Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Gyülekeznek a mozdonyvezetők demonstrációján Budapesten

Gyülekeznek a mozdonyvezetők demonstrációján résztvevők a Nyugati téren, hogy 11 órakor elinduljanak az Országház előtti Kossuth térre, ahol a korkedvezményes és korengedményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakoznak.

A szervezők több mint ezer tiltakozóra számítanak.

Transzparenseiken - többi között - szociális párbeszédet, tárgyalást sürgetnek a kormánnyal.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete által szervezett akcióhoz csatlakoztak a BKV és a Volán-társaságok járművezetőit tömörítő szakszervezetek is, illetve részt vesznek a tüntetésen a vasutas társszakszervezetek képviselői is.

A munkavállalói érdekképviselet szerint a hatvan év körüli mozdonyvezetőknek alig van esélyük megfelelni az egyre szigorodó pályaalkalmassági követelményeknek, a tervezett intézkedés pedig súlyosan fenyegeti az egzisztenciájukat.

A megmozdulást szervezők közölték, hogy a Kossuth téren a tiltakozó beszédek után petíciót és mozdonyvezetők munkáját bemutató filmet juttatnak el a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, illetve az országgyűlési képviselőknek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két év börtön a játéktermi késelőnek

Két év börtönre ítélték csütörtökön azt a kiskunfélegyházi férfit, aki kétszer megszúrta egy… Tovább olvasom