünk a pénzügyi piacokra, ahol nincsenek politikai előírások. Másként fogalmazva egy fűtött istállóból kimentünk a szabadba, ahol hideg van és metsző szél. De ilyen a szabadság" - fogalmazott. Most az a kérdés, hogy a pénzügyi piacok szereplői készek-e Magyarországon befektetni a pénzüket. Ehhez stabilitásra és bizalomra van szükség. "Ha most hibázunk, senki nem fog bízni bennünk" - tette hozzá.

Olvasóink írták

106 hozzászólás
  • 106. zeta62 2011. június 12. 23:20
    „Bocsi, hogy belevau, de nem tudtam, visszanézel e még!?!
    :)”
  • 105. szabo1936 2011. június 12. 22:42
    „Koszonom a valaszokat.”
  • 104. machers 2011. június 12. 22:30
    „102. szabo1936 2011.06.12. 21:57
    zeta62 megválaszolta. Köszi zeta62!
    Szóval nem a csúcsminőséget jelenti.”
  • 103. zeta62 2011. június 12. 22:13
    „100. szabo1936 2011.06.12. 18:00

    Adjon az Isten!

    A lőre az egy ihatatlan, bornak szánt valami. A már kipréselt szárazanyag maradványt felvizezik, és abból készül. :)
    Sajnos valóban az a helyzet, hogy a komcsik átmentették magukat a jordán pozitívakkal együtt az átkosból MINDEN mai politikai alakulatba, ás más színekben, de ugyanazt képviselik, ugyanazok diktálnak nekik a jordán mellől.
    A 63-as kommentem elárulja a kaméleon "ejtőernyősöket". És az csak a jéghegy csúcsa.”
  • 102. szabo1936 2011. június 12. 21:57
    „101. machers
    Gondolom megertem,hogy mit probal mondani.De egy kerdes mi az a lore?”
  • 101. machers 2011. június 12. 18:50
    „100. szabo1936 2011.06.12. 18:00
    Sajnos, nem jó a hasonlat. Ez nem bor csak lőre, de az is csak műanyag flakonban.”
  • 100. szabo1936 2011. június 12. 18:00
    „63.zeta62
    Mar megint megkoszonom ezt a hozzaszolasat ebol is tanultam valamit.Akor most az orszagot az ugynevezet "reform komunistak" iranyitsak.Ugyanaz a bor csak egy masik uvegben van palackozva!
    Udv.”
  • 99. zeta62 2011. június 12. 12:28
    „89. gjozsi88 2011.06.12. 11:11
    "Miközben nem veszik észre, hogy a sorok közt a volt szocializmus alapeszméjét építgetik: Államosítanak."

    Az elit pontosan tudja, hogy visszaállítják a gulyáskommunizmust.
    Csak a s**gnyalóik, és az agymosottak nem veszik észre, mert a narancsködtől nem látnak.

