Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Motorost gázolt a gyorsvonat Kiskunfélegyháza közelében

Motorost gázolt halálra az Aranyhomok InterCity Kiskunfélegyháza közelében; nem járnak a vonatok – közölte kedden a rendőrség és a Mávinform az MTI-vel.

Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese tájékoztatása szerint a motoros délután fél egy előtt néhány perccel próbált áthajtani a Kiskunfélegyháza előtt mintegy két kilométerre lévő, Mezei úti külterületi fénysorompós vasúti átjárón. A kereszteződésben azonban elütötte őt a Kecskemét felé tartó vonat.

A motorkerékpáros – akinek a személyazonosságát eddig még nem sikerült megállapítani – a helyszínen meghalt – mondta a főkapitányság szóvivője. A helyszínelés alatt mindkét sínpáron szünetel a vasúti forgalom - tette hozzá.
A Mávinform munkatársa jelezte: a baleset körülményeinek kivizsgálása várhatóan másfél-két órát vesz igénybe. Ezért a Budapest-Szeged vonalon jelentős, akár egy-kétórás késések várhatók. A fennakadások elkerülése, a várakozási idő csökkentése érdekében a MÁV-START Zrt. vonatpótló autóbuszokat rendelt – tette hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

600 millió forint veszteség Mezőhegyesen

Várhatóan mintegy 600 millió forint veszteséget kell majd elkönyvelnie ez év végén Mezőhegyesi… Tovább olvasom