Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

MSZP: a leggazdagabbak járnak jól a rezsicsökkentéssel

Az MSZP szerint a leggazdagabbak járnak igazán jól a tízszázalékos rezsicsökkentéssel, míg a legkisebb keresetűeknél alig érezhető annak hatása.
Az MSZP szerint a leggazdagabbak járnak igazán jól a tízszázalékos rezsicsökkentéssel, míg a legkisebb keresetűeknél alig érezhető annak hatása.

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján az évszázad átverésének nevezte a rezsicsökkentést, mondván azzal azok takaríthatnak meg több tízezer forintot havonta, akik már az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével is több százezer forintot nyertek.

A rezsicsökkentés költsége nagyjából 100-120 milliárd forint, ennek kétharmadát azonban a leggazdagabb húsz százalék veszi igénybe - jelentette ki. Az MSZP-s politikus arra szólította fel Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét és Selmeczi Gabriellát, a kormánypárt szóvivőjét, mutassák be, hogy ők mennyi pénzt spórolnak meg a rezsicsökkentéssel.

Kitért arra is, hogy az intézkedés nem segít annak a 300 ezer családnak, amelynél lekapcsolták vagy korlátozták a gázszolgáltatást, azoknak, akik már több hónapnyi díjjal tartoznak a szolgáltatónak, és azoknak sem, akik fával fűtenek. Eközben - fűzte hozzá - csak az élelmiszerárak emelkedése több ezer forint többletkiadást jelent a legszegényebb családoknak.

Bangóné Borbély Ildikó arra is reagált, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtökön azt mondta, 2014 nyarára az áram és a gáz árának legalább 30 százalékkal kell csökkennie. Arra kérte a fideszes politikust, "fejezze be a poénkodást", ne akarja becsapni a magyar családokat. Hozzátette: a Fidesz ennyi erővel azt is ígérhetné, hogy két részletben megszünteti a rezsifizetés kötelezettségét.

Olvasóink írták

  • 7. Santos 2013. február 04. 19:18
    „1.Ghombi.Gratulálok! Én ugyan igy látom a dólgot és örülök,hogy nem mindenki lökött magyarhonban.Ha adnak,mért kap a másik is,vagy biztos majd valahol visszaveszik.Azért vissza egy sem adja azt a 10 százalékos csökkentést.Ezek lelkileg sérült emberek lehetnek.”
  • 6. Valaki 2013. február 02. 09:22
    „Buta vagy zolcsi, a világon mindenhol jól megfizetik a politikusokat. Nem is tuttad. :)))”
  • 5. zoltania2 2013. február 01. 19:16
    „Valaki. Sorold már fel hogy a gitt egyleted prominens képviselői mennyi prémiumot , jutalmat zsebeltek be .Félő hogy holnapig sem fejeznéd be a felsorolást.”
  • 4. rommel2 2013. február 01. 18:34
    „AZ MSZP MILLIOMOSOK LÁZITANAK ...................................
    BEZZEG AZ Ő IDEJÜKBEN A DUPLÁJÁRA NŐTTEK A REZSIK .....
    AZ VOLT A JÓ A MAGYARNAK ..........................................
    SZERINTÜK ...................................................................”
  • 3. Valaki 2013. február 01. 18:05
    „Vannak itt gazdagok bőven:

    37 millió forintnyi prémiumot zsebelt be az MSZP-s frakcióvezető
    WA
    Forrás: csepel.info, MNO
    2013. február 01., péntek 13:06

    37 millió forint jutalmat és prémiumot vett fel Szenteczky János a csepeli MSZP frakcióvezetőjeként 2002 és 2010 között. Tóth Mihály korábbi MSZP-s polgármester a fizetésén felül csak jutalmak formájában 16,8 millió forintot, Orosz Ferenc alpolgármester 36,7 millió forintot, Horváth Gyula alpolgármester 17,3 millió forintot, Borsány György alpolgármester pedig 7,7 millió forintot kapott a csepeli adófizetők pénzéből a korábbi ciklusban.

    37 millió forint jutalmat és prémiumot kapott Szenteczky János a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. alkalmazottjaként majd vezérigazgatójaként - értesült a Csepel.info. Szenteczky korábban követelte, hogy az önkormányzat ássa elő az elmúlt évek összes jutalmazását és prémiumkifizetését, mert abban bízott, a kerület fideszes vezetését így tudja majd a sarokba szorítani az általa vélt milliós jutalmakkal. Azonban mint kiderült, a jelenlegi csepeli vezetés egy fillér jutalmat sem vett fel - szemben az előzővel, akiknél a járulékokkal együtt több mint 100 millió forintba került csak a polgármester, az alpolgármesterek, valamint a politikai tanácsadók jutalmazása....”
  • 2. miracle 2013. február 01. 16:22
    „Ghomby
    Esetleg szövegértelmezési nehézségeid vannak? Szerinted úgy nem lehet 10 %-kal csökkenteni, hogy abból kizárjuk a gazdagok körét (pl fogyasztáshoz vagy jövedelemhez kötve)? Homályosíts fel minket, hogy minek kell 60 ezret odadobni pl annak, aki fűti télen vele az úszómedencéjét?”
  • 1. Ghomby 2013. február 01. 14:04
    „Nahát, ezek aztán a tudósok. Aki kevesebbet fogyaszt, annak a számlájának a 10%-a is kevesebb. Menjenek ezek a ....-ba! Idióta banda. Mi lenne, ha esetleg egy picit tudnának örülni, ha valami csökken, vagy valami jó történik. Igenis észrevettük a gázszámlán a csökkenést. Pedig aztán egyáltalán nem vagyunk gazdagok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szociális bérlakásokat és lakhatáshoz való jogot követeltek civilek

Egyebek mellett szociális bérlakásokat és lakhatáshoz való jogot követeltek a Város Mindenkié… Tovább olvasom