Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Mesterházy Attilát választotta pártelnökké az MSZP - videó

Újabb két évre Mesterházy Attilát választotta a szocialista párt elnökévé az MSZP tisztújító kongresszusa szombaton.
17:49 - Botka: a következő két év feladata, hogy bizonyítsuk kormányzóképességünket

Az MSZP új választmányi elnöke szerint a szocialisták új vezetőségének feladata, hogy a következő két évben bizonyítsa a párt kormányzóképességét.

Botka László megválasztása után újságíróknak elmondta: feladatuk a választók bizalmának visszanyerése, az elmúlt két évben ugyanis az MSZP bizonyította életképességét, túlélte a választási vereséget és a Gyurcsány-platform távozását is.

Kiemelte, hogy a szombati kongresszus lezárta az MSZP megújítását, ezután pedig "hiteles, demokratikus és vállalható" alternatívák felállításába kezdenek, mert a szocialista párt nélkül nem lehetséges a Fidesz-kormány leváltása.

Mesterházy Attila pártelnök közölte, a kongresszus határozatot fogadott el, rögzítve, milyen elveket valló pártokkal és civil szervezetekkel akarnak és tudnak együttműködni. A szempontok között szerepel, hogy az MSZP szövetségesei semmiféle együttműködést nem folytathatnak szélsőséges erőkkel.

17:39 - Simon Gábor az elnökhelyettes, Botka László a választmányi elnök

Budapest, 2012. március 31., szombat (MTI) - Simon Gábor leköszönő választmányi elnököt választotta az MSZP elnökhelyettesévé a szocialista párt szombati tisztújító kongresszusa. Az országos választmányt a következő két évben Botka László szegedi polgármester vezetheti, aki egyedüli jelölt volt a tisztségre.

Simon Gábor szoros versenyben - 56:44 arányban - győzte le az előzőleg a pártelnökválasztáson Mesterházy Attilával szemben alulmaradó Szanyi Tibort, miután az eddigi elnökhelyettes, Balogh András visszalépett a jelöltségtől.

A küldöttek alelnökké választották Horváth Csabát, a szocialisták fővárosi frakcióvezetőjét és Gúr Nándort, az MSZP borsodi elnökét.

16:38 - Mesterházy Attila szerint a szocialisták tanultak a kormányzásuk alatt elkövetett hibáikból. Az MSZP elnöke szombaton, miután újraválasztották, azt mondta: pártja nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt, és úgy foglalt állást, az lesz a miniszterelnök-jelöltjük, akivel a legnagyobb az esély a győzelemre.

Újabb két évre Mesterházy Attilát választotta a szocialista párt elnökévé az MSZP tisztújító kongresszusa. A tisztséget 2010 óta betöltő politikus újraválasztását a 373 érvényesen szavazó küldött csaknem 70 százaléka támogatta: 258 szavazatot kapott, kihívója, Szanyi Tibor 115-öt.










Az újraválasztott pártelnök beszédében arra kérte a küldötteket, olyan vezetőséget válasszanak, amelynek tagjai képviselni tudják az új MSZP-t. Önmagát csapatjátékosként határozta meg, de hangoztatta, hogy mindenkinek mellébeszélés és kibeszélés nélkül kell dolgoznia, egy irányba húzva. A széthúzás helyett az összetartozás, a különalkuk helyett az együttműködés, az önérdek helyett a közérdek képviselete a norma az új MSZP-ben - jelentette ki.

Mesterházy Attila azt mondta, bár vannak tanácsadók, akik szerint egy politikus soha nem ismerheti be a hibákat, "pláne, ha azok nagy részét nem is ő követte el", az MSZP önmagának és a választóknak is tartozik azzal, hogy elért eredményei mellett a kormányzása alatt elkövetett hibákról is számot ad.

Hibának minősítette, hogy hét évvel ezelőtt Szili Katalint jelölték államfőnek, noha nem volt esély arra, hogy megszerezzék mögé a parlamenti többséget.

