Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Kommandósok segítségével lakoltatták ki az idős férfit

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési alosztályának segítségével lakoltattak ki egy veszprémi férfit csütörtökön, mivel pisztolyt tartott magánál.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési alosztályának segítségével lakoltattak ki egy veszprémi férfit csütörtökön, mivel pisztolyt tartott magánál.

Bősze Ferenc, a kilakoltatott férfi ügyvédje az MTI-nek elmondta: a kilakoltatás jogszerű, de erkölcsileg nem elfogadható. Tremmel Zoltán ugyanis a végrehajtással kapcsolatban kifogást emelt, ezt a veszprémi városi bíróság elutasította, de a férfi ügyvédje fellebbezett, és bíztak benne, hogy a másodfokú bíróság elfogadja indokaikat.

Az ügyvéd hangsúlyozta: a végrehajtás véleménye szerint várhatott volna, amíg az ügyben megszületik a jogerős ítélet.

Bősze Ferenc kérdésére az ügyfelének hitelező bank ügyvédje azt válaszolta: a pénzintézet vezetése nem járult hozzá a végrehajtás elhalasztásához.

Bősze Ferenc sajnálatosnak tartotta, hogy a 72 esztendős Tremmel Zoltán másfél milliós hitel miatt elveszíti körülbelül ötvenmillió forintot érő családi házát. A hitelt ugyanis nem fizette, annak kamatai, egyéb terhei 27 millió forintra növekedtek - ismertette az ügyvéd.

Megjegyezte: tudomása szerint a házat a hitelező bank már nyolc évvel ezelőtt elárvereztette, azóta ügyfele bérlőként lakott benne.

Tremmel Zoltán az MTI-nek azt mondta: valóban tartozott másfél millió forinttal a banknak, de a felhalmozott tartozást vitatta. A havi bérleti díjat valóban csak néhány hónapig tudta fizetni az árverezés után, aztán nem; a tartozást a bank az elvált felesége jövedelméből is levonatja - jegyezte meg.

Az MTI kérdésére azt válaszolta: valóban tartott magánál fegyvert, engedéllyel, de a bevetési alosztály munkatársainak átadta.

A 72 éves férfi egyelőre nem tudja, hová költözik, "majd megoldom" - mondta. A házban egyedül élt.

Az MTI megkeresésére a hitelező bank vezetése azt üzente: nem nyilatkoznak az ügyben.

A rendőrség a bevetési alosztály szerepéről későbbre ígért tájékoztatást.

Olvasóink írták

  • 10. mikvannak 2012. április 13. 10:27
    „Ami még szemet szúró,8 évvel korábban a hitelező bank az ingatlant már elárverezte!Nem igazán értem,árverezés után maradt fenn a 1,5 milla tartozás talán? És akkor bérlőként kb 250 000 ft-ot fizetett havonta? Az sem semmi!”
  • 9. antalszabo 2012. április 13. 10:00
    „Pofátlanság netovábbja. Ehhez pedig a Magyar rendőrség , ás a Magyar Állam segítő kezet nyújt a népnyúzó uzsorás bankok részére. Ötven millás ingatlant megszerezni másfél milláért, azért ez valóban nem semmi. Ilyenkor felmegy az emberben a pumpa. Tudnék olyat mondani, ...-de ezzel azt gondolom, vagyunk jó páran. Arra nagyon kíváncsi lennék, hogy amikor ezt a cikket megírta a szerkesztő, mi zajlott le benne?”
  • 8. Hunicum 2012. április 13. 09:22
    „5. kismarti!
    Ez jár nekem is a fejembe. Mi örülhetünk az évi 7 százaléknak is. Még ha exponenciálisan növekszik is a tartozás, akkor se lehet tíz év alatt s tízszerese a tőketartozásnak. IMF, FED... had ne soroljam. Most meg még politikai hatalmat is kaptak az európai uniótól.”
  • 7. tgkv 2012. április 13. 09:03
    „Ha lenne ötvenmilliót érő ingatlanom és rettenetesen szükségem lenne másfélmillió forintra(mondjuk gyógyszerre vagy kenyérre)akkor inkáb eladnám 30 millióért minthogy feltegyem fedezetnek másfél millióval szemben!”
  • 6. bojtár 2012. április 13. 09:03
    „fidesz&mszp---nem hagyunk senkit magára
    ismerős szöveg?”
  • 5. kismarti 2012. április 13. 08:11
    „Én is szeretnék egy ilyen kamatot, ahol 8 év alatt a 1,5 millióm 27 milliót kamatozik!”
  • 4. pamutzokni 2012. április 13. 02:52
    „Nem tudtok olvasni?
    8 azaz NYOLC éve elárverezték és azóta csak pár hónapot fizetett.
    A végrehajtó cég is szép summát elrak.

    Amúgy az igazi uzsora az, ha önkormányzati ingatlanban laksz és nem tudod fizetni a lakbért, akkor büntetésből megduplázzák azt, hogy még véletlenül se legyen esélyed egyenesbe jönni.”
  • 3. tonybacsi 2012. április 12. 23:29
    „ugy lehet:ha valaki 3éve fizeti a tőrlesztést,ma tobb a tartozása,mint amikor felvette!!!”
  • 2. k2968 2012. április 12. 20:16
    „Bősze Ferenc sajnálatosnak tartotta, hogy a 72 esztendős Tremmel Zoltán másfél milliós hitel miatt elveszíti körülbelül ötvenmillió forintot érő családi házát. A hitelt ugyanis nem fizette, annak kamatai, egyéb terhei 27 millió forintra növekedtek - ismertette az ügyvéd.
    EZ HOGYAN lehetséges????Mi ez ha nem uzsora??”
  • 1. pörkölt 2012. április 12. 19:28
    „1,5 millió miatt 50 milliós házat bukik? az kemény.
    és akkor védjük a bankokat meg pumpáljuk bele a pénzt.
    mikor veszik észre az emberek, hogy mi folyik itt ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emlékérem és bélyeg a Masat-1-ről

A Masat-1 ezer forint névértékű érmét tízezer példányban bocsájtják forgalomba.
Tovább olvasom