Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 1°C | 7°C Még több cikk.

Nyugdíjas tűzoltó gyújtotta fel az izraeli zászlót a demonstráción

Az 58 éves pilisi férfi ellen garázdaság miatt folyik gyorsított eljárás - közölte a rendőrség szombaton.
Nyugdíjas tűzoltó égette az izraeli zászlót a rendvédelmi tüntetésen a fővárosban pénteken, az 58 éves pilisi férfi ellen garázdaság miatt folyik gyorsított eljárás - közölte a rendőrség szombaton.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított az ellen a férfi ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján péntek délután az V. kerületi József nádor téren zajló demonstráció során elégetett "egy fehér anyagot, amire kék festékkel Dávid csillag volt festve" - olvasható a police.hu honlapon.

A tűz másra nem terjedt át, személyi sérülés nem történt. A tettest a BRFK munkatársai az Alkotmány utcában elfogták, előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A nyomozó hatóság, bíróság elé állítás (gyorsított eljárás) céljából, előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatására.

A Fővárosi Főügyészség a bíróság elé állítással egyetértett, de úgy ítélte meg, hogy a letartóztatásra nincs szükség, a gyanúsított tehát szabadlábon védekezhet. Az eljárást a BRFK nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytatja

Olvasóink írták

62 hozzászólás
  • 62. Sagittarius 2011. május 10. 09:32
    „61. miracle. 2011.05.10. 07:31

    Ez tök jó! Már nem is kell a minisztériumnak vesződni a kidolgozással, csak simán átveszik az általad leírtakat. Amúgy pedig a világban és az országban minden normális emberre ez és így vonatkozik. Miért lennének a rendvédelmisek, a tűzoltók, vagy a munkásőrök felsőbb kaszba valók. Egyszerűen csak rájuk is vonatkozzanak ugyan azok a szabályok mint mindenki másra. Azt gondolom semmi olyan dolgot nem tudnak felvonultatni amivel különleges elbánást érdemelnének. Ez csak egy elcseszett beidegződés volt eddig. Illő megszüntetni. Ők is vegyék ki aktívan a részüket a GDP előállításából, ne csak fogyasszák azt. Egy vasbetonszerelő a toronház 83. emeletén, vagy egy 25 éve a TSZ-ben traktoros permetező sem végez kevesebb, vagy veszélytelenebb munkát mint ők! Sőt!”
  • 61. miracle. 2011. május 10. 07:31
    „Egy vízió így 2011. derekán

    A jelenleg nyugdíjban lévő kollegákra az alábbi menetrend szerint fognak lecsapni.
    (A magánnyugdíj-nevében a magán szó nem elírás-ellopása volt a főpróba. Bejött. Mindenki önként vállalta,hogy visszalép.Igaz külső nyomásra de nem ez a lényeg.)

    1. A nyugdíjast behívják felülvizsgálatra. Jóslatom szerint 80%-90%-uk alkalmas lesz valamilyen feladatra.(természetesen csak a tiszthelyettes-zászlós kategória)

    2. Kiértesítik, hogy a "bizottság" alkalmasnak találta fegyveres szolgálatra. (Itt esetleg részletezik, hogy a jelenlegi egészségi állapotából kifolyólag A-Z -ig kategóriába tartozik - ha ez nincs addigra meg teremtik a jogalapot)

    3. Kiértesíti a volt vagy esetlegesen egy központi gyűjtő (CSURMA) szolgálati hely ,hogy jelenjen meg év, hó, nap, óra, perckor. (Természetesen itt már kötelezettségei vannak.)

    4. Jelentkezik!

    5. A sajnálatos események tükrében szüksége van a hazának a szolgálataira, mert az államadósság oly mértékű, hogy az ön ellátása ilyenformán nem biztosítható. - Mondják -. Majd aláiratják mindenkivel a saját kérésére hivatásos állományba való visszavétel passzust. (Erre utaltam a magánnyugdíj főpróbával) Majd megkezdődik az integrálás.

