Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Eltérő elemzői vélemények a választási regisztrációról

A választási feliratkozás bevezetése továbbra is megosztja a politikai elemzéssel foglalkozó intézeteket.
A választási feliratkozás bevezetése továbbra is megosztja a politikai elemzéssel foglalkozó intézeteket, a kampánycsend és a kopogtatócédula-gyűjtés megszüntetését, illetve a voksolás akadálymentessé tételét azonban egybehangzóan üdvözölték a szakértők.

A Fidesz-KDNP kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek a választási eljárásra vonatkozó törvényjavaslatát.

Eszerint csak az szavazhat majd, aki kéri felvételét a névjegyzékbe, a választási feliratkozás bevezetése érdekében az alkotmányt is módosíthatják. Az indítvány tartalmazza egyebek mellett a megújuló ajánlási rendszer szabályait, amelyek értelmében az országgyűlési választáson kétszáz ajánlás lenne szükséges az egyéni jelöltállításhoz, továbbá a kampánycsend intézményének megszüntetését.

Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője összefoglalóan úgy kezdte értékelését, hogy a demokráciának van minőségi és mennyiségi eleme is, a második világháború után alapvetően utóbbira került a hangsúly és azt tekintették jobbnak, ha minél többen szavaznak.

Az elemző szerint a feliratkozás ugyan egyfajta küszöböt épít be a választásba, de ezért cserébe nagyobb bizalmat is ad a regisztráltaknak, akikről egyfajta tudatosságot feltételez, ezért teszi lehetővé például a kampánycsend és a kopogtatócédulák eltörlését.

A Századvég munkatársa tehát úgy látja, az adminisztratív szigorítást a másik oldalon hasonló könnyítéssel is jár. Példaként említette a kopogtatócédulák megszüntetését, amire szerinte a rendszerváltozás utáni évekkel szemben ma már azért nincs szükség, mert a húsz évvel ezelőtti bizonytalansággal szemben jelenleg nem fenyeget a pártrendszer szétaprózódása.

László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője ettől eltérően úgy fogalmazott, a "jogvesztő és szakmai érvekkel alá nem támasztott előzetes regisztráció bevezetése épp az ellenkező irányba hat: sok százezer ember maradhat le a választásról a teljesen felesleges intézmény miatt".

A PC szakértője a Tárki egy korábbi kutatására emlékeztetve hangsúlyozza, az aktív választók tíz százaléka 2010-ben az utolsó két hétben határozta csak el, melyik pártot támogatja, vagyis ebből kiderül, hogy az utolsó két hét döntő fontosságú a csalódott, nem elkötelezett, a politikával alig foglalkozó, tehát kiszámíthatatlan választók körében, az előzetes regisztráció bevezetése pedig az ő távoltartásukat szolgálhatja.

Az elemző kitért arra is, hogy a választási rendszer átalakításával a kormánypártoknak "saját vélt érdekeik érvényesítése" volt a célja, a változtatások pedig a mindenkori relatív legnagyobb pártnak kedveznek majd. "Jelen pillanatban ez a Fidesz, de ha változik a politikai széljárás, ezek az intézkedések egytől egyik vissza is üthetnek a jelenlegi kormánypártra" - fogalmazott a PC munkatársa.

László Róbert mindemellett előremutató lépéseknek nevezte a jelöltállítás egyszerűsödését, a kampánycsend eltörlését, illetve az akadálymentesítésre való törekvést. Mint közölte, az ajánlószelvény-gyűjtés a korrupció melegágya volt, a könnyebben teljesíthető jelöltállítási feltételek pedig szerinte ugyan elsőre a jelenlegi ellenzéknek lehet hátrányos, de úgy látja a pártok és a választók hamar megtanulnak majd alkalmazkodni a lazább követelményekhez.

A Nézőpont Intézet MTI-hez eljuttatott elemzésében mindenekelőtt kiemeli, a választási eljáráshoz kapcsolódó alkotmánymódosítás nem zárja ki, hogy az Alkotmánybíróság tartalmi kifogásokat emeljen a feliratkozással szemben. Az intézet szerint fontos vitatéma lesz, hogy megfelel-e az alkotmányosság szabályainak, ha a parlamenti ciklusok közben csak a választójogosultságot szerzett választóknak nyílik meg a feliratkozás lehetősége. A cég munkatársai ugyanakkor azon a véleményen vannak, hogy a választási feliratkozás ettől függetlenül könnyen hozzáférhető és nyitott lesz. Megjegyzik továbbá, hogy az új eljárási szabályok alapján erősödhet a választói részvétel jelentősége a szavazásokon, a 2014-es erőviszonyok ismerete nélkül azonban nem kívánják megjósolni, mely politikai erőnek kedvez majd az új rendszer, noha hozzáteszik: az elkötelezett, könnyen mozgósítható szavazóbázissal, valamint kiépült szervezettel és aktivistahálózattal rendelkező pártok egyértelműen előnyre tehetnek szert.

