Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Mennyibe kerül az iskolakezdés?

Megye - Alaposan kinyithatja a pénztárcáját az a szülő, akinek a gyermeke most kezdi az iskolát. Noha a legtöbb intézményben előre összeírt listával segítik a készülődést, minimum ötven-hatvanezer forinttal számolhatnak a családok.
A győri Albert családban egyszerre ketten – az ikerpár Soma és Zalán – is iskolások lesznek.

– Bevásároltunk már, ehhez nagy segítséget jelentett a leendő tanító nénitől kapott részletes lista – szögezte le elöljáróban Hámori Katalin anyuka. – Olyan eszközök beszerzését, mint az olló vagy a tempera, a nevelők vállalták, mindenki egyformát használ. Takarékos beosztás mellett az ikrekre eddig 32 ezer forintot költöttünk, s ebben még nincsenek benne a tankönyvek. Úgy gondolom, a munkahelytől kapott iskolatámogatási utalvány nagy könnyebbséget jelent. Legalább két évre nem lesz gondunk az iskolatáskára, a tolltartóra.

Igaz, a gyerekek az utóbbiból pókemberest akartak, de győzött a praktikusság, az élelmesség. Erre is a tanítók okítottak ki bennünket. Ehhez jött még hozzá a világos talpú tornacipő, a nadrág, a kabát, a váltócipő, s bizonyosan szükség lesz még néhány dologra, ami csak szeptemberben derül ki.

Alaposan kinyithatja a pénztárcáját az a szülő, akinek a gyermeke most kezdi az iskolát. Felvételünkön: Mayer Luca Kíra. Fotóillusztráció: H. Baranyai Edina
Alaposan kinyithatja a pénztárcáját az a szülő, akinek a gyermeke most kezdi az iskolát. Felvételünkön: Mayer Luca Kíra. Fotóillusztráció: H. Baranyai Edina


Alberték nem jutottak el hosszabb nyaralásra, sokkal inkább az iskolakezdésre készültek. Velük együtt a pedagógusok is gondolnak a szeptemberre, no és a leendő kis elsősökre: listával, jó tanáccsal, néhány megnyugtató szóval a szülői értekezleten. Dr. Niederland Tamásné, a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központban már negyedszerre vezet első osztályosokat. Tőle tudjuk, hogy a szülőktől csupán annyit kértek, a lista alapján vásároljanak annyit és csak azt, amit felírtak.

Lássuk, mi az, amit feltétlenül beszerez a szülő, a teljesség igénye nélkül néhány áru árát is feltüntetjük. Szükség van íróasztalra, kényelmes székre és asztali lámpára, ezek körülbelül együttesen 30–35 ezer forintba kerülnek. Az egyik nagy győri áruházban láttunk iskolatáskát 15 ezer 990 forintért, akcióban márkásat 9 ezerért, de beérhetjük a kicsit gyengébb minőségű, 3–4 ezer forintossal is. A tolltartók – méret és márka szerint 1200–2500 forintba kerülnek. A gyurma, a színes ceruza, a filc és a vízfesték szerepel az elsősöknek összeírt listán, ezek közül a 10 színű tempera a legdrágább 999 forinttal, a vízfestékért 599, a gyurmáért 349 forintot fizethetünk. A 3 darabos grafitceruza 149 forint, a kettes postairón 179, a nagy dobozos zsírkréta 229 forint. Szövegkiemelőt 479 forintért, iskolai ollót 149-ért, háromdarabos ecsetet 199-ért láttunk. A füzetek darabja 69 forinttól kezdődik, a „trendi" címkék darabját 49-ért árulják. Nem számít luxusnak az irattartó és a füzetboksz, előbbit 349, utóbbit 1090 forintért kínálják.

A színes térképek, tanulólapok kompletté tehetik az íróasztalt, amellett, hogy tájékozódhat belőle a gyermek. Apróságnak számít a ragasztó, a radír, a 429 forintért kapható hibajavító, de nagy valószínűséggel mindegyikre szükség lesz. A tisztaságcsomag 699, a tornazsák 2490 forint, de találunk ennél olcsóbbért is.

Ingyentankönyv kölcsönbe?
Évek óta változik, ki igényelhet ingyentankönyvet, a gyermeküket egyedül nevelő szülők például kiestek ebből a körből. Ingyenes tankönyvellátásra jogosultak maradtak viszont a tartósan beteg vagy valamilyen fogyatékossággal élők, a tanulásban súlyosan akadályozottak, illetve azok, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Az iskolák nem csak az új tankönyvek finanszírozásával teljesíthetik ingyenes tankönyvellátásra vonatkozó kötelezettségeiket. Egyre inkább terjed ugyanis az a gyakorlat, hogy a tovább használható, tartós tankönyveket (atlaszok, feladatgyűjtemények stb.) könyvtári kölcsönzéssel bocsátják a rászoruló gyermekek rendelkezésére, ám azt az érettségit követően vissza kell adni.

