Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Értékeltek a pártvezérek

Magyarország felemelte a hangját - mondta Orbán Viktor. Dávid Ibolya: Aggódom. Fodor Gábor felajánlotta lemondását. Vona: Mi győztünk!

Vona Gábor

"Mi győztünk, megszületett és sikert ért el a nemzeti tábor" - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt vasárnap esti sajtótájékoztatóján. Közölte: a Jobbik hajlandó az utcára menni az előre hozott választásért. A pártelnök szerint összeomlott az egy a tábor, egy a zászló stratégiája. Mint mondta, ez a győzelem olyan volt, mintha "palesztin parittyákkal küzdöttek volna izraeli helikopterekkel szemben".

Orbán Viktor

Az európai választási eredmény arról beszél, hogy Magyarország felemelte a hangját, és kimondta, változást akar; "ez mindannyiunk számára felemelő élmény" - mondta Orbán Viktor vasárnap este a Fidesz-KDNP kampányközpontjában, Budapesten, miután kiderült: a Fidesz-KDNP 14, az MSZP 4, a Jobbik 3, az MDF pedig egy mandátumot szerzett az EP-választáson. Olyan egyetértés és egység mutatkozott, amelyre korábban soha nem volt példa - közölte a Fidesz elnöke. Úgy fogalmazott: "Ennek a győzelemnek az erejével fogjuk megváltoztatni Magyarországot".

Dávid Ibolya

Egyszerre vagyok boldog, és egyszerre aggódom is; aggódom a Jobbik térnyerése és az európai szélsőjobb térnyerése miatt - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke az európai parlamenti (EP) választás eredményének kihirdetése után, vasárnap este Budapesten. Mint mondta, az elmúlt hat-hét év hisztérikus MSZP-Fidesz-politikája mellett felnőtt egy olyan párt, a Jobbik, amely tagadja az Európai Uniót, tagadja az európai értékeket, a magyar demokrácia elért értékeit, a nyitottságot és az európai szolidaritást. Dávid Ibolya szerint pártjuk eredménye azt bizonyította, hogy a közvélemény-kutatók, az elemzők rendszeresen alábecsülik azokat a józan erőket, akik rendre, 2004-ben, 2006-ban és 2009-ben is bejuttatják az európai és a hazai parlamentbe is a Magyar Demokrata Fórumot. Hozzátette: ez már-már manipulatívnak számít.

Fodor Gábor

Felajánlja lemondását elnöki posztjáról az SZDSZ elnöke hétfőn a párt ügyvivői testületének ülésén. A hírt maga Fodor Gábor jelentette be vasárnap este az SZDSZ-székházban. A politikus fél kilenc után néhány perccel érkezett meg az SZDSZ-székházba. Akkor még nem kívánt válaszolni az újságírók kérdéseire, így nem kommentálta azokat a felvetéseket sem, hogy lemond-e, ha a szabad demokraták nem jutnak be az EP-be.

Lendvai Ildikó

Az MSZP folytatja a kormányzást - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke vasárnap Budapesten. Az ország iránti felelősségtől hajtva folytatják a kormányzást, mert sok feladat van még előttük. Folytatják, mert azt látják, hogy ezt várja az ország - mondta Lendvai Ildikó.
Az MSZP elnöke hozzátette: figyelmeztető jel, hogy három mandátumot szerzett a Jobbik.

Kolompár Orbán

Volt értelme az önálló indulásnak: bebizonyosodott, új utat keresnek a szavazók, köztük a magyarországi cigányság is, de sajnálatos, hogy ez az út sok ember számára szélsőségek felé vezet - jelentette ki Kolompár Orbán, az MCF Roma Összefogás Párt elnöke az eredmények ismeretében az MTI-nek vasárnap este. A roma szerveződés a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása után 13.440 szavazatot, (0,47 százalékot) ért el. Az MCF elnöke azt mondta: "innen kell folytatnunk, ebből lehet építkezni, mert a hazai cigányság helyzete ezt tőlünk megköveteli, ugyanis sok településen megnyertük a választást, és volt, ahol a harmadik erőt képviseljük". Az elért eredményre Kolompár Orbán úgy reagált: "megtöbbszöröztük a 2006-os országyűlési választáson elért szavazatainkat".

Olvasóink írták

  • 6. Zaraki_Kenpachi 2009. június 09. 07:14
    „Sajnos már annyira függessz a Viktorodtól, hogy narancssárga ködben látod a világot, és aki meri bántani a hűen imádott Orsós Viktorod, arra már ráfogod, hogy biztos a másik félhez tartozik :))) Beteges, hogy vannak még olyan hülye, ostoba, magukat magyaroknak való emberek, akik vaktában követnek egy valódi diktátort. Szerencsétlen és ostoba hülye vagy, bármennyire is nem ismered be, de sem te sem az urad nem különb a régi náci párt egykori tagjánál és vezetőjénél. A történelem ismétli önmagát csak kicsiben. Nem baj. Fanatikusnak is kell valakinek lennie, és te ezt elég jól csinálod.

    Az ember hozzászokott az elmúlt két évben, hogy jött egy új hitler, kiállt a pódiumra és drogos módjára a magyar nép barmai isszák a szavát :)) Jön még kutyára .... ;)”
  • 5. Angel40 2009. június 08. 23:30
    „Zaraki!

    Neked senki nem felelne meg, bárki is lenne.

    diktátor= Böszme Fletó, amint jokey is jól látja!

    Tudod mit:

    Alapíts egy pártot és indulj a 2010-es választásokon miniszterelnök jelöltnek!:D:D:D, így tudnál talán valakire szavazni, ha Fletó nem tér vissza!:D:D:D”
  • 4. Zaraki_Kenpachi 2009. június 08. 19:35
    „jockey, a Te uradról és parancsolódról :))) Én pusztán csak szóváteszem, hogy rühellem a viktorodat, de úgy látom ez már nektek fideszeseteknek egyfajta beteges paranoiája, hogy aki támad benneteket, az biztos szoci. Na ezért lett egy fideszes kopogtatócédula gyűjtő futárnak majdnem szép szilánkos orra.”
  • 3. jockey 2009. június 08. 18:13
    „1.

    Kiről beszélsz? Gyurcsány haverod nem nyilatkozott. A kutya sem kíváncsi már rá.”
  • 2. Goldmund 2009. június 08. 12:26
    „Különösnek tartom, hogy Orbán nem mondta ki direkt, hogy az eredmények alapján a kormány lemondását és előrehozott választásokat akar. Ugyanígy Cser-Palkovits, a Fidesz szóvivje is csak utal, célozgat. Az pedig föl sem merült, hogy utcai demonstrációt tartsanak emiatt, habár az 56% eredmény alapján tömegre számíthatnának.
    Ahogy 2010 tavasza közeledik, mintha egyre jobban félne a kormányzástól Orbán.
    Vajon mitől fél? Talán attól, hogy nem tud majd a csodaváróknak megfelelni? Hogy 2010 őszén majd őt fogják hazugnak nevezni, mert neki is kellenek megszorító intézkedések?
    Esetleg az addig tovább erősödő Jobbik fogja utcára vinni az embereket - ezúttal a Fidesz-kormány ellen?”
  • 1. Zaraki_Kenpachi 2009. június 08. 09:05
    „Egy magalomán és elmebeteg diktátor az én számmal az én nevemben csak ne beszéljen. Én nem hatalmaztam fel rá.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint 20 kampánycsendsértés történt megyénkben -videóval

Győr-Moson-Sopron megye – Már-már a hagyományoknak megfeleleőn megint akadtak… Tovább olvasom