A Nézőpont Intézet szerint a kopogtatócédulák eltörlésével járó egyszerűbb jelöltállítási rendszer mögött vélhetően az a szándék húzódik meg, hogy az ellenzéki pártok az egyfordulós választás ellenére is külön-külön mérettessék meg magukat a kormánypártokkal szemben.

Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője szerint a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy akár százezres nagyságrendben is csökkentheti a választási részvételt az előzetes regisztráció, különösen a pártok iránt el nem kötelezett szavazók körében. Az elemző problémásnak nevezi például, hogy - az Egyesült Államok mintájára - miért ne lehetne a szavazás napján is biztosítani a feliratkozás lehetőségét, továbbá szintén megjegyzi, hogy alkotmányossági problémákat is felvethet az, hogy a regisztráció elmulasztása a következő három év összes időközi vagy előrehozott választásából történő kizárással járna.

A Magyar Progresszív Intézet is örömmel nyugtázza ugyanakkor a kampánycsend és a kopogtató cédulák megszüntetését, utóbbihoz azonban hozzáfűzik, hogy az új rendszer tovább aprózhatja a már egyébként is tagolt baloldalt, ami szerintük a pártok közötti verseny "közvetett, de morálisan nem éppen kifogásolhatatlan manipulálásának gyanúját veti fel". Filippov Gábor emellett "régi szívügyükként" említi a kormányoldal vakok és gyengénlátók szavazati jogával összefüggő egyenlőtlenség felszámolására tett kísérletét.

Olvasóink írták

  • 3. pancser 2012. szeptember 19. 17:09
    „1."GYÖKGYÖK" helyesírásból korrepetálást vállalok nem érdekel? Annak idején óvodás nagycsoportosként megtanultam írni, csupa nagybetűvel én felnőttem azóta. "SALYÁT" írod, erre mondom a ´zannyát ilyet sem láttam se a szüzességem elvesztése előtt sem utána eddig.”
  • 2. BJ.MÓVÁR 2012. szeptember 19. 13:02
    „Ez megint a fidesz vezetősége által kiagyalt fondorlatos szemétség amivel saját hatalmon maradásukat szeretnék minden eszközzel elérni!!!Eddig is ez volt a legfontosabb elsődleges céljuk az elmúlt 2,5 évben!! Most kezdenek munkahelyvédelmi ,gazdaságerősítő-növelő tervekkel foglalkozni----tisztelt diktátorok, ezzel kellett volna kezdeni,ha szemernyi becsület lett volna a pártban!!”
  • 1. GYÖKGYÖK 2012. szeptember 19. 10:17
    „MICSODA DEGENERÁLT KRITIKA: LEMARAD AZ AKI 1ÉV ALATT NEM TUDJA REGISZTRÁLTATNI MAGÁT , CSAK AZ UTOLSÓ PILLANATBA AKAR FELIRATKOZNI...-------- AKI AZ UTOLSÓ P. MEGY KI A BUSZRA AZ LEMARADHAT... AKKOR Ő EGY MEGFONTOLT , TÁJÉKOZOTT EMBER?????? NEM , HANEM AZ ADDIGI EREDMÉNYEK TUDATÁBA LEVŐ,- KORRUPT PÁRT -EZEKET AZ EMBEREKET FIZETIK LE... MONDJUK A KOCSMÁBA..
    EZ A RENGETEG HOZZÁSZÓLÁS IS BIZONYÍTJA, MILYEN MAGAS SZÍNVONALÚ , ÉRTELMES EMBEREK VANNAK A PC- NÉL.---------NEM GONDOLNAK ARRA ,HOGY A HÜLYESÉGGEL CSAK MAGUK ALATT ÁSNAK? USA -VAL PÉLDÁLÓZNAK: EURÓPAI TÖBB EZERÉVES KULTÚRÁNAK AKARNAK CCA. 300 ÉVES ORSZÁG ADMINISZTRÁCIÓJÁT , PÉLDÁNAK ÁLLÍTANI. BESZ@RÁS. .. A GYANÚ AZ NEM TÉNY .... KEVÉS KIS MUNKÁVAL KÖRBE KELLENE NÉZNED f.GÁBOR. TALÁN ITT EU-BAN... ELEMZŐ INTÉZETNEK? ---- MÁR EZ IS RÖHEJ---, NEM EGYÉNI ÉRZELMEK ALAPJÁN KELLENE .....TUDOM , SALYÁT EGYÉNISÉGET , NEM LEHET FIGYELMENKIVÜL HAGYNI. DE MEGNYUGTATÁSUL: TÖBBI ELEMZŐ CÉGEK SE JOBBAK .”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pintér Sándor: lényegesen nagyobb a rend, mint két éve

A belügyminiszter szerint ma lényegesen nagyobb a rend az országban, mint két éve, a kormányváltás… Tovább olvasom