Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Fagyos végnapok az Arvitnál

A győri Arvit rt. már csak tésztát gyárt, az üzemben naponta újabb dolgozók kapják meg a felmondást. November közepén végleg leáll a termelés, s csak a felszámolásban közreműködők, 8–10-en maradnak.
Tegnap még mintegy hetvenen voltak az Arvit rt.-nél alkalmazásban, de a létszám naponta változik és fogy. Mind többen vannak, akik már a felmondási idejüket töltik. A paradicsomfeldolgozás befejeződött, a termelők kínálta áru jóval több volt, mint amennyi nyersanyagot az üzem feldolgozott.

A paradicsom másodlagos feldolgozása van még hátra, s ezen a héten már csak tésztát gyárt az üzem. Ezt sem sokáig, ugyanis november közepéig befejeződik a termelés a társaságnál. Az a 8–10 ember marad, akik a felszámolás lebonyolítását végzik majd.

Az előbbiekről Horváth Attila, a Csabaholding Kft. felszámolóbiztosa tájékoztatta a Kisalföldet. A felszámolótársaságot egyébként a megyei bíróság jelölte ki.

A felszámolás kezdetén még úgy látszott, hogy az Arvit által foglalkoztatottak 20 százalékát kell leépíteni, bár hozzáértők már májusban is kétkedéssel fogadták ennek tarthatóságát.
Mint a felszámolóbiztos elmondta, az Arvitnak csupán feldolgozóberendezései maradtak, se az ingatlan, se a raktárépületek nincsenek már a birtokában, a felszámolás megkezdése előtt, még májusban egy hitelügylet ellenében opciós szerződéssel az Erste Bank tulajdonába került. Az Arvit bérli a hűtőkamrákat.

A társaságnál a bejelentett hitelezői igény 900 millió forint. Aligha kaphatja meg valamennyi hitelező a kintlévőségét... A felszámolás megkezdésekor még mintegy 200 munkatársa volt a cégnek, és nem azonnal mondott fel nekik. Tetemesek a felszámolási költségek, így a már említett munkabér, a május óta tartó tárolás és feldolgozás energiaköltségei és a bérleti díj együttesen több százmillióra rúg. Az Arvit rt. berendezéseinek egy részét a felszámoló már értékesítette, de nyáron lanyha volt a gépek iránti érdeklődés. A társaság még számít a raktározott gyorsfagyasztott készleteinek, csomagoló- és dobozológépeinek, feldolgozóberendezéseinek értékesítésére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milyen veszélyek fenyegetik otthonunkat?

Vajon mit féltünk a legjobban, mi számít a legértékesebb vagyonunknak? Mitől kell inkább tartani, a… Tovább olvasom