Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 7°C | 10°C Még több cikk.

Gyurcsány: az MSZP tagja maradok

Gyurcsány Ferenc biztos abban, hogy az MSZP szombati kongresszusa után is a szocialista párt tagja marad.
A volt miniszterelnök a rendezvényre érkezve újságíróknak azt mondta: az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügye "politikai és erkölcsi fekély", ezért mindenkinek az áll érdekében, hogy kiderüljön, ki adta át az arról készült hangfelvételt a sajtónak.

A volt miniszterelnök az esetleges pártszakadást firtató kérdésre úgy válaszolt: "dehogy lesz szakadás, csak az eső ne szakadjon délután". Arra a kérdésre, hogy mi állt abban a borítékban, amelyet Mesterházy Attila pártelnöknek küldött, és amely állítása szerint az őszödi beszéd feltételezett kiszivárogtatóinak nevét tartalmazta, közölte: ha el akarná mondani, megtette volna korábban, azonban tartja magát ahhoz, hogy amíg nem tud biztosat, senkit sem vádol meg nyilvánosan. Hozzátette: a borítékot azért adta át a pártelnöknek, mert az elmúlt hetekben azzal vádolták, hogy ő hozta nyilvánosságra az őszödi beszédről készült hangfelvételt, "és ehhez mintha nem lett volna szava senkinek sem".

Arról is beszélt, nem szándékozik a kongresszuson elmondani, amit erről az ügyről tud, de ha a kongresszus kötelezi erre, nem tud mit tenni. Véleménye szerint azonban - folytatta - megdönthetetlen bizonyítékok híján nem szabad "locsogni". Kitért arra, hogy értesülései szerint a 2010-es parlamenti választás előtt a Nemzetbiztonsági Hivatal lényegében eredmény nélkül zárta le az ügyben évekig folyó vizsgálatot.

Mint mondta, a titkosszolgálat biztosan többet tud, mint ő, de "nem eleget ahhoz, hogy terítsék a lapokat". "Biztosat arról sem tudunk, hogy ki ölte meg Kennedyt, pedig az ennél nagyobb ügy" - mondta, megjegyezve ugyanakkor: az MSZP-ben szerinte mindenkinek az áll érdekében, neki a leginkább, hogy kiderüljön, ki hozta nyilvánosságra a felvételt. Kovács László, az MSZP alelnöke újságíróknak nyilatkozva arról beszélt: azt, hogy ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet, közvetlenül a nyilvánosságra jutását követően kellett volna kivizsgálni, nem öt év elteltével.

Az őszödi beszéd 2006. szeptember 17-én került napvilágra, amikor a Magyar Rádió részleteket közölt belőle. A beszéd a szocialisták 2006-os választási győzelme után, az MSZP-frakció május 26-i balatonőszödi zárt ülésén hangzott el, de azt máig nem tudni, ki készítette és ki szivárogtatta ki a hangfelvételt. A felvételen Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök többek között azt mondta: "Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.

Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. (...) nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. (...) Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni."

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Sagittarius 2011. június 20. 23:20
    „20. rommel 2011.06.19. 23:39
    "NEM SZAKADT AZ MSZP ! CSALÓDTUNK NAGYON !!!!!!"

    Igen! Pedig már az ólomkoporsót is megrendeltem "Itt nyugszik MSZP. Élt tűlontúl sokat!" felirattal!”
  • 20. rommel 2011. június 19. 23:39
    „FERI !
    MÁR MEGINT BECSAPTÁL MINDENKIT !
    NEM SZAKADT AZ MSZP !
    MI VAN ?
    MEGIJEDTÉL ?
    GYÁVA EMBERNEK NINCS HAZÁJA !
    CSALÓDTUNK NAGYON !!!!!!”
  • 19. Sagittarius 2011. június 19. 17:13
    „16. janika 2011.06.19. 09:53
    "Persze, ha a FIDESZ-en múlik addigra a Cuslág kiszabadul mire a Gyurcsány a megérdemelt helyre kerül."

    Hát akkor rajta drága Jobbik-os testvéreim! Segítsetek a méltó helyére juttatni ezeket a mocsadékokat. Valósággal ittam Vona szavait anno mikor a Parlamentben azt mondta " mi fogjuk beverni az utolsó szeget az MSZP koporsójába"! Bár csak látnám már! Ám ehhez képest jól rejtegetitek azt a Qrva szeget, és nem úgy veszem észre, mint ha a Ti, vagy a frakciótok beleszakadna a maszopellenességbe. Javaslom, inkább fordítsátok erőiteket, és figyelmeteket eredeti célotoknak megfelelő irányba, mint hogy a veletek egyívású és ugyan abban a bárkában hajózó Fidesz -re támadtok összes erőtökkel! Adjon az Isten!”
  • 18. fuleizoltan 2011. június 19. 16:24
    „gyurcsány elég időt kapott, hogy tehetségét az ország javára fordítsa.
    Ezzel ellentétben 2002-2008-ig tartó időszak az ország leggyászosabb terminusa: szégyen, kapzsiság, bunkóság.
    Köszönjük szépen, ennyi elég volt.

    Javaslom gyurcsánynak, hogy távozzon a politikából, sütögesse a pecsenyéjét valahol másutt, örüljön, hogy még nem himbálózik lámpavason.”
  • 17. Sagittarius 2011. június 19. 11:40
    „14. anuvuk 2011.06.19. 07:55
    "Teljesen igazad van. A húsos fazék körül lebzselnek, a munka nélkül élők!!!"

