Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Mindenkinek kötelező lesz a téligumi?

A jelenleginél szigorúbb előírásokat javasol a téligumi-használatra a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) a közlekedésbiztonság érdekében.

Morenth Péter, a HTA ügyvezető elnöke háttérbeszélgetésen, kedden Budapesten azt is elmondta, hogy a gumiabroncs-gyártókat tömörítő szervezet erről egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal.

Hozzátette: a szövetség üdvözli a fővárosi önkormányzat rendeletét, miszerint kötelező lesz a budapesti taxik számára a téligumiabroncs-használat idén október 15-től, de szerinte ezt a teljes autóstársadalomra ki kellene terjeszteni, vagy legalábbis szigorítani kellene az előírásokon.

Rámutatott ugyanakkor: a taxisok többsége eddig is használt téligumit, ezért a rendeletnek nem lesz számottevő forgalomnövelő hatása.

Becslésük szerint tavaly az autósok 40 százaléka nem téligumival közlekedett. Arról nincs pontos adat, hogy a nem megfelelő (téli-)abroncs használata hány balesetet okozott.

A szövetség becslése szerint a gumiabroncs-iparág tavalyi belföldi és exportértékesítésének értéke 365 milliárd forint volt. A szegmens a bruttó hazai termék (GDP) 2-3 százalékát adja évente. Az iparágban foglalkoztatottak száma Magyarországon közvetlenül 5000 fő, közvetve 10-15 ezer embernek adnak munkát.

A piac 80 százalékát lefedő hét hazai tagvállalat - Apollo Vredestein, Bridgestone, Continental, Goodyear-Dunlop, Hankook, Michelin, Pirelli - tavaly 1,99 millió gumiabroncsot adott el az országban.

Rábai Dániel, a HTA elnöke, a Continental ügyvezető igazgatója szerint a téligumik használata 5 százalékkal nő az idén részben a tervezett kommunikációs kampányuk eredményeként.

Tájékoztatása szerint a kereskedőknél tavalyról felhalmozódott nyári készletek miatt a gyártóknál az év első hat hónapjában 1,3 millióról 10,1 százalékkal esett vissza a személyautókra eladott gumiabroncsok száma Magyarországon, míg Európában 6 százalékos csökkenést mutattak ki június végéig. A teherautó-gumik piacán a szakember szerint kétszámjegyű növekedés tapasztalható, de kényszervásárlásokról lehet beszélni, elsősorban a korábban visszatartott vásárlások miatt.

A Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association-HTA) két éve alakult az iparág törvényes érdekeinek képviseletére.

Olvasóink írták

64 hozzászólás
  • 64. machers 2013. augusztus 09. 14:52
    „58. Túrabakancs 2013.08.07. 20:39
    Nem kötök beléd! Mindössze felhívtam a figyelmedet arra a régebbi kijelentéseidre, miszerint a kormány áFA, jöv. adó csökkentése felesleges lenne, hiszen nem generálna fogyasztásnövekedést. Ezzel szemben természetesnek veszed, hogy a kereskedők csökkentsék a "horrorisztikus áraikat az elfogadható szintre".
    Mennyi az elfogadható szint? Milyen árréssel dolgozzanak véleményed szerint? Legyen az autógumi hatósági áras?
    Miért nem leszel akkor autógumi kereskedő? Miért nem az ÁFA tartalmát akarod csökkenteni?”
  • 63. Legs 2013. augusztus 08. 16:07
    „58. Túrabakancs 2013.08.07. 20:39

    Akkor már játszhatunk rablóultit,vagy makaót:)))”
  • 62. Legs 2013. augusztus 08. 15:59
    „60. Mankapunka 2013.08.08. 00:53

    Nem is rossz ötlet.Mi is lehúzhatnánk másokat,ne csak mindig minket nyúljanak le:)))”
  • 61. kekec 2013. augusztus 08. 08:07
    „55. dödike

