Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Minimálbér alatt a varrónők

A kapuvári Diadal Rt.-nél rendszeresek a havi harminc-egynéhány ezer forintos keresetek a varrónők között.

Több dolgozó kereste meg lapunkat azzal, hogy a kapuvári Diadal Rt.-nél havi keresetük néha nem éri el a nettó harmincötezer forintot sem. Ahogy fogalmaztak: ez az éhen haláshoz sok, a megélhetéshez kevés. A dolgozók azonban – bármennyire is keveset keresnek – féltik munkahelyüket, hiszen a textilipar válsága már a Rábaközbe is begyűrűzött. Kapuvár másik könnyűipari cége, a Ruhaipari Rt. nemrég vált meg dolgozói felétől. A környék munkaerő-piaci helyzete a megyében is a legrosszabbak közt szerepel, így még a szakképzett varrónőknek sincs egyéb elhelyezkedési lehetőségük. A Diadalban több éve dolgozóknál is előfordulnak a minimálbérnél kisebb keresetek.

Magas elvárások, nyomott bérek

A huszonnyolc éves T.-né tizenkét éve görnyed a varrógép felett. Szakképzett varrónőként teljesítménybérben dolgozik, eddigi legmagasabb keresete 70 ezer forint volt, a legalacsonyabb alig 40 ezer. Elmondása szerint többségében inkább utóbbi a jellemző. A szalagon hatvanan dolgoznak, elég változó kereseti lehetőségekkel. Előfordul 80 ezer forintos bér is, de nemritkán csak 31 ezer forintot visznek haza a varrónők. T.-né hozzátette: elismeri, hogy a teljesítménybér esetén előfordulnak szórások, de az elvárások véleménye szerint magasak.
Hasonlóan nyilatkozott a harmincnyolc éves K. I. is. Mint mondta: szakképzettként került a céghez, tizenkét éve. Kétgyermekes anyaként megesett, hogy 39 ezer forintot vitt haza. Hozzátette: 50 ezer forint is jutott már a borítékba, de jellemzően 40 ezerrel kell beérnie. Úgy véli, bár többen teljesítik az elvárt normákat, magasak az elvárások.
Több mint tíz éve dolgozik a cégnél a kétgyermekes F. T.-né. Szintén szakképzettként átlag 45 ezer forintot visz haza, de volt már, hogy csak 38 ezer forint került a családi kasszába. Hangsúlyozta: a szalagon dolgozó hatvan kollégájának talán ha fele tudja teljesíteni a normákat. Azt azonban hozzátette: bármennyit is keresnek, szakmájában más helyen nem tudna elhelyezkedni a Diadalon kívül.

Romló nemzetközi környezet

Az alacsony bérekről a cég elnök-vezérigazgatója, Papp József elmondta: nehéz helyzetben van az ágazat, a távol-keleti olcsó tömegáru tönkreteszi a magyar textilipart. A Diadal hatszáz dolgozót foglalkoztat, csak úgy tudnak talpon maradni, ha költségesebb, de nem dömpingtermelést végeznek. A kisebb kereseteket befolyásolja az is, hogy a cégnél megnövekedett az úgynevezett mintagyártás és a rövid szériás termékek készítése is. Az elnök-vezérigazgató annyit azonban hozzátett: lehetőségeikhez mérten a minimálbér alatti kereseteket egyenként megvizsgálják és indokolt esetben bérkiegészítést alkalmaznak. Az elvárásokról szólva hangsúlyozta: harmincöt éve vették át a nyugati normákat, s lehet ezeket száz százalékra teljesíteni. Cége venne még fel szakmunkásokat, de a Ruhaipari Rt.-től sem nagyon igyekeztek dolgozók a Diadalba. Megszűnt a helyi szakmunkásképzés is, ami az úgynevezett saját anyagos termelés megindítását hátráltatja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyitották a Securitate archívumait

Megnyitották a nyilvánosság előtt kedden Bukarestben az egykori kommunista titkosszolgálatnak, a… Tovább olvasom