Kisalföld logö

2018. 04. 27. péntek - Zita 8°C | 20°C Még több cikk.

Megrongáltak, s a benne ülőkkel együtt felborítottak egy autót

Megrongált, a benne ülőket előbb megverte, majd a kocsit velük együtt felborította Székesfehérváron három férfi, akiket kedden fogtak el a kommandósok; a garázdaság során a megtámadottak közül ketten megsérültek - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Az eset február 14-én történt, amikor az elkövetők az egyik székesfehérvári szórakozóhely parkolójában, minden előzmény nélkül letörték egy gépkocsi ablaktörlőjét - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Amikor azt autóban ülők egyike emiatt kérdőre vonta őket, nekitámadtak, megverték, egy késsel megszabdalták a nadrágját, majd kiszurkálták a kocsi kerekeit - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Amikor az autóban ülők a támadás következtében földre esett társuk segítségére akartak sietni, őket is ütlegelték, visszatuszkolták a kocsiba, s az autót velük együtt felborították. A három fiatalember közül ketten nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek, a kocsiban több százezer forintos kár keletkezett.

A székesfehérvári nyomozók egy hét alatt azonosították a tetteseket, s kedden elfogták a két székesfehérvári, valamint egy pálfai illetőségű, 39, 23 és 29 éves garázdát.

Kettőjükre egy konditeremben, testépítés közben csaptak le a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Alba Bevetési Alosztályának kommandósai, harmadik társukat a lakásáról állították elő.

Mindegyiküket csoportos garázdasággal és rongálással gyanúsították meg, őrizetbe vették, s kezdeményezik a bíróságnál az előzetes letartóztatásukat.

Olvasóink írták

  • 3. elihu 2010. február 24. 12:46
    „A cigók már megint állatkodnak és akkor még ők a társadalom áldozatai!”
  • 2. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. február 23. 20:24
    „#1Pistike:Jobban mondva c-k voltak. ToD für den Zigeunern!”
  • 1. Pistike 2010. február 23. 19:15
    „Izomagyuak”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Márciustól megszűnhet a kórházi ellátás Tapolcán

Márciustól nem tudja működtetni tovább a tapolcai kórházat és rendelőintézetet a városi önkormányzat… Tovább olvasom