Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

OGY - A 2010-es költségvetést tárgyalja a Ház

A 2010. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatásával kezdte meg munkáját szerda reggel az Országgyűlés.

Az ülésnap napirendjén csak a büdzsére vonatkozó előterjesztés, illetve az Állami Számvevőszék ahhoz kapcsolódó véleményének megtárgyalása szerepel.

A jövő évi költségvetés kedden megkezdődött általános vitáját csütörtökön zárja le a törvényhozás.

A keddi vitában elhangzottak alapján a kormány álláspontja szerint a gazdaság már 2010 második felére növekvő pályára állhat a pénzügyi stabilitást szolgáló büdzsé hatására. A Fidesz úgy látja, hogy a következő költségvetés már a benyújtásakor megbukott, és fél évig sem lesz képes biztosítani az ország gazdálkodását.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. load 2009. október 09. 22:23
    „27. fióka
    Remélem, most meg is értetted!”
  • 27. fióka 2009. október 09. 21:45
    „load 2009.10.09. 08:58-->nem rossz,már régen hallottam :D”
  • 26. gjozsi88 2009. október 09. 12:28
    „fióka!
    Látom a szövegértéseddel is baj van! Azt mondtam, hogy nem értek egyet a botrányok során elherdált pénzekkel, de a költségvetés nem számotttevő részéről beszélünk ez ügybe! Ráadásul ez a költségvetési tételek, helyi továbbbontási részét érintik!
    A nagy dolgokat kell rendbe tenni, az általad is érintett visszaéléseket a jogeszközével megállítani, azt visszaszerezni! Ez utóbbi folyamatba van,(ügyészségi, bírósági szakban) a költségvetésnek sokkal fontosabb dolga van, azzal kellene érdembe foglalkozni!”
  • 25. load 2009. október 09. 08:58
    „24. fióka
    A GDP egy ország időegység alatti termelésének mérőszáma.
    Ha valakik pénzt juttatnak bármilyen címen A-nak, B-nek, vagy C-nek, az nem termelés, mert ezáltal a nemzet vagyona nem nő.
    Van erre egy eléggé közismert bár eléggé szakállas történet:
    Két kereskedő sétál az utcán és a járdán találnak egy gőzölgő kutyagumit.
    Odaszól egyik a másiknak: Ha megeszed ezt a kutyaszart, adok neked 20 ezer forintot.
    A fogadás megköttetett, a kutyatermék elfogyasztásra került, húszezer kifizetve.
    Ballagnak tovább, az ajánlattevő kezdi sajnálni az elveszített húszezrét és a következő kutyaszar mellet elhaladva ő is ajánlatot ad annak elfogyasztására, hogy a pénzét visszakaphassa.
    A fogadás megköttetett, a kutyatermék elfogyasztásra került, húszezer visszafizetve.
    Tovább ballagnak, majd az egyik kereskedő megszólal.
    - Figyelj barátom, nem ingyen ettük mi meg azt a két kutyaszart?
    - Valójában igen, de közben csináltunk 40 ezer forint forgalmat.”
  • 24. fióka 2009. október 09. 08:12
    „sem a fogysztásból sem a termelésből az aktuálissan adott pillnatanyi helyzetet tekintve amikor mindenki megkapná a pénzt!”
  • 23. load 2009. október 08. 19:43
    „20. fióka
    "Tudod menyivel ugrana a GDP ha ezt az összeget szétosztották volna minden magyar ember között?"
    Bár nem engem kérdeztél de szívesen megmondom.
    Semennyivel.
    A fogyasztásból nem lesz GDP.
    Csak a termelésből.”
  • 22. fióka 2009. október 08. 19:41
    „fióka 2009.10.08. 19:38--->majd gondolj vissza erre az eszmecserére mármint pár év múlva.”
  • 21. load 2009. október 08. 19:39
    „17. fióka
    "A tudás korral jár úgy,hogy ne add fel kicsihuszár"
    Erre ne köss nagyobb összegű fogadást!
    Ahhoz, hogy igaz legyen, túl kevés a bölcs aggastyán és túl sok a szenilis vén hülye.”
  • 20. fióka 2009. október 08. 19:38
    „gjozsi88 2009.10.08. 15:23---engem mem tudnak felhasználni ,de mire is?A szabad demokratikus véleményilvánításra a logikus ésszerű gondolkodásra a helyzetet kielemezve magalkotni a véleményed amelyet alá támaszt minden.Öreganyám mindíg azt mondta fiam sok kicsi sokra megy és milyen igaz te volumenekről beszélsz amelyben igazad is van persze,óriási összegekről van szó a költségvetésben és nekem az jön le amit írtál ,hogy szerinted nem kell foglakozni azzal a több száz milliárdal ami kb relatívan tükrözi az országot kizsákmányoló politikusokat.Ezzel ne foglalkozzunk? Tudod menyivel ugrana a GDP ha ezt az összeget szétosztották volna minden magyar ember között?Tudod fognak még navilágra kerülni mekkora összegek fognak még napvilágra kerülni ?Mekkora "sikkasztásról" vagy nevezhetlyük bárhogy?Beszélhetünk erről sokáig csak arra kérlek ha nem változik semmi ,pedig nem fog csak rosszab lessz akkor majd gondol vissza erre az eszmecserére.