Olvasóink írták

  • 11. Lucifer 2008. augusztus 16. 00:56
    „Természetesen mindenkit megvisel anyagilag az iskola,de itt most épp az iskolakezdőkről volt szó :) Ők pedig a kis elsősök.
    Anno szakközépben én azzal spóroltam,hogy az előző évről maradt füzeteimbe írtam tovább.Nem haltam bele,és egy pedagógus sem szólt rám,hogy "szűz" füzetet szeretne látni.Nekem amúgy megfelelt a Tesco-s spirál is :) Egyáltalán nem éreztem,hogy rosszabb minőség lenne ,mint a többi.Max. nem olyan csicsás...
    Azzal sem értek egyet,hogy szki-ban hibajavítóra lenne szükség...Hibát javítani nem hinném,hogy "meszelve" kell.Persze ez megint csak mentalitás kérdése,de én jobban szerettem később is látni,hogy mit és hol toltam el :)
    Mindezektől függetlenül,azt senki sem vitatja,hogy tanulni ill. iskolába járni-egyáltalán nem olcsó.De ha az ember egy kicsit jobban körülnéz,le lehet csípni a költségekből...sok-sok %-ot.
    (és még mindig nem érzem túlzásnak,amit leírtam :) )”
  • 10. Paszuly 2008. augusztus 15. 23:33
    „Véleményem szerint nem csak az elsős gyerekeknek drága a tanszer és az iskolaszer, egy középiskolásnak is kellenek füzetek, és nem egy 50 forintos A5-ös kell, hanem a legtöbb tantárgyhoz spirálfüzet, amit manapság 500 forint alatt nem nagyon lehet találni, ami pedig az alatt van, az semmit sem ér!!! Lucifer, én Önnel csak részben értek egyet, lehet spórolni az iskolakezdésen, de azért az már kicsit túlzás, amit ön leírt (véleményem szerint), jah és lehet, hogy nincs szüksége egy elsősnek a hibajavítóra és a szövegkiemelőre, de egy középiskolásnak ezek már jobban kellenek! Most lehet, hogy én vagyok a válogatós, de nekem nem mindegy, hogy milyen füzetbe írok, mert valamelyikek annyira rossz fajták, hogy utálatos írni bele, és a toll sem mindegy, mert nem mindegyikkkel jó írni, de ez lehet, hogy csak az én hisztériám, de a mai írószerboltokba alig találni normális (nem ócska) füzetet elfogadható áron! Ezen el kéne szerintem gondolkozni! Ha pedig az ember normális füzetet akar, akkor ha 500 forointtal számol füzetenként (ennél sokkal drágább is van), akkor a középiskolai min. 10 tantárgynál ez már 5000 forint, és akkkor a diáknak még nincs tolla, tankönyve, ... Most lehet, hogy sokan nem értenek velem egyet, de véleményem szerint nem csak az iskolakezdő kiselsősök szüleit terhelik meg ezek a költségek!”
  • 9. hpisti 2008. augusztus 15. 20:50
    „Szerintem az 50-60 e forint egy kicsit túlzás!!”
  • 8. tanítónéni 2008. augusztus 15. 20:25
    „Kedves Lucifer!
    Végre valaki igazat ad.30 éves tapasztalat,hogy a jobb tanuló,a
    szerényebben élő családból jött gyerek, nagyon is meg tudja becsülni
    a tanszereit,ruháit.
    Már előre félek,hogy az iskolakezdéssel együtt nyílik Mosonmagyaróváron a McD.....s.
    Versenyezni fognak,főleg a szülők,hogy melyik gyereknek lesz több plüss figurája az iskolában.Ugye az annyiszor 1000 ft szerintem, mert meg kell hozzá venni az amúgy sem egészséges műételt.
    Sokkal jobb lenne,ha a pedagógusok válogatnák össze a tanszereket
    is.Persze egy bizonyos réteg nem járna jól.De nem róluk szól az iskolakezdés!”
  • 7. SZŰLŐ 2008. augusztus 15. 19:42
    „NEKEM NAGYON SOKBA KERŰL A SULI.DE AMUGY A GYERMEKEM NEM LOVÉ KÉRDÉSE.SZERINTEM MÁSNAK SEM. MINDEN SZŰLŐNEK
    A SZEME FÉNYE A GYERMEKE AMIKOR SULIBA KEZD JÁRNI.”
  • 6. Lucifer 2008. augusztus 15. 19:18
    „PrettyWoman!
    Nagyon köszönöm,tényleg talpraesett ,okos gyerkőceim vannak :)

