Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Felemás hangulat Sopronban

Sopronban az MSZP és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség főhadiszál- lásán is visszafogottan követték a választási eredmények alakulását.
A szocialisták Magyar utcai székházában – ahol megjelent Walter Dezső polgármester is –  kivetítőkön követték az országos és helyi eredményeket. Ahogy haladt előre az idő, egyre többen érkeztek a pártközpontba. A jelenlévők megnyugvással és büszkeséggel vették tudomásul, hogy az MSZP győzött, és hogy Kránitz László az első fordulóhoz képest csökkentette a hátrányát Firtl Mátyással szemben. 

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség a Szent György utcában, a Jezsuita teremben várta tagjait, szimpatizánsait, ahol ugyancsak kivetítőn követték az eseményeket. A hangulat levert volt, mert a Fidesz veszített, ugyanakkor örültek Firtl Mátyás győzelmének. A többiekkel együtt követte a fejleményeket Ivanics Ferenc, aki kapuvári körzetében az  első fordulóban nyert, és Szájer József uniós képviselő.

– Az országos eredmény nem lepett meg, nagyjából erre számítottam – mondta Szájer József. – Azokon a helyeken, ahol vártuk, „hoztuk magunkat".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véradás Pinnyén és Nagylózson

A Vöröskereszt soproni szervezete, valamint a területi vérellátó véradást szervez holnap 16 és 19… Tovább olvasom