Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Megszűnt az útzár az M7-esen, de újabb baleset történt

Alighogy véget ért az éjszakai hármas baleset miatti útzár, újabb baleset történt az M7-es autópályán. Balatonboglárnál csak a belső sáv használható Nagykanizsa felé.

  
9:20 - Egy román  család szenvedett autóbalesetet az M7-es autópálya Nagykanizsa felé  vezető oldalán szombat reggel Balatonboglár térségében, a 130-as  kilométerszelvénynél - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság  sajtóügyeletese.  

Pálné Gergely Mónika tájékoztatása szerint a személygépkocsi  eddig ismeretlen okból a jobb oldali árokba hajtott, onnan egy nyolc  méter magas rézsűnek csapódott, majd többször megpördült, végül a  feje tetején állt meg.   

Az olasz rendszámú autóban egy négytagú román család utazott,  közülük két gyermeket és egy felnőttet az elsődleges adatok alapján  könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak. Mindannyian használták  a biztonsági övet, feltehetően ennek köszönhető, hogy egyikük sem  sérült meg súlyosan - jegyezte meg a sajtóügyeletes    

Hozzátette: amíg tart a helyszínelés és a műszaki mentés, addig  az említett útszakaszon - előreláthatóan 10 óráig - csak a belső  sávban lehet közlekedni, de ott is csak sebességkorlátozással.

8:50 - Ismét a  teljes hosszán járható az M7-es autópálya, mert feloldották az  útzárat Polgárdinál a Balaton irányába - közölte az Állami  Autópálya-kezelő Zrt. szombat reggel az MTI-vel.  

7:20 - Pótkocsis teherautó, kamion és személyautó ütközött az M7-es autópálya Balaton felé vezető sávjában, Polgárdinál szombatra virradó éjszaka; a pótkocsis teherautó kigyulladt, sofőrje súlyosan megsérült; az érintett útszakaszon teljes útzár van - mondta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a járműveket Szabadbattyánnál leterelik az autópályáról, és oda Polgárdinál térhetnek vissza.

    A baleset részleteiről a szóvivő elmondta: egy kamionba hátulról belerohant egy személyautó, az ütközést követően a külső sávban álló kocsikba pedig egy teherautó ütközött. Az utóbbi kigyulladt, vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sorozatbetörő tinédzserek ellen javasol vádemelést a rendőrség

Óvodákba, iskolákba, üzletekbe és magánházakba tört be egy 16 és egy 17 éves makói fiú. Tovább olvasom