    "Évente 3500 km autózás, ebből télen kb.1000 km.Ehhez nagyon kell a téli gumi.Megint egy ostoba ötlet.Nagyon sok autós télen csak nagyon szükséges esetben autózik,akkor is főleg ha nincs hó."
    Nekik tökéletesen meg is felel egy jó 4-évszakos gumi. És hadd ne kezdjek most azon morfondírozni, hogy az ´ötlet´ a nagyobb ostobaság, vagy az ilyen hozzászólások.”
  • 60. Mankapunka 2013. augusztus 08. 00:53
    „Akkor kellene valami egyletet alapítani. :)”
  • 59. BJ.MÓVÁR 2013. augusztus 07. 23:53
    „Ez jó sok ÁFA ,meg ADÓ bevétel a pénzsóvár,nyomorgató kormánynak,biztos egyetértenek majd a GUMISZÖVETSÉGGEL!!!!”
  • 58. Túrabakancs 2013. augusztus 07. 20:39
    „Legs+Mankapunka!
    Szerintem már én is csatlakoztam hozzátok ez ügyben. :)
    machers!
    Te olyan vagy mint a kötőtű, mindenbe/mindenkibe /főleg belém/ belekötsz.
    Vért ne adjon a kormány esetleg? Amiket felsorolsz, azokon lehet spórolni
    ill. variálni, a kötelezőkön dolgokon nem. Nem mindegy ám: csapba ..arni, vagy ..arba csapni.”
  • 57. Mankapunka 2013. augusztus 07. 17:42
    „dödike

    Te ennyit vezetsz egy évben, és te szoktál a balesetes cikkekhez is írni?”
  • 56. Dwatson 2013. augusztus 07. 17:09
    „39. Kalmi 2013.08.06. 20:22
    "de a számmal kiírt Igaz"
    Melyik gépelési hibáért?”
  • 55. dödike 2013. augusztus 07. 16:00
    „Évente 3500 km autózás, ebből télen kb.1000 km.Ehhez nagyon kell a téli gumi.Megint egy ostoba ötlet.Nagyon sok autós télen csak nagyon szükséges esetben autózik,akkor is főleg ha nincs hó.Aki meg sokat megy annak legyen esze és vegyen.Mellesleg nekem is van télim de mindig elöregszik és nem elkopik.”
  • 54. Legs 2013. augusztus 07. 15:41
    „45. Mankapunka 2013.08.07. 00:34

    Legs Így te sem leszel valami közkedvelt fórumozó itt. :)
    ---------------------------------------

    Ezt jól látod.De legalább nem leszel egyedül:))”
  • 53. Pepe9111 2013. augusztus 07. 12:06
    „A gyártókat kellene kötelezni arra, hogy kizárólag minden évszakban használható gumit gyártsanak!”
  • 52. Grof 2013. augusztus 07. 11:19
    „Ja! De jó hogy szóltatok. Én azt hittem óvszerről van szó!?”
  • 51. kekec 2013. augusztus 07. 09:43
    „50. molten13

    "a téli gumi a kopáson felül elöregszik pár év alatt, és jobban csúszik mint a nyári. Nem véletlen, hogy Németországban öt év a téligumi használhatósága. Tapasztalatom szerint ez valós."
    Ez így is van, ezt bele kell kalkulálni. Kis futásteljesítményhez inkább egy jó 4-évszakos gumi kell.”
  • 50. molten13 2013. augusztus 07. 09:20
    „Az, hogy kétszer annyi ideig tart a két garnitúra gumi egyszerűen nem igaz! A nyári valóban, de a téli gumi a kopáson felül elöregszik pár év alatt, és jobban csúszik mint a nyári. Nem véletlen, hogy Németországban öt év a téligumi használhatósága. Tapasztalatom szerint ez valós.
    Nálunk azonban nem közlekedésbiztonsági szempontok miatt számít mivel közlekedünk, újabb szeretetcsomag az autósoknak.”
  • 49. kekec 2013. augusztus 07. 09:14
    „38. Legs

    "Mondja már el nekem valamelyikőtök mi az,hogy Magyar Gumiabroncs Szövetség ?"
    Teljesen mindegy.
    Lehet, sőt biztos, hogy önös érdek is van mögötte, de **akkor is igazuk van**.

