Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Kommandósok fogták el egy leszámolási vita érintettjeit

Egy üzleti elszámolási vita során felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a rendőrség - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A gyanú szerint Sz. István 48 éves nyíregyházi lakos és több társa még január 6-án a déli órákban, egy üzleti elszámolási vita tisztázása ügyében megjelentek Gyálon Sz. Béla ottani lakos házánál. A ház kapuját felfeszítették, majd a férfit és társait szóváltást követően bántalmazták, a berendezési tárgyak egy részét összetörték. Távozásuk közben az udvaron álló gépjármű kerekeit kiszúrták és a helyszínt elhagyták.

A feljelentés megtételét követően a Felderítő Osztály a BRFK társszerveinek bevonásával az elkövetőket azonosította, majd február 10-én összehangolt rendőri akció eredményeképpen Sz. Istvánt Nyíregyházán, majd K. Lajost (49) és K. Csabát (36) Budapesten a Készenléti Rendőrség Terrorelhárító Szolgálatának segítségével elfogta. Később további négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Az ügyben jelenleg négy ember előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben vannak, két fő ellen elfogatóparancsot bocsátott ki a nyomozó hatóság - áll a közleményben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták Farkas Pétert Magyarországnak

Az andorrai hatóságok átadták Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót Magyarország képviselőinek -… Tovább olvasom