Hiba volt szerinte, hogy 2006-ban ellentmondott egymásnak az MSZP választási és a kormányprogramja. Ennek tanulsága, hogy mindig, zárt körben is őszintén kell beszélni az ország helyzetéről - magyarázta. Szólt arról, hogy 2006 őszén a szélsőjobboldal akciói váratlanul érték a rendőrséget, amely erre szakmai hibákat, esetenként jogsértéseket elkövetve válaszolt. De azt is hangoztatta, hogy a Fidesz és a szélsőjobboldal nem az igazságra, hanem az igazság elkendőzésére, politikai boszorkányüldözésre törekszik ebben az ügyben.

Hiba volt az is - folytatta -, hogy olykor kapkodás jellemezte a kormányzást, a reformokat nem készítették elő, az embereket pedig nem készítették fel rájuk. Ám véleménye szerint nem könnyítette meg az MSZP dolgát a koalíciós partner magatartása és az ellenzék felelőtlensége sem.

Súlyos hibának nevezte, hogy az MSZP immunrendszere nem volt elég erős ahhoz, hogy a néhány tisztességtelen, nyerészkedő politikust időben kivesse magából, s a választók megbüntették ezért. Azonban hangsúlyozta: ebből is tanultak, szigorították az etikai szabályokat.
Arra is kitért, hogy az MSZP kormányon eltávolodott az emberektől, majd aláhúzta: ezen is változtatnak, választ ígérve a legfontosabb társadalmi problémákra. Ezt úgy fogalmazta meg: lesz egy baloldali minimum, amelyből nem engednek. Feladatként jelölte meg, hogy a szociális problémákról reális és felelős megoldásokat keresve beszéljenek, kiszabadítva ezt a kérdést a demagógia csapdájából.

Fontosnak tartotta mindemellett, hogy a szocialisták a kormányzásuk alatt elért eredményekre is büszkék legyenek: arra, hogy eredményesen kezelték a válságot, nyolc évük alatt megduplázódott az átlagbér, az átlagnyugdíj, háromszorosára emelkedett a családi pótlék összege, hogy autóval ma feleannyi idő alatt lehet eljutni Budapestről Miskolcra, Szegedre, Nagykanizsára és Nyíregyházára, mint korábban, és arra is, hogy többen szereztek diplomát, mint valaha. Nem csak a gazdaság, a demokrácia is jobban működött a baloldali kormányzás alatt: megkérdőjelezhetetlen volt a bíróságok függetlensége, a kabinet "nem tiporta lábbal" a sajtószabadságot - húzta alá.

Az MSZP-t felelős baloldali pártként határozta meg, amely támogatja a befektetéseket és a munkahelyteremtést, meghallgatja a szakmai szervezetek véleményét, és szociális biztonságot, igazságosságot akar teremteni. "Igenis fizessenek több adót a gazdagok!" - mondta, hangsúlyozva, hogy az emberek joggal várnak felelős segélyezést az államtól, felelős hitelezést a bankoktól.

Az MSZP elnöke három pontban foglalta össze a baloldal legfontosabb feladatait: hogy mindenki tanulhasson, dolgozhasson, és megőrizhesse egészségét.

Beszédében kitért a köztársasági elnök plágiumügyére is, mondván, hogy "Schmitt Pál sosem volt méltó az elnöki tisztségre". Mesterházy Attila azt mondta: az államfőnek mennie kell, és mivel magától erre nem hajlandó, Orbán Viktornak kell lépnie, már hétfőn, hiszen "ő csinált elnököt Schmitt Pálból".

Végezetül arról beszélt, hogy amíg két éve sokan azt gondolták, az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, hogy a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben. Azt mondta, örül, hogy egyre többeknek számít, ki lesz a szocialisták kormányfőjelöltje, de úgy gondolja, ezt a kérdést még nem kell megválaszolni. "Erős párt, erős program, erős szövetség és erős jelölt, ez a helyes sorrend" - mondta, kiemelve, azt kell jelölniük miniszterelnöknek, akivel a legnagyobb lesz az esély a győzelemre.

Beszédét azzal zárta, az MSZP már nem ugyanaz a párt, mint két éve volt, és az új elnökségnek a következő években úgy kell dolgoznia, hogy 2014 tavaszán az ország többsége mondja azt: "újra MSZP!"