    6. "Szerencsésebb" esetben a volt szolgálati helyre - nem tudni milyen beosztásba - helyezik vissza szerencsétlenebb helyzetben egy másik beosztásba amit vagy elfogad vagy nem. - jelenlegi választása nem befolyásolja a jövőbeni történéseket - Aki elfogad valamit azt felszerelik és irány a "rizsföld".
    Aki nem fogadja el a felajánlott beosztást vagy kettőt vagy hármat az a HSZT szerint : irány Darány

    7. A napi hírek alapján :akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz az, aki visszaél a társadalombiztosítási, szociális, vagy más jóléti juttatással, így például a ROKKANTNYUGDÍJJAL, vagy a TÁPPÉNZEL. (hivatásosoknál ez betegszabadság de ne lovagoljunk a szavakon)
    Ennek a bűncselekménynek 20 ezer forint lesz az értékhatára.
    Tehát aki azon töri a fejét ,hogy majd betegre jár vagy megint leszázalékoltatja magát vigyázzon.

    8. Következnek az EÜ szűrések és a fizikai felmérők megbízhatósági vizsgálatok ahol valamilyen okból x%- ki fog rostálódni, x%- ra rá tudnak húzni valami kis stiklit a magánéletében ,illetve lesz aki azt mondja ,hogy - kapjátok be - aztán leszerel.
    Végkielégítés nincs, munknélküli nincs. Bár a kormány azt mondja: senki sem marad ellátatlanul...
    Kérdés ,hogy az eddigi 120.000 ft-os nyugdíj helyett amiért megdolgozott az egyén ellátásnak minősül-e a 28.800 ft-os ellátás, ha lesz ilyen egyáltalán.

    9. Aki esetleg valamilyen csoda folytán mégis a nyugdíjrendszerben marad az számíthat rá,hogy az ellátása ilyen-olyan jogszabály módosítások után más néven de csökkentett formában kerül kiosztásra - tekintettel az államadósságra -.

    10. Aki esetleg munkaügyi vagy egyéb a költségvetést érintő perekben töri a fejét, azt elfelejtheti. Ugyanis a kormány erről is gondoskodott...



    Aki nem hiszi járjon utána...”
  • 60. háté 2011. május 09. 18:35
    „Azt hallottam, hogy a TASZ-aktivistái hagyták el a ruhadarabot.
    v30.
    Mi keszen allunk Barmilyen cstara!!
    A génjeitekben van ellenségesség, a béke szembeni utálat. - a zs...k nem tudnak öldöklés nélkül élni.
    14-millió - hatmilliárd ellen,
    -még fingani sem tudtok az usa-nélkül.”
  • 59. knifemaster 2011. május 08. 19:44
    „57. Sagittarius 2011.05.08. 15:06
    Legalább akkor tényleg mindenki felfogná ,hogy nincs tovább!”
  • 58. nüs 2011. május 08. 16:50
    „Csak dölne már”
  • 57. Sagittarius 2011. május 08. 15:06
    „Ó, jó posztkomcsi, és libcsi emberek! Ha a Fidesz "kártyavára" összedől, akkor számoljatok azzal, hogy mindenkit agyonnyom végérvényesen. Benneteket is akiket még az elmúlt 8 év nem nyomott agyon! Ennek fényében végezzétek további Magyarországgal kapcsolatos áldástalan tevékenységeiteket!”
  • 56. meir 2011. május 08. 14:33
    „44-eske!!
    te tenyleg ennyire Naiv vagy???
    -"az araboknak az olajbol tobb...."-!ezt az allatsagot honnet szoptad ki??
    eppen lybia az ahol a Kadhafihoz hu erok leromboltak a Misrata-i Olajtartalyokat!! Lybia evek ota NEM tud eladni olajat csak kozep afrikai orszagoknak!!
    Egyptom?ott meg annyi olaj nincsen!! az Egyptom-i erok mind a mai napig a T-72es tankokkal hoskodik!
    Syria? azoknal meg meg hadrendben van a II.-ik vilaghaborus Patton tank!
    Israel,; ott meg a legujabb haditechnikak vannak!!vajon puszta veletlen-e csupan,hogy ugy az Oroszok,Kinaiak,es meg az USA is a Mi Droon-jainkat vasaroljak!??”
  • 55. ezerkilencszáznyolcvanégy 2011. május 08. 14:32
    „Megint lyukra futott a magyar sün! Pénteken a Kossuth téren, a Kossuth-szobornál megpirongattak egy darab rongyot. Ezért buzgó hajtóvadászatba kezdett a fél pintérség, állítólag máris intézkedtek az ügyben.

    Miért, van ügy?

    Naná, hogy van! Tesznek róla!

    Ugyanis a felvételen tisztán látszik, hogy egy közel négyzet alakú (és nem téglalap) valami kapott lángra. Továbbá tisztán látszik, hogy az egyik tűzoltó a Kossuth-szobor előtti díszláncra teríti azt a rongyot, amin egy hatágú kék csillag van. Az viszont sehol nem látszik, hogy ki gyújtotta meg a rongyot, vagy éppen ki tette a helyszínre.

