Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Ingyenszendviccsel toborzott hallgatókat az MSZP?

Szocialista politikusok fórumát népszerűsítő szórólapokat osztogattak több fővárosi középiskolában és egyetemen - írta a Magyar Nemzet.
Hiller István és Szanyi Tibor szocialista politikusok fórumát népszerűsítő szórólapokat osztogattak több fővárosi középiskolában és egyetemen - írta a lap saját értesüléseire hivatkozva a Magyar Nemzet pénteki száma. Szanyi Tibor viszont azt mondta a lapnak, "legjobb tudása" szerint a szórólapokat nem az iskolákban, hanem csak azok környékén, illetve főként a demonstrációkon osztogatták aktivisták.

Ingyenszendviccsel és üdítővel népszerűsítették azt a Hiller István és Szanyi Tibor által tartott vitafórumot, amelynek szórólapjait a hét elején fővárosi gimnáziumokban és egyetemeken osztogatták - írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a szórólapok 16 fővárosi gimnáziumba és kilenc egyetemre jutottak el.

A fórumot december 18-ára hirdették meg, arra bíztatva az esetleges résztvevőket, hogy fogalmazzák meg javaslataikat és ötleteiket. A lap által bemutatott papíron külön kiemelik a Hallgatói Önkormányzatokat, mint amelyek tagjaitól várják a javaslatait.

A Magyar Nemzet megszólaltatta Szanyi Tibort, aki elismerte, hogy szóróanyagokon keresztül megszólították a diákokat. A szocialista képviselő hozzátette, hogy "legjobb tudása" szerint a szórólapokat nem az iskolákban, hanem csak azok környékén, illetve főként a demonstrációkon osztogatták aktivisták, ez viszont nem jogsértő. "Ha valaki mégis bevitte az iskolákba, az nem ránk tartozik" - közölte.

Arra a kérdésre, hogy mi alapján választották ki az iskolákat azt felelte: csak a földrajzi közelség volt szempont.

A Magyar Nemzet megkereste Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok biztosát is, aki azt mondta, hogy a közpolitikát nem lehet teljesen kizárni az iskola falai közül, mert alapvető feladat, hogy a gyermekeket aktív állampolgárságra neveljék, pártaktivistáknak viszont nincs helyük az intézményekben.

