Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Felülvizsgálják az MSZP alapítványainak működését

Megkezdődött az MSZP-hez kötődő intézményi és alapítványi hálózat felülvizsgálata, így érzékeny kérdés került terítékre a pártban a Táncsics Alapítvány feladatai és jövőbeni működése kapcsán: egyesek „kihúznák" Gyurcsány Ferenc kuratóriumi elnök alól a szervezetet, mások csak a Kapcsolat.hu finanszírozásának átalakítását tartanák indokoltnak - írta a Népszabadság csütörtökön.

A lap úgy tudja, hogy a volt kormányfő Charta-tüntetésen való szerepvállalása után az MSZP-ben néhányan felvetették: ha a jövőben sem kooperál a párt többi vezetőjével, érdemes elgondolkodni akár azon is, hogy „kihúzzák alóla" a Táncsics Alapítványt. A Népszabadság forrásai szerint nem valószínű, hogy ez megtörténik, de némi változás ettől függetlenül is lehet.

A Táncsics 100 százalékos tulajdonában van az a - 96 millió forintos törzstőkével rendelkező - Kapcsolat.hu nonprofit kft., amely a hasonló nevű, baloldali közösségi portált is üzemelteti, s amire az alapítvány havi nettó 2,5 millió forintot költ, szolgáltatói díjként. A pártvezetés terve szerint a Kapcsolat.hu-t és a felújítás előtt/alatt álló mszp.hu oldalakat össze kell vonni, legalábbis egyfajta holdingba csoportosítani.

A Népszabadság szerint Gyurcsány nem támogatja a Kapcsolat.hu beolvasztását, ahogyan a Táncsics bármilyen átalakítását is ellenzi.

A pártalapítványt 2003-ban hozták létre, politikai, oktatási és ismeretterjesztő feladatok ellátására. A volt kormányfő azután kérte és kapta meg a kuratóriumi elnöki posztot, hogy lemondott a pártelnökségről. Gyurcsány kötött mandátumot kapott kuratóriumi elnökként, 2014-ig nem hívható vissza.

Olvasóink írták

  • 1. annobon 2010. november 11. 10:15
    „Ne csak az MSZP érdekeltségűeket vizsgálják, hanem az összeset! Az Alapítvány nálunk egyenlő az intézményes pénzlenyúlással!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar Nemzet: a H1N1 elleni alapból lesz pénze a kórházaknak

Jogszabályt módosítana a szaktárca annak érdekében, hogy az ágazati költségvetésben a H1N1 vírus… Tovább olvasom