Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Megjelent az Il Ferro utódja

Az ország északkeleti részén néhány hónapja bukkant fel a Rolfautó, amelynél 95-165 ezer forintot kell befizetnünk, és cserében 30-40 ezret kaphatunk vissza – sőt, még a befizetett tízezreket is. Legalábbis ezt ígérik, de erre garanciát csak a szerződés jelent – írja az Index.hu.

A debreceni székhelyű autóreklámos cég február óta nyújtja szolgáltatásait, amely egyszeri befizetés fejében 1-2 évre szóló szerződést, és havi fix összegű, 30 vagy 40 ezer forintos reklámdíjat kínál a vele szerződő autósoknak. A cég az Il Ferróhoz hasonló konstrukció ellenére úgy különbözteti meg magát a becsődölt cégtől, hogy náluk nem regisztrációs díj van, hanem óvadéki díj, egyfajta kaució, amit a szerződés lejártával visszakap az ügyfél – mondta el az Indexnek az ügyintéző.

A cég honlapjáról kiderül, hogy a Rolf Autónak tényleg vannak hirdetői, pontosabban partnerei és kiemelt partnerei, összesen hét. Az CIB bank mellett egy debreceni rádió, a Rádió Max, egy kevésbé ismert mosópor, a Rosnička és a Powerbomb, „multi-processzormagos rendszer".

A Rolf Autó még csak Északkelet-Magyarországon van jelen, Szolnokon, Debrecenben, Egerben és Miskolcon vannak ügyintézőik, vagyis területi képviselőik. Az eddig 100 fő ügyfélkör nem is rossz szám, ha egy 100 ezer forintos tőkével alapított cégről beszélünk, amely két tulajdonosa a társaság székhelyének számító nyíradonyi címre van bejelentve

Forrás: Fn.hu, Index.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb állami pénzhez jut Wekler családja

Wekler Ferenc nem cáfolja, hogy családja is állami pénzhez jutott egy olyan testület jóvoltából,… Tovább olvasom