Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

LMP: a kormány fiatalellenes intézkedéseket hozott

Az LMP szerint a kormány hatalomra jutása óta több a fiatalok ellen irányuló intézkedést hozott. A párt ezek közé sorolja a fiatal gazdák kirekesztését a földhöz jutásból, a diákhitelre "kárhoztatást", a családalapítás megnehezítését, a munkahelyteremtés elmaradását és a fiatalok közösségei ellen indított "kultúrharcot".
Csiba Katalin szóvivő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Tárki korábbi kutatásaira hivatkozva kijelentette, hogy 2012-ben a fiatalok fele el akarta hagyni az országot. Hangsúlyozta, hogy a ténylegesen kivándorolók kétharmada a 25-44 év közöttiekből kerül ki. Az LMP semmiféle garanciát nem lát arra, hogy ezek az emberek a jövőben visszatérnének - tette hozzá.

A kormányzati politikát elemezve azt mondta, hogy a kabinet a nagybirtokokat preferálja, az állami földbérletpályázatokon elnyerhető területek pedig nem a fiatal gazdákhoz, hanem a "rokonokhoz, az oligarchákhoz" kerülnek.

Kitért arra is, hogy a 2012-2013-as tanévben a korábbiaknál 18 ezerrel kevesebben kezdték meg tanulmányaikat a felsőoktatásban. Véleménye szerint ebből a számból 17 ezer az államilag finanszírozott helyek csökkentésének tudható be.

A szóvivő azt mondta, hogy az államilag finanszírozott helyek számának csökkentése egyfajta tandíjként hat. Hozzátette, hogy a fiatalok a jelenlegi munkavállalási kilátások mellett nem veszik fel a diákhitelt, mert nem mernek eladósodni.

Csiba Katalin kijelentette, hogy már a családalapítás is nehézségekbe ütközik, mert "a Fidesz családmodellje", az egykeresős család nem működőképes a mostani gazdasági körülmények között.

A kabinet 2010-ben egymillió új munkahelyet ígért, de a kormány jelenlegi programja a fiataloknak valódi perspektívát nem jelentő közmunkát támogatja - mondta.

Végül kijelentette, hogy sorra tűnnek el a fiatalok közösségi helyei, mert a Fidesz "kultúrharcot folytat" ezek ellen.

Olvasóink írták

  • 5. machers 2012. október 31. 22:04
    „4.Madarász 2012.10.29. 08:11
    romcsi és az etikett?
    Fogalma sincs róla.”
  • 4. Madarász 2012. október 29. 08:11
    „2. Rommel ne kiabálj! Tudod, internet etikett!

    Egyébként a kormány nem fiatal ellenes politikát folytat, hanem egyszerűen ember elleneset, persze kivéve a gazdagokat és a saját pereputtyukat.”
  • 3. friedel 2012. október 28. 19:57
    „2. rommel

    De Lenin azt is mondta: "A hazugság, ha minél többször mondogatják, igazzá válik"”
  • 2. rommel2 2012. október 28. 19:36
    „AZ LMP HAZUGSÁGAI IS EGYRE ÁTLÁTSZÓBBAK !!!
    LENIN IS MEGMONDTA : HA NEM TUDSZ TÚL JÓL HAZUDNI , AKKOR INKÁBB MARADJ CSÖNDBEN !!!”
  • 1. friedel 2012. október 28. 18:45
    „Egykeresös család? Mire lenne elég egy kereset? Hát akkor nök, anyák, menjenek vissza a tüzhely mellé? Igaz, akkor megtakaríthatják a pénzt a bölcsödére, óvodára, ha otthon nevelik a gyereket. Az pedig nem jó, mert kimaradnak, anya és gyerek a társadalmi életböl. Azon már nem kell csodálkozni, hogy a fiatalok tömege külföldön dolgozik. De ki tudja, hogy egy kormányváltás esetén nem lesz-e ugyanez a helyzet? De halkan megkérdezem: melyik fiatal akar máma a mezögazdaságban dolgozni? Nem könnyü, az biztos. Manapság az mehet föiskolára, akit a szüleik finanszírozni tudnak. Ismerös, ugye?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megrugdostak a betörők egy idős nőt Dömsödön

Néhány óra alatt elfogta a rendőrség azt a három férfit, aki otthonában megrugdosott egy idős, védekezni képtelen dömsödi nőt, majd élelmiszert vitt el tőle. Tovább olvasom