15:16 - Mesterházy: az MSZP nélkül nem lehet leváltani a kormányt 2014-ben

Budapest, 2012. március 31., szombat (MTI) - Mesterházy Attila szerint amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.

Az MSZP szombaton újraválasztott elnöke a párt kongresszusán elmondott beszédében hangsúlyozta, "az MSZP ma már nem ugyanaz a párt, mint két éve volt". Az új elnökségnek a következő években úgy kell dolgoznia, hogy 2014 tavaszán az ország többsége mondja azt: "újra MSZP!" - jelentette ki.

Mesterházy Attila szerint egyre többeknek számít, ki lesz a szocialisták kormányfőjelöltje, de úgy gondolja, ezt a kérdést még nem kell megválaszolniuk. "Erős párt, erős program, erős szövetség és erős jelölt, ez a helyes sorrend" - mondta.

15:05 - Mesterházy: az MSZP tanult a hibáiból

Mesterházy Attila az MSZP kongresszusán, miután újraválasztották, szombaton azt mondta: a szocialisták önmaguknak és a választóknak is tartoznak azzal, hogy eredményeik mellett a kormányzásuk alatt elkövetett hibákról is számot adnak.

A pártelnök hibának minősítette, hogy 2006-ban nagy eltérés volt az MSZP választási és a kormányprogramja között. Ennek tanulsága szerinte, hogy mindig, zárt körben is őszintén kell beszélni az ország helyzetéről.

Szólt arról, hogy 2006 őszén a szélsőjobboldal akciói váratlanul érték a rendőrséget, amely erre hibákat elkövetve válaszolt. Hiba volt az is - folytatta -, hogy olykor kapkodás jellemezte a kormányzást, a reformokat nem készítették elő.

Súlyos hibának nevezte, hogy az MSZP immunrendszere nem volt elég erős ahhoz, hogy a tisztességtelen, nyerészkedő politikusokat időben kivesse a pártból. Mesterházy Attila azonban hangsúlyozta: ebből is tanultak, szigorították az etikai szabályokat.

Azt is mondta, az MSZP kormányon eltávolodott az emberektől, majd aláhúzta: ezen is változtatnak, választ ígérve a legfontosabb társadalmi és szociális problémákra.

Korábban:

Újabb két évre Mesterházy Attilát választotta a szocialista párt elnökévé az MSZP tisztújító kongresszusa szombaton.

A tisztséget 2010 óta betöltő politikus újraválasztását a 373 érvényesen szavazó küldött csaknem 70 százaléka támogatta. Mesterházy Attila 258, kihívója, Szanyi Tibor 115 szavazatot kapott.

Korábban:

Az MSZP-n belüli változásokat sürget, így a szerinte sok kárt okozó vezérelvűség megszüntetését várja a szocialista párt elnöki tisztségéért Mesterházy Attila kihívójaként induló Szanyi Tibor.


A politikus az MSZP szombati tisztújító kongresszusa közben újságíróknak azt mondta: a kongresszus mottója - a teremben olvasható feliratok szerint - "A változásért", ő pedig a szocialista párton belüli változásokat szeretne. A kérdésre, hogy mi történik, ha nem nyer az elnökválasztáson, úgy válaszolt: akkor nem lesz változás.

Megismételte azt a pártelnöki pályázatában is szereplő tervét, hogy válasszák szét az elnöki, a frakcióvezetői és a miniszterelnök-jelölti posztot, s azokat három különböző politikus töltse be. Szanyi Tibor az MTI-nek korábban adott interjúban azt javasolta, hogy az MSZP párton kívüli kormányfőjelöltet állítson a következő választásokra.
Arra az újságírói felvetésre, hogy a most körvonalazódó új szereposztással több korábbi vezető politikus "a süllyesztőbe" kerül, úgy reagált: nem örül ennek, szerinte az MSZP sokat szenvedett amiatt, hogy meg akarták bontani "a generációs békét".

Az esélyeit firtató kérdésre azt válaszolta, nem csinálta volna végig a három hónapig tartó belső kampányt, ha nem bízna a győzelmében.