    tanítónéni!
    Maximálisan egyetértek.Sajnos a mai világ a rongyrázásról szól sokak számára :(
    Sokan hiszik azt ,hogy a gyereknevelés azzal egyenlő,hogy minden anyagi dolgot a gyerek elé tesznek.A média is az eszetlen fogyasztást népszerűsíti.Meg kell tanulni tudatosabban élni.
    De ez már más téma :)”
  • 5. tanítónéni 2008. augusztus 15. 16:39
    „Elhiszem hogy nem jó minőségűek a mostani tiskolatáskák,tanszerek,de éveket ki lehet húzni velük.
    Igaz gyerekfüggő.Sőt a kissebbik gyerek is megkapta a végzős gyerekét a családban(olyan volt mintha új lett volna)
    Nagy a rongyrázás meg a flanc is ebben az országban. Gazdagabb államokban beérik olcsóbban.
    A legtöbbször feleslegesen összeállított iskolacsomag a kereskedőknek kedvez.”
  • 4. PrettyWoman 2008. augusztus 15. 15:00
    „Lucifer! Nagyon szimpatikus volt a hozzászólása. Jó tudni, hogy vannak ilyen kreatív, talpraesett szülők, akik megoldják a problémát nyavalygás helyett. Nekem is hasonló szerény gyerekkorom volt, de az ész, a tehetség, a kvalifikáltság és az intelligencia tényleg nem azon múlik, kinek milyen drága holmija van az iskolában. Ráadásul a szegényebb gyerkőcöket még talán irritálja is. Biztos vagyok benne, hogy Önnek is okos, karakán gyerekei lesznek (vannak).
    Mindenkinek szép napot!”
  • 3. egy szülő 2008. augusztus 15. 10:48
    „A gyerek nem pénz kérdés. Felelősség kell ahhoz is, hogy gyereket vállaljon az ember, és ahhoz is, hogy ilyen-olyan indokkal ne vállaljon (fogyó magyarság). Mindettől függetlenül elég szarul keresünk és ennyi idővel a módszerváltást követően is csak kajára és rezsire elmegy a jelentős része, azon túl csak máról hónapra lehet megélni ilyen alamizsnás fizetésekből, miközben az illetékesek semmit az égvilágon nem tesznek, hogy mérsékeljék a terheinket, sőt... Ez a valóság.
    Az én időmben a 80-as években még mindent megköveteltek a tanárok, hogy ilyen-olyan sosem használt dolgot megvegyenek a szüleink. Ma már más a helyzet, a tanárok jelentős része is látja, hogy csak a valóban használatba kerülő dolgokra tartson igényt.”
  • 2. Lucifer 2008. augusztus 15. 02:41
    „Ja,igen!Mielőtt jönne a kötekedés...
    Természetesen az én gyerkőceimnek is van saját szoba, benne meg saját íróasztal.
    De csak addig ülnek mellette,amíg írnak.
    Olvasni,rajzolni ösztönösen lehasalnak a földre,mert kényelmesebb.És gerinckímélőbb is,mint gubbasztani az íróasztal mellett egy Xezer forintos széken...”
  • 1. Lucifer 2008. augusztus 15. 02:37
    „Asztali lámpa Kika ~2000,szék Tesco ~5000,íróasztal "second hand" 4000.Táska akciósan kifogható 3990 helyett 1990-ért, "nem made in China".Szövegkiemelőre egy iskolakezdőnek nincs szüksége,A5-ö2 füzet :Tesco ~24 Huf.Tisztaságcsomag-tornazsák házilag megvarrható egy-egy kinőtt nadrágból, és a gyerek még büszke is lesz,hogy az övé egyedi és az anya varrta.
    Trendi cimke helyett anyuka feltuningolhatja a hagyományos piros keretes cimkét egy-egy kis virágocskával,hibajavító tiltott dolog,a hibát egy vonallal kell áthúzni (nem kimeszelni),hogy később is tanuljon belőle a gyermek.
    Irattartó-füzetbox szintén elkészíthető házilag,csak egy kis türelem kell hozzá.(épp elég háztartási szemét van a legtöbb otthonban,ami papír alapanyagú,csak kreatívnak kell lenni és még a gyerek is élvezi,hogy a szülővel közösen készíti el a dolgok egy részét...)
    Kicsit jobban körül kell nézni,meg nem kényelmesen megvenni a készet,aztán meg nyavajogni,hogy jaj,de drága az iskolakezdés...
    Ja!Anno nekem nem volt sem íróasztalom,sem lámpám ,sem külön székem.Volt konyhaasztal,stoki és hagyományos világítás,mégis felsőfokú végzettségem van :)
    Nem azt mondom,hogy menjünk vissza a kőkorba a mamutok közé,de azért vannak igények,amikből lehet lejjebb adni, és nem versengeni kell,hogy " ha a szomszéd megveszi a gyerekének,megveszem én is...legfeljebb nem eszek pár napig..."
    :P”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hódmezővásárhelyi tragédia: Munka közben halt meg egy fiatal

Hódmezővásárhely - Egy 27 éves, szabolcsi fiatalember halt meg abban a keddi üzemi balesetben, amely az ASA Építőipari Kft. épülő üzemcsarnokánál történt. A szerencsétlenül járt férfit családja és barátnője várta haza hiába. Tovább olvasom