    Sajnos mmostanra tettleg bebizonyosodott, hogy a világban minden történésnek a hátterében a zionista világtőke áll! Háborúk, országok, emberek eladósítása, manapság már a járványok, és az újabbnál újabb vírusok, betegségek is a globális tőke áldástalan tevékenységének tudható be!
    Amíg egyes országokban a globalogazdi irányítása alatt álló bábkormányok (szinte minden esetben szocialista) uralkodnak, addig azok az országok, és lakóik látható módon (akinek van szeme) olyan mértékű eladósítás folyamatába vannak kergetve, hogy a békés visszaút szinte kizárt. Ezt követik általában a helyi fegyveres konfliktusok, vagy akár világháború. Megfigyelhető, hogy a világtörténelemben mindannyiszor ugyan ezekre a gyökerekre vezethetők vissza a világháborúk. Természetesen globalogazdit ez sem zavarja, hiszen fogy a nép, fogy a gyógyszer, fogy a hadianyag ami mind-mind az ő további gazdagodását szolgálja! Ezt követi aztán a világ újrafelosztása, az újáépítés, (ami szintén őket gazdagítja) majd a folyamat kezdődik előlről... eladósítás....balhézás...stb. Ez a rövid tényállás kedves feleim!”
  • 16. janika 2011. június 19. 09:53
    „Vajon melyik párt venné a tagjai sorába és az MSZP még meddig szégyenkezik miatta? habár majd alapíthat a Cuslaggal börtön frakciót!Persze, ha a FIDESZ-en múlik addigra a Cuslág kiszabadul mire a Gyurcsány a megérdemelt helyre kerül.”
  • 15. embertelen 2011. június 19. 09:45
    „Isten óvja Magyarországot Gyurcsánytól, de a békesség kedvéért azt kívánom, hogy az mszpét is óvja meg ettől az "ember"-től!”
  • 14. anuvuk 2011. június 19. 07:55
    „Sagittarius.

    Teljesen igazad van. A húsos fazék körül lebzselnek, a munka nélkül élők!!!”
  • 13. Sagittarius 2011. június 18. 22:40
    „Szerencsétlen Görögök, még mindig nem jöttek rá hogy kik tették, teszik tönkre őket! Náluk éppen olyan kollaboráns kormány uralkodik, mint nálunk 8 évig szoclibék. Ezek aztán az IMF-el karöltve megdöglesztik az országot! Ha rövid úton el nem zavarják a bábkormányukat a zionista globalogazdival, és a gazdasági szakértőikkel együtt, akkor szomorú véget érnek az sajnos tuti!”
  • 12. Sagittarius 2011. június 18. 22:33
    „9. Rinpócse 2011.06.18. 21:35
    "Szerintetek minden rendben van,mindenki elégedett ?"

    Ahogy gyurcsány mondaná: "miaz hogy! nagyon is!"
    Éljen Viktor királysága! De miért kérded, neked talán problémáid adódtak?? Megnyugodhatsz, ha fletó maradt volna, most nálunk is ahogy Görögországban törne, zúzna a nép, valamint az IMF vezérletével újabb megszorító csomagokat varrnának a nyakunkba, és a további milliárd kölcsönökkel "javítanák" az unokáid életbenmaradási esélyeit!”
  • 11. drKotász 2011. június 18. 22:22
    „9. Rinpócse
    Nincs rendben semmi , mert a ferenced elqrta,nem kicsit nagyon.
    A munkámban azt utálom a legjobban ha azt kell javítgatnom amit más elqrt, és vállalnom érte a felelősséget.”
  • 10. drKotász 2011. június 18. 22:19
    „9. Rinpócse
    Ugyan kire kellene szavazni, ferikére?”
  • 9. Rinpócse 2011. június 18. 21:35
    „Szerintetek minden rendben van,mindenki elégedett ?Most is Viktorra szavaznátok ?Csodabogarak vagytok.”
  • 8. míracle 2011. június 18. 20:56
    „Hova is mehetne szegény árva. Maradjon csak elvtársai közt és rothassza tovább belülről a pártját.”
  • 7. SC 2011. június 18. 20:46
    „6. Csetneky
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ,dehogy.Majd jön józsika,azt jól megmagyarázza...:-)Kurvajól.”
  • 6. Csetneky 2011. június 18. 20:27
    „5. Rinpócse

    Sajnos az a helyzet, hogy gyurcsányi rengeteg adósságot halmozott fel, amit nekünk kell visszafizetni. Éppen ezért nagyságrendekkel több kárt csinált.”
  • 5. Rinpócse 2011. június 18. 20:17
    „Kevesebb kárt csinált ,mint a mostaniak 1 év alatt.”
  • 4. janika 2011. június 18. 18:57
    „"gjozsi88" már megint csúsztatsz!Amióta Gyurcsányra lett bízva a hatalom gyakorlás azóta van minden tulajdonosnak ingatlan adózási kötelezettsége. Amit be is hajt minden hatóság.( kivéve a bankoktól.) mertz azokat nem lehet adóztatni a nyerészkedéseik után!”
  • 3. gjozsi88 2011. június 18. 17:49
    „2!
    Mitől vadkapitalista az, aki a gazdagoknak akart ingatlanadót kivetni és a kisembereknek adósáv szélesítést hajtott végre?????”
  • 2. fortuna54 2011. június 18. 17:29
    „Mit keres ez a vadkapitalista egy szociális pártban?Az arcát látva,inkább a lipotmezön a helye.”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éhségsztrájkba kezdtek a szülők a kaposvári Toldi iskoláért

Éhségsztrájkba kezdtek a szülők szombaton Kaposváron, ezzel tiltakozva a Toldi Lakótelepi Általános… Tovább olvasom