Olvasóink írták

  • 16. LAZA 2012. december 23. 13:14
    „15.
    Látod én csak Kisz tag voltam de kedves vezéred Kisz titkár.
    Aztán ha sztálinizmusban nem is de a kádárizmusban(ahol vezéred nyugodtan élhetett és ingyen tanulhatott)
    éltem és dolgoztam hasonlóan nyugodtan.
    Jelenleg azonban az életszámunkra az általad emlitett diktátor idejére hasonlít.
    Igaz azembereket nem agyonlővik,felakasztják,hanem elviszi Őket a stressz a nyomor és a reménytelenség.
    Boldog Karácsonyt!”
  • 15. Valaki 2012. december 23. 10:10
    „laz kiszfiam, látom sztalinista módon vagy szocializálódva. :)))”
  • 14. rommel2 2012. december 22. 20:49
    „köszörűs
    A TABLETTA CSAK TÜNETI KEZELÉS !!!
    NÁLATOK KOMPLEXEBB KEZELÉSRE VAN SZÜKSÉG !!!
    A CSOPORTTERÁPIA ÉS A RÁCS-TERÁPIA TALÁN MÉG HATÁSOS LENNE ,
    BÁR NEM FÜZÖK HOZZÁ TÚL NAGY REMÉNYEKET !!!”
  • 13. LAZA 2012. december 22. 14:54
    „A szenny lap nagy leleplezéseinek egyike.
    Oszt mi van ha osztogatták?
    Az megy el aki akar senkit nem kényszerítenek.
    Az meg külön élmény lehet ha egy ks kávé,sőr vagy szendvics is előkerül.
    Ott lehet esetleg bayerzs<moderálva>,stefka esetleg széles elvtársak is.Oszt jó napot.
    Ja,hogy kamerával felszerelve felvételeket késziteni engedély nélkül,félmeztelenül a saját lakásukban rohangászókat felvenni,az törvényes.
    lengyeleket külföldön élő magyarokat pénzelni utaztatni,kirándultatni az adó fizetők pénzéből.
    Arról egy szót sem a szennylapban.
    Ilyen a ti morálotok fideszisták.”
  • 12. Köszörűs 2012. december 21. 23:23
    „rommel2 romml2
    már megint összekeverted a sorrendet,
    a sorrendet
    ELŐBB A TABLETTA AZTÁN A NET!”
  • 11. Pretorianus 2012. december 21. 21:47
    „10. machers 2012.12.21. 21:18
    Túl van tárgyalva. :)”
  • 10. machers 2012. december 21. 21:18
    „9.Pretorianus 2012.12.21. 21:12
    A francokat. Csak riposztoltam.”
  • 9. Pretorianus 2012. december 21. 21:12
    „6. machers 2012.12.21. 20:07
    Most akkor játszuk azt, hogy hol, ki, mit ivott? :)
    Egyébként utálom a piásokat...Közszereplőben pláne, ha pedig az ország világ előtt szerepel és égeti a magyarokat, überpláne!
    http://www.youtube.com/watch?v=8ubC6_XM5UI”
  • 8. Santos 2012. december 21. 20:45
    „2.Eva,te ügyvéd vagy?”
  • 7. rommel2 2012. december 21. 20:35
    „SZENDVICS , ÜDITŐ ............................
    MINT ANNO MÁJUS ELSEJÉN : SÖR , VIRSLI ...........................
    A BALOLDAL SOHA NEM FOG MEGSZABADULNI A HAZUGSÁG ÉS A DEMAGÓGIA CSAPDÁJÁBÓL !!!
    BÁR LEHET , HOGY NEM IS AKAR ...............
    HAZUGSÁGBAN SZÜLETTEK , DEMAGÓGIÁBAN ÉLTEK ,
    ÉS VALÓSZINŰLEG A HAZUGSÁG LESZ A VÉGZETÜK !!!”
  • 6. machers 2012. december 21. 20:07
    „3.Pretorianus 2012.12.21. 18:17
    Nem kifejezetten szipmpatikus szanyi elvtárs, de a piálás nem pártfüggő:
    http://index.hu/belfold/2012/12/21/felfuggesztett_bortont_kapott_a_szegedi_kozgyules_jobbikos_tagja/”
  • 5. machers 2012. december 21. 19:55
    „4.Valaki 2012.12.21. 18:46
    Neked még ilyen sincs.”
  • 4. Valaki 2012. december 21. 18:46
    „Azért megnéznék ezeknek a doktoriát! foximaxi egyetem, lenin tanszék. :)))”
  • 3. Pretorianus 2012. december 21. 18:17
    „Tibor, gondolom a piát te viszed... A gyomrodban! :)))”
  • 2. Eva- 2012. december 21. 15:44
    „""Szanyi Tibor
    december 15.
    Egyetemisták Figyelem!!!

    Ne engedd, hogy elvegyék a jövőtöket ezért, várjuk kérdéseiteket és ötleteiteket.
    Vitafórumot rendezünk, melyre várjuk a Hallgatói
    Önkormányzatok javaslatait és részvételeit is.

    A vitán részt vesz:

    Dr. Hiller István volt oktatási Miniszter
    Dr. Szanyi Tibor Országgyűlési Képviselő

    Helyszín: Budapest VI. kerület, Jókai u. 6

    Időpont: 2012. december 18.-a (kedd) 16 óra

    Kérünk benneteket, hogy részvételi szándékotokat jelezzétek az esemény Facebook oldalán:
    https://www.facebook.com/events/315577455223346/
    Egyetemisták Figyelem!!!
    december 18., 16:00
    Jókai utca 6.""

    itt az ingyenszenvics meghirdetése!
    Baromira nem szórólapon--bár lehet , hogy azon a módon is! de hol hírülik benne a szendvicset?”
  • 1. Santos 2012. december 21. 15:02
    „A buta diákokat lázitjuk?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: tízpontos ajándékcsomag a karácsonyfa alá

Volner János elmondta: tíz olyan intézkedést gyűjtöttek össze, amelyet kormányra kerülésük esetén… Tovább olvasom