    miniroberta:
    Nem akarom újra idézni a kiválasztott fajod által az egekig magasztalt egyik történész (Romsics tanár úr)
    definícióját arról, amit ti liberálbolsevikok alkottatok, és azóta is ezzel a képzelt veszéllyel riogatva szélsőségeztek. De ha nem jutott el az agyad(???) megfelelő szegmenséig, akkor szívesen leírom majd újra! :)
    Pedig nálatok, a kiválasztottaknál rasszistábbakat, szélsőségesebbeket nem hordott a hátán a föld.
    Csak meg kell nézni, mit műveltek Palesztínában, és mit műveltek, művelnétek a hazánkban.”
  • 98. machers 2011. június 12. 12:06
    „97. gjozsi88 2011.06.12. 11:51
    Úgy legyen!
    Jó pihenést! Jó szurkolást! Mindjárt kezdenek a férfi kézilabdások.”
  • 97. gjozsi88 2011. június 12. 11:51
    „machers!
    Persze értettem!
    amit szerettem volna mondani, hogy nagy ívben nem érdekel, hogy hívják a kormányzó pártot.......egy olyan országot szeretnék, mint amilyen nyugaton működik, magyar realitások mentén.....tök mindegy, hogy ki csinálja olyanná!
    Most pont az ellenkező irányba megyünk, valami érthetetlen nemzetiességből, miközben nekünk nem harcolnunk kellene, hanem uszni azzal az árral, mely magával ragadva biztosítja a sokat szidott multinak a piac voltunkat, mely csak akkor tud megvalósulni, ha elkölthető jövedelmünk is lesz termelésből!”
  • 96. öszödiböszme 2011. június 12. 11:45
    „fortuna! A szám az IQ-t jelenti ugye a négyzeten???”
  • 95. machers 2011. június 12. 11:45
    „92. gjozsi88 2011.06.12. 11:41
    Félreértettél!!! Thürmer Gyulát mindössze a köpönyeg (nem)forgatással hoztam párhuzamba. Az irányokat tekintve - merre kellene mennünk, illetve merre megyünk - maximálisan egyetértünk.”
  • 94. öszödiböszme 2011. június 12. 11:43
    „machers
    Megint jó példát hoztál fel. A gonosz törpeviktátorék sehol nem lennének, ha Torgyánjózsi bá nem csinálta volna meg a puccsot 93-ban. A kisgazdák akkor szakadtak szét, 33-k kontra többiek!”
  • 93. tricse 2011. június 12. 11:43
    „Nekem is ellenségem az adósságom! Csak engem most kiszolgáltatnak az ellenségem kénye-kedvére!”
  • 92. gjozsi88 2011. június 12. 11:41
    „machers
    Nekünk nincs szükségünk azokra a gondolatokra tettekre, melyek államosítanak, szocializmust építenek, proletár diktaturát építenek.....bárhogy hívjuk is!
    Nekünk fejlett ,modern piacgazdaságra van szükségünk, kiszámíthatósággal (visszamenőleges törvénykezés nélkül) stabilitással és legfőképp egyenlőséggel, a társadalom leszakadó rétegeinek a támogatásával!
    Ehelyett az ország ketté szakítása foilyik az úrak és a szolgák rétegeinek kialakításával (egy kulcsos adó, munkáltatói jogok erősítése) valamint a nyomor konzerválása!”
  • 91. öszödiböszme 2011. június 12. 11:40
    „86. Az lehet. De nem csicska mint te! Köhög a bolha?”
  • 90. machers 2011. június 12. 11:19
    „89. gjozsi88 2011.06.12. 11:11
    Nálam már nem a szocializmust, hanem a proletár diktatúrát építgetik. Ha már itt tartunk, akkor inkább Thürmer Gyula. Ő legalább nem forgatta a köpönyegét az elmúlt húsz évben.”
  • 89. gjozsi88 2011. június 12. 11:11
    „machers!
    Milyen elvek?
    Azok melyekről azt tudjuk, hogy napraforgó módjára állandóan változnak????
    Nézd meg "zeta62" felsorolását......nézd meg munkásságukat!
    Mit mondtak, tettek akkor...mit, mondanak most!(Tetteikben meg építgetik a volt szocializmust)
    Miközben nem veszik észre, hogy a sorok közt a volt szocializmus alapeszméjét építgetik: Államosítanak
    Ez csak a jéghegy csúcsa, az elit!
    A támogatói bázisuk szintén!
    Az összes fideszes ismerősöm egykori párttag, munkásőr volt!”
  • 88. machers 2011. június 12. 11:03
    „87. gjozsi88 2011.06.12. 10:50
    Ezért nem tudom eldönteni, hogy szánalmasak vagy gerinctelenek?! Nekem mondjuk nagy kérdés, hogy voltak-e egyáltalán elveik?!”
  • 87. gjozsi88 2011. június 12. 10:50
    „machers!
    Érdekes megfigyelni, hogy most azok komcsiznak a leghangosabban, akik az átkos rendszert elveik ellenére a saját boldogulásuk érdekében kiszolgálták és az ebből származó fusztrációjukat vetítik ki!
    Nézd meg, hogy azok akik akkor nem voltak kiszolgálói, haszonélvezői annak a rendszernek, nem kommunistáznak!
    Nekik nincs fusztrációjuk.....!”
106 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint 550 művet neveztek idén a miskolci Jameson CineFestre

Több mint 550 művet neveztek az idei Jameson CineFestre, ilyen nagy számban még soha nem érkeztek… Tovább olvasom