Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Munka a nyugati végeken

Mosonmagyaróváron és vonzáskörzetében januárban 1845 munkanélkülit és álláskeresőt regisztrált a munkaügyi központ.

Olvasói sms
„Az egyik dunakiliti gyárban hetek óta kötelező a túlóra!A fizetéshez hozzáadva, három túlóra után elviszi az adó. Persze a vezetőséget ez nem érdekli. Csak követelőznek, nem ők dolgoznak két műszakban hatvanezer forintért".
A helyiek szerint aki akar és tud dolgozni, az talál is itt munkát: igaz nem mindig a szakmájában. A munkavállalók egy része viszont kiszolgáltatott helyzetére panaszkodik: igaz, hogy dolgozhat, ám például túlórára kötelezik.

„Aki munkát keresett nálam, mindig tudtam adni neki: ha az egyik vállalkozásomban nem is, egy másikban biztosan. Ezért mondom azt, hogy aki Lipóton dolgozni akar, az talál is munkát" – mondta Tóth Péter helyi vállalkozó nemrégiben az egyik országos pártelnök látogatásakor. Annyi bizonyos: a mostani választási kampány kiemelt kérdése lett a munkahelyteremtés. Ami szintén tény: az elmúlt tíz évben többek közt Dunakilitire, Mosonszolnokra, Jánossomorjára nagyobb cégek költöztek, akik nemcsak a helyi és környékbeli munkásokra számítanak, hanem a környező országokból is importálnak olcsóbb munkaerőt. Emelett a tervezett megálmok is többezer munkahelyet teremthetnének ezen a környéken. A helyzet azonban az ország fejlettebbnek titulált nyugati végén sem egyszerű: nehéz a képzettségnek megfelelő állást találni. A nagyobb cégeknél betanítottként dolgozók pedig gyakran arra panaszkodnak, hogy munkaadójuk kiszolgáltatott helyzetbe hozza őket.
Öt nagyobb cég helyben foglalkoztat

A halásziak főleg helyben és a közeli Mosonmagyaróváron találnak munkát: Majthényi Tamás polgármester szerint valamivel többen vannak a bejárósok. A községben öt nagyobb vállalkozás – köztük a termelőszövetkezet – biztosítja a munkalehetőségek zömét. A polgármester szerint náluk általában csak azok munkanélküliek, akik valamilyen betegségben szenvednek, vagy nem is akarnak dolgozni. „Az viszont valóban gond, hogy nem mindenki tud elhelyezkedni saját szakmájában" – tette hozzá.

Negyvenöt felett nehezebb

A Megyei Munkaügyi Központ kimutatása szerint 2006. januárjában az előző hónaphoz képest valamelyest emelkedett a regisztráltak munkanélküli és álláskeresők száma. Ebben a hónapban 11502–en voltak: megyei arányuk így 5,8 százalékos. Mosonmagyaróvár és vonzáskörzetében 1845 regisztrált (munkanélküli és álláskereső összesen) tartottak számon, ami ebben a körzetben hat százalékos aránynak felel meg. A nyilvántartásban szereplők 33,5 százaléka a 45 év feletti korosztályba tartozik: e korcsoport 37 százaléka csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik így emiatt is nehezen találnak megélhetést.

Jó esélyekkel indulnak

Többek közt a diplomások számának növekedésével a munkaerőpiaci igények is változtak az elmúlt években. A szakmunkánkénti alakulásról a munkaügyi központ kimutatása árulkodik: a cégek részéről keresettek az NC és CNC gépkezelők, gépjármű motorszerelők, géplakatosok, szerszámkészítők, kovácsok, a gyártósori összeszerelők és az egyéb fém- és gépipari szakmunkások. Más területen keresett a pék, a szakács, a felszolgáló, a burkoló, a kőműves, valamint az ács-állványozó. Szellemi munkakörökben várják az idegen nyelvet beszélő gépészmérnököket, villamosmérnököket és különböző tevékenységekhez kapcsolódó üzletkötőket.

Túltelített szakmák

Vannak azonban „divatos" foglalkozások, amelyekben viszont így egyre nehezebb elhelyezkedni. A munkaügyi központ nyilvántartása alapján a textilipari gépkezelő, kozmetikus, fodrász, valamint a mezőgazdasági szakmák romló pozíciójú, túltelített foglalkozások lettek. Szellemi munkakörökben pedig az adminisztrátor, jogász, közgazdász és a pedagógus tartozik ebbe a kategóriába.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tragikus motorbaleset Kalocsánál

Meghalt a vezetője annak a motornak, amely kisodródott az útról és több fának nekiütközött szombaton… Tovább olvasom