    peace”
  • 19. load 2009. október 08. 19:28
    „16. fióka
    "NA az miatt járunk itt ahol járunk azért kell ilen költségvetést csinálni."
    Végre az eredeti témánál vagyunk!
    Tulajdonképpen mi a kifogásod ezzel a költségvetéssel?
    Szeretném, ha részletesen leírnád, vagy elmondanád, hogy te magad milyen jellegű költségvetést tartanál az ország szempontjából üdvözítőnek.”
  • 18. gjozsi88 2009. október 08. 15:23
    „fióka!
    Reméltem, hogy ha ennyire jól szeretnéd látni a dolgokat, akkor sikerül érdemben reagálni arra az aránytévesztésre, amire felhívtam a figyelmed!( az államháztartás, a költségvetés sokkal nagyobb volumen, mint a visszaélés során eltüntetett pénzek, melynek a jogszerűségét még vitatják! Arra is felhívom a figyelmed, hogy addig mig a versenyszférába egy kisvárosi bank fiókvezetője 930 ezret keres havonta nettoba, akkor az nem is túl sok, ha az állami szférába, sokkal nagyobb volumenü cégnél egy top vezető is hasonló jövedelmi viszonyok közt van fizetve! Persze ez nem jelenti azt, hogy egyetértek ezzel!)
    Tudom, neked azok mondják, hogy ezek mindent ellopnak, akik nagyon szeretnének a husosfazék mellé kerülni, és ehhez felhasználnak téged!
    Ja, hogy nálad látszik még a tojáshéj...? Az nem az én hibám!”
  • 17. fióka 2009. október 08. 13:45
    „gjozsi88 2009.10.08. 11:36-->A tudás korral jár úgy,hogy ne add fel kicsihuszár:D”
  • 16. fióka 2009. október 08. 13:43
    „load 2009.10.08. 12:34--->ezek szerint egy a célunk csak más irányból közelítem a dolgokat.Csak az azért nem ártana mérlagalned,hogy szerinted a hablaty amit Csanád mondott NA az miatt járunk itt ahol járunk azért kell ilen költségvetést csinálni.Tudod mindíg a fejétől büdösödik a láb és az alapokat kell újraépíteni egy stabil háttérel nem a már elb***ott szart terelgetni.Nem ejnye bejnyézni kell mert már így is kifutunk az időből,hogy amit menteni lehet azt még mentsük mielőtt végleg Izrael leszünk és legyen a gyerekednek hova és legyen miből nyugodtan elmenni kirándulni játszani.....A bíróságra meg ügyészségre hova mész könyörgöm mikor az összes politikai és gazdasági bűnőzőnek előre le van forgatva a forgatókönyv.Miért nem ülnek milliós sikkasztással politikusok szerinted ,miért csinálhatja meg Bpesten egy miniszter,hogy sorompóval lezáratja azt az utcát ahol lakik ,holott magánterület?Tök mindegy jelen helyzetbe hova mész mert mindenhol ki vannak osztva az embereik főiskolák,kórházak,bankigazgatók,ügyészség amit persze soha nem ismernek el.Addig nem tudsz az országba rendet tenni amíg ezek a hataloméhes korrupt embereket el nem távolítják és az emberekben kialakul az a tudtat,hogy az országban igeni van igazság mert a bíróság előtt mindenki egyenlő.Bejártam fél Európát sőt még azon túl is voltam sok más országban láttam sok kultúrát ,de ilyet ami nálunk van nem igen, hidd el az ami ebben az országban folyik az gyalázat és sértő minden magyar embernek.”
  • 15. load 2009. október 08. 12:34
    „10. fióka
    fioka,
    Úgy tűnik te nem értettél meg.
    Amit Szegedi Csanád a parlamentben - az ominózus általad ajánlott videó alapján - előadott, az a költségvetés általános vitája szempontjából egy oda nem illő hablaty.
    Ha lopásokkal, sikkasztásokkal, törvénytelenül kifizetett horribilis végkielégítésekkel, törvénytelennek ítélt rendőrségi akciókkal akar foglalkozni, ballagjon be az ügyészségre, tegyen feljelentést, vagy az országgyűlési képviselője útján kezdeményezzen törvényi, jogszabályi módosításokat.
    Egyelőre ennyi az, amit megtehet.
    Neki, mint joghallgatónak ezt tudnia kellene.
    Ami a személyes kérdésedet illeti - hogy hol és milyen világban élek én - elmondhatom, hogy a gazdaság világában élek.