    Tessenek észnél maradni!

    No, de tekintsék meg gyorsan a képmellékletet! A mellékelt képen látható Izrael állam hivatalos zászlaja. Egy kevés vexikológiai (zászlótan) posztáltalános képzés elférne az állománynak, meg a firkászoknak.

    Tessenek észnél maradni!

    Ugyanis most is ugyanúgy hazudnak az eset kapcsán, mint a Tilos-rádiós tüntetés idején tették. Ott teljesen világosan látszott, hogy egy aljas indokból, elkövetett ócska fényképhamisítást fújtak fel zászlóégetéssé. Ott voltam nagyjából 5 méterre az esettől. Igaz többen takarták a jelenetet, de a közzétett képen szereplő irhakabátos figura nem volt jelen. Magam is köröztettem akkor sárga vonallal bekarikázva az árulkodó részleteket a képen, hogy hogyan és miért hamisítás a kép.

    Kétségtelen, hogy egy idegen állam egyik jelképének ilyen módon megsemmisítése széles körben feltűnést kelthet, sem az akkori, sem a mostani hatályban lévő magyar joghelyek szerint a cselekmény de facto nem büntethető. Mivel a rendőrségnek mondott testület jogalkalmazó gyülekezet, nem áll jogában egy ilyen eset alapján megsemmisítőjét eljárás alá vonni. Ugyanis nem történt vétség.

    Ettől kezdve valóban fennállhat minden gyanú a megmozdulással kapcsolatban.

    Kimondom a bűvös szót, jó? Ez lehet provokáció. Ami rosszabb, lehet tudatlanság. Ekkora ziccert nem szabad megengedni!

    Meg aztán csak ismétlem magam, tessenek észnél maradni!

    Rendőr a rendőrtől kér engedélyt a tüntetésre? Az ő világuk az "Értettem! Parancs!". Semmi több.

    Egyet nem lehet eleget hangsúlyozni!

    2006. október 24-étől 2006. október 23. az a nap, amit soha, sehol, senki magyar el nem felejthet és meg nem bocsájthat a vérbe taposó rendőröknek látszó akárkiknek, és a külföldről nagy sebesen tömegesen behozott idegen zsoldosoknak.

    Minden rendőr pontosan tudatában van, kik voltak akkor szolgálatban és hol. Ennek törvényileg igazolható módon, hivatalosan a testületen belül írásos, képi, és egyéb nyoma kell legyen.

    Ameddig a magyar rendőrség, a börtönőrökkel együtt el nem távolítja soraiból a 2006-os őszi események kegyetlenkedéseiben részt vevőket és vezénylőiket, addig a magyar rendőrségnek ebben az országban szava nem lehet, velük minden politikai és szakszervezeti együttműködés a forradalom meggyalázása. (szerk. kiemelése)

    A becsületük visszaszerzésének ez az egyetlen, közhiteles módja. Vita nem lehetséges. Addig csak hóhérok pribékjei maradnak.

    Az igazi hóhér kézre kerítése még várat magára. Mindenki tudja, ki volt az. Amit megengtedett, és követelt, az a tisztek tetteivel együtt éppen olyan háborús bűncselekmény volt, mint amiről az utolsóesélyezők beszélnek. 2006 őszén az események ország-világ előtt, élő egyenes adásban történtek.

    Nincs bocsánat!

    Magyar rendőr, börtönőr! Gondolkozz!

    Vesd ki soraidból a kegyetlen verőlegényeket!

    Ameddig ezt meg nem teszed, becstelen a kenyered!

    Ferencváros, 2011. május 6.

    Lengyel Károly

    Nemzeti InternetFigyelő”
  • 54. neduddgi 2011. május 08. 14:16
    „Power:Igazad van.Akkor kiderül,hogy hivatásos rettegő vagyok-e valóban,vagy Dirac nem hisz a saját szemének,fülének.”
  • 53. power2011 2011. május 08. 14:05
    „52. Dirac , mondom hogy pletykák szerint
    de tudod ősszel még a "mindenki jól jár az új adó-val" is pletyka volt...
    Szerintem térjünk vissza rá amikor törvény erőre emelkedik a királyi rendelkezés :D”
  • 52. Dirac 2011. május 08. 13:47
    „51. power2011 2011.05.08. 13:29