    "Egymást birizgáljátok-mondhattam volna csúnyábban is- a semmire?"
    Semmire? ):O
    Hányszor láttam-látok árokban fetrengő, kontrollálhatatlanul csúszkáló szerencsétleneket minden télen, miközben én komótosan ugyan, de minden gond nélkül jövök-megyek...
    Tőlem ugyan magukkal azt csinálnak, amit akarnak, de azért örülnék, ha eltűnnének az utakról (és nem az árokba).”
  • 48. kekec 2013. augusztus 07. 09:09
    „46. orbison

    "kekec, Te tényleg "kekec" vagy...."
    Lehet, hogy úgy tűnik, ha más gondolkozik. Próbáld ki te is.

    "Hát fogd me Te a megcsúszó autót azon a bizonyos tükörjégen sima téli gumival."
    Megtörtént, sokszor.

    "Tudod: tükörjég... áruld el, mitől tapad azon meg valami??? "
    Attól, hogy **erre van kitalálva**.

    "Ha szerencséd van, rövid szakaszon jeges és megfog az aszfalt, vagy a hó (na ott már kell a téli gumi, bár ha eleve megcsúszva érkezel rá, már az se sokat)"
    Éppen azért kell a jó téli, hogy NE csússz meg.

    "Egyébként én is milla fölött járok jócskán"
    Nem vagy vele egyedül.

    " és régebben én is mentem vadiúj nyári gumival hóban gond nélkül"
    Azzal lehet is. **Nem a hóval** van igazán gond, hanem a lefagyott, a letaposott meg a latyakos felülettel, ami sajnos a friss hónál sokkal nagyobb eséllyel lesznek.

    "Mondjuk az minőségi gumi volt, az biztos..."
    Hiába.
    Én is fennhagytam kipróbálni az új, kifejezetten kopós-tapadós nyári gumimat ősszel az első rosszabb napokig. Szinte életveszélyes volt.”
  • 47. heat 2013. augusztus 07. 07:34
    „Amíg téli gumit használok, nem kopik a nyári, ezért az tovább tart.
    Mi lesz, ha emiatt kevesebb nyári gumi fogy? A Magyar Nyárigumiabroncsszövetség fog lobbizni, hogy évente cseréljünk nyárigumit? Már előre dörzsoli a tenyerét a Magyar Felni Szövetség (HFA), a Magyar Disztárcsa Szövetség(HDA) és persze a a Magyar Szelepsapka Szövetség (HSA)...”
  • 46. orbison 2013. augusztus 07. 04:44
    „kekec, Te tényleg "kekec" vagy....
    Hát fogd me Te a megcsúszó autót azon a bizonyos tükörjégen sima téli gumival. : Tudod: tükörjég... áruld el, mitől tapad azon meg valami??? Max. ha odafagy.... Ha szerencséd van, rövid szakaszon jeges és megfog az aszfalt, vagy a hó (na ott már kell a téli gumi, bár ha eleve megcsúszva érkezel rá, már az se sokat).
    Egyébként én is milla fölött járok jócskán és régebben én is mentem vadiúj nyári gumival hóban gond nélkül (sajnos nem is keveset, több ezer kilométert). Mondjuk az minőségi gumi volt, az biztos... De a jég ellen nincs orvosság”
  • 45. Mankapunka 2013. augusztus 07. 00:34
    „Legs Így te sem leszel valami közkedvelt fórumozó itt. :)

    Annyira jó olvasni ezeket a kommenteket, mindig mosolyt csaltok az arcomra, így könnyebb az éjszakát végigülni. :)”
64 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: Bajnai újabb hazugsággal lepleződött le a Hajdú-Bét ügyben

Tovább olvasom