Korábban:

Szombat délelőtt megkezdődött az MSZP kongresszusa a budapesti SYMA-csarnokban, a csaknem négyszáz küldött zárt ülésen választja meg a szocialista párt tisztségviselőit. A tanácskozásra várhatóan csak délután, a megválasztott elnök beszédének idejére engedik be az újságírókat.

Török Zsolt szóvivő a helyszínen arról tájékoztatott: a kongresszus először az országos elnökség és a választmány beszámolóját hallgatta meg. Szavai szerint Mesterházy Attila pártelnök azt mondta, az elmúlt csaknem két évben, vezetésével stabilizálták az MSZP helyzetét, és növekedési pályára állították a párt támogatottságát, így ma már egyértelmű, hogy a szocialisták részvétele nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt.

A szóvivő tudatta, hogy a 430 regisztrált küldött közül nagyjából négyszázan vannak jelen.

Az elnöki posztért az azt 2010 óta betöltő Mesterházy Attila és Szanyi Tibor elnökségi tag indul.

Az MSZP történetében először fordul elő, hogy a hivatalban lévő elnöknek kihívóval kell megküzdenie, és a küldöttek nyolc év után először választhatnak két jelölt közül pártelnököt.

A vezető tisztségek nagy részéért többen indulnak, kivétel a választmányi elnöki pozíció, amelyre a testületet nyolc éve irányító Simon Gábor visszalépése után Botka László szegedi polgármester az egyetlen jelölt.

A két alelnöki helyre Gúr Nándor, az MSZP borsodi elnöke, Herczog Edit európai parlamenti képviselő és Horváth Csaba, a szocialisták budapesti frakcióvezetője pályázik. Elnökhelyettes Balogh András, Simon Gábor vagy - ha veszít az elnökválasztáson - Szanyi Tibor lehet.

A tíz, még kiadó elnökségi helyre húszan jelentkeztek, nagyrészt az országos politikában eddig nem vagy kevéssé ismert politikusok.
A párt korábbi vezetői - Hiller István, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre - nem indulnak a tisztújításon, míg Kovács László korábbi pártelnök, külügyminiszter és uniós biztos hiába mérette volna meg magát, a jelölőbizottságban nem kapott elég támogatást.

Korábban:

Kétévente esedékes tisztújító kongresszusát tartja ma a szocialista párt. Az elnöki posztért Mesterházy Attila és Szanyi Tibor indul.

Az MSZP történetében először fordul elő, hogy a hivatalban lévő elnöknek kihívóval kell megküzdenie, és nyolc éve arra sem volt példa, hogy verseny legyen a szocialista párt vezetéséért.

A két induló között ideológiai vita nem folyt az elnökválasztási kampányban, mindketten balközép pártként határozták meg az MSZP-t. Szanyi Tibor elsősorban arról beszélt: a pártszervezetet kell megerősíteni, felfrissíteni, míg Mesterházy Attila a csaknem két évvel ezelőtti megválasztása óta elért eredményeket hangsúlyozta.

A pártelnök pályázatában a többi között azt írta: az MSZP felállt a K.O.-val felérő választási vereség után, kitört a politikai elszigeteltségből, és a belső megosztottság elmúltával mára megkerülhetetlenné vált az Orbán-kormány leváltásában. Arról is írt, hogy a szocialistáknak az év végére ki kell választani egyéni képviselőjelöltjeiket, valamint hogy a választási kampányban agresszív, kezdeményező kommunikációt kell folytatniuk.

Szanyi Tibor kritikáját a pártszervezet állapotára építette. Szerinte az MSZP szavazatszerző képessége ma a Jobbikétól is elmarad, és bár a 2014-es választásokat az egyéni választókerületekben kell megnyerni, a szocialisták a 106 körzetből ma csak egy-kettőben győznének. Javaslatai között szerepel, hogy válasszák szét a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot, az MSZP-lista élére pedig a párt táboránál szélesebb körnek elfogadható miniszterelnök-jelöltet állítsanak. Pályázatában arra is kitért, hogy a szocialistáknak szakítaniuk kell Gyurcsány Ferenc és Hagyó Miklós örökségével.