    "pletykák szerint évi 2hét szabadság járna a rabszolgáknak"

    A falusi kocsmákban terjedő demagógiát nem mondanám hiteles forrásnak, de még a Nők Lapját és a Blikket sem. Nem kell mindent készpénznek venni, amit a libsi média elhint, a hivatásos rettegők (okostojás, neduddgi, eva félék) amúgy is tátott szájjal várják azt, hogy szószerint belesz*rják az információt a fejükbe.”
  • 51. power2011 2011. május 08. 13:29
    „a lista nem teljes
    szombati munkanap bevezetése
    fizetett szabadság csökkentése - pletykák szerint évi 2hét szabadság járna a rabszolgáknak
    éjszakai pótlék csökkentés stb stb
    persze egyesek szerint itt ez mind kell, mert a király úgy döntött”
  • 50. neduddgi 2011. május 08. 13:22
    „Elaludt a moderátor.
    Ha AHA és duhos2 ilyenek,ha feszültek,akkor milyenek lehetnek,ha nagyon idegesek?
    Ha a Fidesz kártyavára omlik,akkor hazánknak annyi.
    Pedig közeleg a nagy-nagy elégedetlenségi hullám.Mi az,hogy lejjebb vinnék a melósok hétvégi pótlékát? A táppénzt? Az egykulcsos adóval a fizetést?Mi ez? Megszorítás a javából. Most jön még csak a java!”
  • 49. .viki27. 2011. május 08. 13:11
    „Pintér az egyetlen miniszter a világon ahol ügyészségi eljárás alatt be iktatták miniszternek.Ebből következik,hogy valamit nagyon tud amiről nagyon hallgatnia kell.A móri ügy is akkor volt amikor az olajmaffia v a végéhez közeledett.
    Ilyen bankrablás a világon nem volt szerintem ott valamit el kellett tüntetni.Ez csak elmélet!Szurkolok a rend védelmiseknek!Hajrá fiúk ne hagyjátok magatokat!”
  • 48. Lone_wolf.. 2011. május 08. 12:57
    „46. neduddgi 2011.05.08. 10:36
    AHA kicsit feszült :)))) düledezik a fityisz kártyavára XDXD”
  • 47. Dirac 2011. május 08. 10:58
    „30. meir 2011.05.08. 06:50

    Ti nem álltok készen semmire, maximum USA és a szövetségesei, ha csak rajtatok múlna már régen a Földközi-tenger mélyén lennétek.”
  • 46. neduddgi 2011. május 08. 10:36
    „AHA miért nincs moderálva? Pedig mocskosul beszél!!”
  • 45. zeta62 2011. május 08. 10:33
    „Cseppet sem kedves meir, csak még egy szót! Az apartheid politika már Dél-Afrikában is elbukott, rátok is ez a sors vár, az arabok egyszerűen túlszaporodnak benneteket. :)”
  • 44. zeta62 2011. május 08. 10:30
    „30. meir 2011.05.08. 06:50
    28/Zeta62!!
    azt amit nyivakolsz,az Arabjaid eddig ugy 6-szor megprobaltak!!
    1948-ban pl,; 5 fronton tamadva egyszerre; Liban,Syria,Yordania,Egypt,+az Abdullah Tell vezette Arab Legio!!
    ELBUKTAK!!!!!
    Mi keszen allunk Barmilyen cstara!!

    :D
    Ha ketőnk közül nyivákol valaki, akkor az te vagy! :D
    CSAK azt felejted el, hogy az óta egy kicsit több pénzük lett az olajból az araboknak, és ebből eredően jobb fegyverekkel és kiképzéssel rendelkeznek. :) Hála az Égnek, nemsokára atomfegyverrel is rendelkezni fognak.
    A "kemény" csapataitok pár hetes terror után sem voltak képesek a maroknyi hamasz harcossal leszámolni, ezért az egész övezetet próbáltátok megfojtani. Ennek is vége, Egyiptom kinyitotta a határokat, a Palesztinok pedig végre egyesítik erejüket, nem működik tovább a megosztó politikátok. :) Te meg csak mocskolódj tovább, csak erre vagy képes, már megszoktuk.”
  • 43. duhos2 2011. május 08. 10:02
    „moderálva”
62 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Terroristának adta ki magát egy férfi a budapesti belvárosban

Terroristának adta ki magát és robbantással fenyegetőzött egy férfi a fővárosban; robbanóanyagot nem… Tovább olvasom