Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Gyenesei szavazatát a önkormányzati megvonásától teszi függővé

Gyenesei István független országgyűlési képviselő a tervezett önkormányzati megvonásoktól teszi függővé, hogy megszavazza-e a jövő évi költségvetést.
A Somogyért Egyesület jelöltjeként mandátumhoz jutott a politikus erről csütörtökön beszélt Kaposváron azon a sajtótájékoztatón, amelyen az általa alapított 15 éves civil szervezet minap tartott küldöttközgyűléséről számolt be.

A Gyurcsány-kormány volt önkormányzati minisztere szerint üzenet értéke van annak, hogy nem vállalta a folytatást a Bajnai-kormányban, éspedig azért nem, mert neki kellett volna levezényelnie az önkormányzatokat érintő 120 milliárd forintos megvonást. Ha pedig ezt nem vállalta, akkor ennek felvállalása képviselőként sem lehetséges számára - tette hozzá.

Gyenesei úgy fogalmazott: megvárja a vita végét, és akkor dönti el, hogy melyik gombot fogja megnyomni. A somogyi civil szervezet vezetője az elmúlt 15 évről szólva hangsúlyozta: az egyesületi és a pártoló tagok száma is nőtt az elmúlt időszakban - jelenleg 2299 tagja és 1916 pártoló van az egyesületnek -, mára az ország egyik legismertebb és legsikeresebb civil szervezetévé vált.

A távozását a szeptember 19-én tartott küldöttgyűlésen bejelentő, majd egy hétre rá a somogyi közgyűlés Fidesz-frakciójához csatlakozó egyik alapító tagra utalva Gyenesei István azt mondta: a jobb- és baloldali érzelmű embereket egyaránt tömörítő egyesületből "az éppen megerősödő politikai erők ráhatására néhányan kilépnek, átigazolnak". Ám az elmúlt egy évben mindössze négyen léptek ki az egyesületből, ugyanakkor 103-an csatlakoztak hozzájuk, és a pártoló tagok száma is majd százzal nőtt.

Az egyesület elnöke a következő időszak legfontosabb feladatai között említette a 105 testvérszervezettel való kapcsolat megerősítését, illetve újak alakítását.

A küldöttközgyűlés döntéseiről szólva kiemelte: arra kérik a megye országgyűlési képviselőit, hogy ne támogassák az önkormányzati költségvetési keret csökkentését, elfogadhatatlannak tartják a vasútvonalak megszüntetésével kapcsolatos elképzeléseket, és nem támogatják a falusi vendéglátás megadóztatásával és az üdülőhelyi díj állami kompenzáció csökkenésével kapcsolatos terveket sem. Támogatják ugyanakkor, a többletforrások bevonását az egészségügybe, a községi önkormányzati rendőrségek létrehozását, továbbá azt, hogy kapjon nagyobb teret a fiatalok nevelésében az erkölcs- és hitoktatás - mondta Gyenesei István.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt egy idős nő a békéscsabai temetőben

Ismeretlen idős nő holttestét találta meg a békéscsabai Temető sori nyughelyen a temetőőr csütörtökön. Tovább olvasom