A mai kongresszusi tisztújítás több lépcsőben történik meg: először a pártelnök és a választmányi elnök személyéről döntenek a küldöttek; az utóbbira a testületet nyolc éve vezető Simon Gábor visszalépése után Botka László szegedi polgármester az egyetlen jelölt.

Az elnökhelyettesi pozícióra Simon Gábor, a posztot most betöltő Balogh András és Szanyi Tibor pályázik, az utóbbi természetesen csak akkor, ha veszít az elnökválasztáson. A politikus korábban az MTI-nek azt mondta: ebben az esetben a helyszínen dönti el, indul-e másik pozícióért.

A két alelnöki helyért három jelölt küzd meg: Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője számíthat a legtöbb küldöttel rendelkező budapesti szervezet támogatására, Gúr Nándor borsodi pártelnök a kelet-magyarországiakéra, Herczog Edit pedig a legnagyobb létszámú tagozat, a nőtagozat erejében bízhat.

Szanyi Tibor azt közölte: szeretné, hogy az alelnökök egyike nő legyen. Vele ellentétben Mesterházy Attila nem nevezte meg, kiket támogat, de árulkodó lehet, hogy a múlt szombati választmányi ülés szünetében újságíróknak úgy nyilatkozott: azt reméli, hogy a párt Kelet-Magyarország-programját és Budapest-stratégiáját is jól meg tudnák jeleníteni a vezetésben.

A jelenlegi alelnökök közül a nyilvánosság előtt eddig is alig szereplő Szabadkai Tamás nem jelöltette magát a tisztújításon, Kovács László korábbi pártelnök-külügyminiszter viszont több pozícióra is pályázott, ám nem kapta meg a kellő támogatást a jelölőbizottságban.

Az MSZP 15 tagú elnökségébe - mivel a már említett tisztségviselők automatikusan a tagjai - még tíz politikust választanak meg. Kétszeres a túljelentkezés, a jelenlegi testületből újra indul Harangozó Tamás, Herczog Edit, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Szanyi Tibor és Teleki László. Nem pályázik viszont Bárándy Gergely - aki egyetlen jelölt az országos etikai és egyeztető bizottság élére -, Csabai Lászlóné korábbi nyíregyházi polgármester, Katona Tamás egykori pénzügyminisztériumi államtitkár és Puch László, aki hosszú ideig pártpénztárnok volt, 2010 óta pedig pártigazgató.

Új jelölt az elnökségbe Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP nádudvari elnöke; Demeter Márta, a zuglói szervezet elnökségi tagja; Garai István kiskunfélegyházi országgyűlési képviselő; Havas Szófia fővárosi közgyűlési képviselő; Horváth Csaba, aki a közelmúltig a budapesti pártszervezet elnöke volt; Nemény András országgyűlési képviselő; Márton Roland, a székesfehérvári és Pintér Attila, a kaposvári MSZP-szervezet vezetője; Tóth Bertalan, a szocialisták Baranya megyei elnökhelyettese; Trippon Norbert, az MSZP budapesti alelnöke; Varga László és Varga Zoltán országgyűlési képviselő; valamint Winkfein Csaba komárom-esztergomi alelnök.

Az új jelöltek nagy száma egybevág Mesterházy Attila szándékaival, aki az utóbbi időben többször is úgy nyilatkozott: reméli, hogy több, korábban meghatározó politikus ezentúl a háttérből segíti a pártot, s így az országos politikában új politikusok kerülhetnek be az elnökségbe.

Mivel az MSZP-ben női és ifjúsági kvótát is érvényesítenek, három elnökségi tagnak nőnek, háromnak 35 éven alulinak kell lennie.

Az etikai és fegyelmi ügyek tanácsának vezetésére Steiner Pál, a központi pénzügyi ellenőrző bizottsági elnökének Tukacs István egyedüli jelölt.

Az MSZP legutóbb tavaly novemberben tartott kongresszust, akkor az alapszabály megújításáról döntöttek, Mesterházy Attila pedig új szereposztást sürgetetett pártjában, azt kérve, hogy akik az elmúlt években megjelenítették az MSZP-t, lépjenek hátrébb.