    Embereknek, munkavállalóknak adok munkát, a családjaiknak megélhetést.
    Önmagamon és társaimon kívül őértük is felelősséget érzek, ezért nagyon nem mindegy számomra, hogy az elkövetkező egy évben milyen gazdasági környezetben, milyen árfolyamok, milyen adók, milyen pályázati lehetőségek közepette kell nyereséges szinten tartani a vállalkozást.
    A szocialista politikusoktól már jó ideje nem várok semmit.
    Az elmúlt 7 év a magyarázat erre, de igenis elvárom az utánuk jövőktől - ha már egyszer komolyan át akarják venni tőlük a hatalmat - hogy a költségvetés általános vitája során oda illő gazdasági kérdésekkel foglalkozzanak.
    A blablákból és hablatyolásokból elég volt, de Szegedi Csanádot hallgatva a hatalomba igyekvők sem lesznek képesek ennél többre.
    Ezért mondtam neked az 5. kommentemben, hogy csak dumából nem lesz szebb jövő.
    Remélem, elég világosan fogalmaztam!”
  • 14. gjozsi88 2009. október 08. 11:36
    „fióka!
    Az, hogy született vak vagy, az nem az én hibám, hogy nem látod a szivárványt, attól az még van!”
  • 13. gjozsi88 2009. október 08. 11:33
    „fióka!
    A 88 nem a születési dátumomat jelenti, így az okfejtésed logikailag bukfenc!
    Szerinted, most nagyon nagy vonalú vagyok és azt mondom, hogy az a pár száz milliárd, ami eltünhet (BKV -nál ez mondjuk 1 milliárd) az milyen arányba van a közel 15 ezer milliárdos költségvetéshez képest!
    Arról nem beszélve , hogy ezek a visszaélések,( nem minden esetben köthetők politikához, egyszerűen a közalkalmazott visszaél a helyzetével és egymás közt olyan magánjogi szerződéseket köt, amely alapos okkal feltételezhető visszaélés) egyedül a rendszerváltás óta, a jelenlegi kormány idején kerülhet elszámoltatásra, azaz bírósági szakba!”
  • 12. fióka 2009. október 08. 09:39
    „gjozsi88 2009.10.08. 09:09--->gondolom a 88 a születésed jelenti innentől kezdve nincs mit magyarázni pár gombócot még le kell tolni a.Tudod olyan ez mintha egy született vaknak próbálnád elmagyarázni ,hogy néz ki egy szivárvány.A benyepesedtt gondolkodásotok miatt vagyunk ott ahol vagyunk és lehet ebben az országban megcsinálni mindent mindenkivel.Azt akinek nem inge ne vegye magára ,de ne akarjon megvakítani egy huszonéves akiket már az iskolapadba átformált a új zsidó oktatási rendszer”
  • 11. gjozsi88 2009. október 08. 09:09
    „fióka!
    Szerintem az arányokkal van a baj!
    Load egyértelműen az egész gazdaságot érintő nagy horderejű döntésekről beszél, ami a lényeg kellene lenni!
    Te és a hozzád hasonlóan egyszerű, (akinek meg kell mondani mit gondoljon, emberek) arról a pár milliárdról beszéltek, mely valóban soknak tünik, (amiről azt tudjuk, hogy a BKV t kb.1-2 milliárd érinti) de elényésző tétel ahhoz képest ami a teljes költségvetést érinti! Politikai értéke van, mert nagyon hangzik, de semmit nem old meg,ráadásul a jogszerüsége vizsgálat alatt van!
    Csak azt látni, hogy szocialista politikusok...!
    Enyhén szólva demagógia, ugyanis a jobboldali önkormányzatok, ahol számos településen a Fidesz a jobbikkal van koalicióba, hasonló botrány ügyei is jelen vannak, csak arról ti nem vagytok hajlandók tudomást venni!”
  • 10. fióka 2009. október 08. 07:50
    „load 2009.10.07. 21:09--->ha kicsit figyeltél is volna a végén amikor megkérdezték hová tüntek a milliádok amik ugye eltüntek ezt neked is el kellene ismerni na azok már érvek meg azok is érvek,hogy a vak nem látja ,hogy lopják szét az országot,meg az is érvek,hogy a nyakkendő mögé bújt segnyaló szocionista politikusokktól te jót ne várjál és mégi ,ezek után mit kellene csinálni bárkinek is odaszólni ejnye bejnye nem szabad mikor azért rabosítottak embereket mert pesten azt merték beikabálni gyúrcsánynak mondjon le.Áruld el nekem még hol és milyen világba élsz te???”
  • 9. fióka 2009. október 08. 07:45
    „Boróka53 2009.10.07. 19:21 -->kösz ,néha nagyon hanyagul írok azt beismerem”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserbenhagyásos gázolás Dunapatajon

A kórházba szállítás közben meghalt az a férfi, akit egy gépjármű elütött Dunapataj külterületén,… Tovább olvasom