Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Feljelenti a BKV volt vezérigazgatóját Bruck Gábor

Jogi lépést tesz rágalmazásért Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója ellen Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője, mert szerinte a jelenleg házi őrizetben lévő Antal hamisan állította egy interjúban, hogy Demszky Gábor nyomására még több megbízást kaptak.

Bruck Gábor vasárnap az MTI-nek kijelentette: egy élő szerződése van a BKV-val, amely a 4-es metró kommunikációjával kapcsolatos, ezt egy Brüsszel által is jóváhagyott közbeszerzésen nyerte el, jóval Antal Attila megbízatása előtt.

A Magyar Nemzet szombaton közölt interjút Antal Attilával. Ebben Antall azt mondta az őt kérdező újságírónak, hogy Demszky Gábor főpolgármester kérésére bővítették ki a PR-cég szerződését, így több megbízáshoz juttatva azt. Bruck Gábor úgy reagált, hogy egyetlen szerződést sem kötött a BKV-val Antal Attila vezérigazgatósága alatt.

Tíz év alatt egyetlen kisebb szerződést kötöttek, de azt később. Ez egyszeri, kisösszegű és már lejárt szerződés, amely teljesült.

A kommunikációs szakember megjegyezte azt is, hogy Demszky Gábornak a 90-es években, 12 évvel ezelőtt volt a kampányfőnöke. "2000 óta lényegében nem dolgozom fővárosi cégeknek, és szándékosan" - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 1. Imcsi 2010. március 15. 08:35
    „"Bruck Gábor vasárnap az MTI-nek kijelentette: egy élő szerződése van a BKV-val, amely a 4-es metró kommunikációjával kapcsolatos"

    ""2000 óta lényegében nem dolgozom fővárosi cégeknek, és szándékosan" - tette hozzá. "

    Némi ellentmondást vélek kihallani a két idézetből!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orgoványi halálos baleset: sorsára hagyták társai a halott férfit

Öten utaztak abban az autóban, amelyben balesete után egy halott férfit találtak vasárnap… Tovább olvasom