Olvasóink írták

  • 12. rommel2 2012. április 01. 22:09
    „MICSODA MEGLEPETÉS !!!
    A RÉGI-ÚJ ELNÖK , LENIN ÖRÜLNE A BALOLDALI MASZLAGNAK !!!”
  • 11. Ambar 2012. április 01. 20:54
    „A jobboldaliak jobb ha nagyon hallgatnak!Sokan vártak tőlük változást ,jó irányba !De rendszerváltás óta a legrosszabb éveket éljük!A kizárólagos hatalomgyakorlást,a cinikus lenéző hazudozást,felelősség nem vállalást a következmény nélküliséget!Tisztesség és becsületesség fogalmát mélyre taszították!Kialakították a félelem légkörét!Nem ezt akartuk!A győztes visszaél hatalmával a hatalom birtokában!Remélem ennek lesz következménye!”
  • 10. Pikulics 2012. április 01. 15:13
    „Minden hiába!
    Az MSZP semmilyen körülmények között sem hajlandó tanulni.”
  • 9. gjozsi88 2012. április 01. 10:53
    „denisz88

    Tekintettel arra, hogy a csalásról, hazugságról, trükkök százairól eddig zömében a fideszes elvtársak tudtak hivatalos igazolást szerezni.....a megvádolt szocik pedig elkezdtek sorba állni az államnál kártérítésért, melyet ártatlanul meghurcolásuk miatt követelnek.......azt hiszem nevetséges vagy!
    Ajánlom figyelmedbe, hogy hazugságról a megfigyelési ügyben Viktornak van papirja!
    Törvénytelenséget a kordonbontással jogerősenb Viktor követte el!
    Csalt .....bírósági jogorvoslati kérelmet nem mer kérni.......Scmitt doktori fosztója!
    A trükkök százairól a kohéziós alapok megvonásával a zömében jobboldali miniszterek tanácsa határozott!”
  • 8. Karlos 2012. április 01. 10:21
    „Mit akarnak ezek a rég leszerepelt bohócok ? Mesterházy önmagában egy vicc. Csak nevetni nem tudok, mert a mi pénzünkből tartjuk el”
  • 7. acsali 2012. április 01. 08:33
    „Gratulálok Attilának, hogy ilyen magasra jutott a hidegburkoló szakmunkásképestést követen. Sok sikert!”
  • 6. denisz88 2012. március 31. 20:43
    „A nap poénje, Mesterházy szájából:

    "Az MSZP-t tisztességes emberek alkotják!"

    Ugye ezt még maguk sem hiszik el? :D :D :D”
  • 5. Eva- 2012. március 31. 18:13
    „"Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára ma bevallotta, hogy 2006-ban átverték az embereket, mert nem a választási program lett a kormány programja. A maga módján beismerte a 2006-os rendőrterrort, és ejtett néhány szót az MSZP kormányzásra való tökéletes alkalmatlanságáról is. Bevallotta, hogy a tisztességtelen, nyerészkedő politikusokat nem vetette ki magából az MSZP. Ezután változást ígért és válaszokat az ország problémáira. Ezt már nyilván viccnek szánta - írta közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
    (OS/MTI-fidesz.hu)"

    Csakhogy illuziónk ne legyen!
    alakítják és vernék az éket!”
  • 4. Patriot 2012. március 31. 17:40
    „Utánam srácok.
    :)”
  • 3. Lacika62 2012. március 31. 13:57
    „A nagy mese mondók.......................”
  • 2. ATX 2012. március 31. 10:32
    „Remélem, hogy nem ez az "orbán-klón" Szanyi győz! A piros-Viktor II.”
  • 1. ATX 2012. március 31. 10:26
    „"szakítaniuk kell Gyurcsány Ferenc és Hagyó Miklós örökségével" ´Ráhagyó Miklós´ :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: Mesterházy bevallotta, hogy 2006-ban átverték az embereket

A Fidesz szerint Mesterházy Attila bevallotta, hogy 2006-ban átverték az embereket, mert nem a… Tovább olvasom