Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Indokolatlanul drága az élelmiszer

A hazai élelmiszerek kétharmadát drágábban kínálják a boltokban, mint amekkora ár e termékekért indokolt volna - írta szombati számában a Magyar Nemzet az Agrárgazdasági Kutatóintézet felmérésére és számításaira hivatkozva.

A lapnak nyilatkozva Kertész Róbert, az Agrárgazdasági Kutatóintézet ágazati ökonómiai osztályának vezetője azt mondta: tapasztalataik szerint az élelmiszerek bolti ára többnyire magasabb annál, mint ami az adott élelmiszerek előállítási költségéből és egy méltányosnak nevezhető nyereségszintből következne.

A szakember kitért arra is, hogy a kereskedelem rakja zsebre a legtöbb profitot, ez azonban nem minden esetben igaz. A szakmai vizsgálatok azt is megállapították, hogy a kenyér árának emelését egy ideig nagyban segítette az is, hogy a lakosság már számított a drágulásra.

Olvasóink írták

  • 13. gjozsi88 2011. május 29. 08:36
    „janika!
    Én tőled nem várok semmit!!!
    Egyébbként láttam olyan magyart, akinek a ház falát majd ledöntötte a hatalmas nemzeti zászló.,mellette egy árpádsávos.....majd miután megkérdeztem, hogy van az, hogy a francia tulajdonosú multinál vette meg az árut ,mert ott olcsóbb, rájöttem, hogy egy nagy önbecsapás a demagógiátok, magyarkodásotok!
    Legalább olyan, mint francia márkájú autón a nagy magyarországi matrica!!!!!
    Röhögnöm kell:.....!!!!”
  • 12. janika 2011. május 29. 08:05
    „"gjozsi88" mit vársz a"pancser" féléktől? Nyugi bele Ő nem eszik spanyol uborkát!”
  • 11. gjozsi88 2011. május 29. 07:52
    „rommel!
    A valahogy megoldjuk nem életszerű alternatíva!
    Gyere ki a diliházból....itt kinnt légy zseni!”
  • 10. rommel 2011. május 28. 22:38
    „HÁT NEHÉZ DOLOG A DILIHÁZBAN ZSENINEK LENNI !
    DE MAJD MEGOLDJUK...............VALAHOGY !”
  • 9. asvel 2011. május 28. 19:30
    „7. rommel 2011.05.28. 12:06
    Ha bemegyek a boltba, nem érdekel, hogy ki mekkora támogatást kap, az a lényeg, hogy mennyiért tudom az árut megvenni!”
  • 8. gjozsi88 2011. május 28. 12:43
    „rommel!
    Persze , mert az unió gazdaságilag fejlett országok saját magukat finanszirozzák elöbb és majd csak utána másokat!
    Nem a mi pénzünkből kapnak többet.....!
    Ugyanis mi kevesebbet fizetünk be, mint amennyi támogatást kapunk!
    Ez TÉNY!
    Ezzel csak számokkal együtt szállj vitába, érvek, érzések nem érdekelnek!!!!!”
  • 7. rommel 2011. május 28. 12:06
    „AZÉRT MONDJUK EL AZ IGAZSÁGOT IS !
    A LEGTÖBB UNIÓS ORSZÁGBAN KÉT-HÁROMSZOROSA A MEZŐGAZDASÁGI TÁMOGATÁS ÖSSZEGE !
    IGY AZÉRT NEHÉZ VERSENYEZNI !”
  • 6. gjozsi88 2011. május 28. 11:57
    „bojtár 2011.05.28. 10:24
    2. pancser 2011.05.28. 09:56
    Normál esetben miért is szorulna importra a hazánk mond már el nekem?"

    Csak azért, mert élelmiszer termelési szektorban létezik olyan külső körülmény....természeti adottság....melytől az import olcsóbb, mert hatékonyabb!
    Hogy mondjak egy példát!
    Nálunk ugyanakkora költséggel ha-ként 350 -450g répa terem, a nálunk északabbra kedvezőbb adottságok miatt ugyan akkora költség mellett 550-650 g ha-ként, ráadásul magasabb cukorfokkal is!
    Ezért fontos az import, hogy a megkeresett ,elkölthető jövedelmünkért ne drága magyar terméket vegyünk, hanem olcsóbb importot, azért, hogy több kerüljön arra a termékre, mely magyarországi termesztése hatékonyabb és emiatt versenyképesebbek vagyunk export piacon(ilyen a gabona termesztés)
    Azaz amit keresünk a gabonán, azon simán tudunk venni import cukrot, mert az az olcsóbb!
    Persze ez neked magas és túl bonyolult....erölködnél a magyar tejjel, cukorral....miközben drágábban állítod elő, mint az importot!”
  • 5. gjozsi88 2011. május 28. 11:50
    „Szegény ember!
    Nem tudja, hogy a kereskedelmi árrés tartalmazza a kereskedés költségét is, igy a különadót is,melyet a kereskedő csak olyan terméken tud érvényesíteni, amit a nettó bércsökkenésből még megvesznek az emberek!
    A tartós fogyasztási cikkre nem teheti rá, mert azt nem veszik meg....el kell osztania arra, amit vesznek!
    A maradék pénzből élelmiszerre elsőként!
    Arról nem lehet lemondani....tartós fogy .cikkről lehet!
    A kereskedő azzal nincs kisegítve, hogy a tartós fogyasztási cikknek be van építve az árában, neki ezt be kell fizetni és ezt be is kell szednie!
    Ezt csak a nagyobb forgási sebességgel pörgő élelmiszeren tudja!”
  • 4. miracle 2011. május 28. 11:30
    „Nincs olyan, hogy drágább, mint indokolt.
    Kereslet - kínálat van. Hol tanultak ezek közgazdaságtant, sehol ?”
  • 3. bojtár 2011. május 28. 10:24
    „2. pancser 2011.05.28. 09:56
    Normál esetben miért is szorulna importra a hazánk mond már el nekem?”
  • 2. pancser 2011. május 28. 09:56
    „Ha korlátozzuk az importot, akkor ne csodálkozzunk. Az árletörés eszköze a verseny és nem az, hogy a kereskedőket hibáztatjuk.”
  • 1. machers 2011. május 28. 09:12
    „"egy méltányosnak nevezhető nyereségszintből következne."
    Éljen a szocializmus!!!
    Piacgazdaságban ilyen ökörséget nem mondanak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szombaton dönt a pártszavazásról az MSZP-választmány

Szombaton dönt az MSZP választmánya arról, hogy mely kérdésekben ír ki pártszavazást. Tovább olvasom