Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 16. szerda - Mózes, Botond

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > Elhunyt Antal Imre - Nyilatkozatok a művész haláláról

Elhunyt Antal Imre - Nyilatkozatok a művész haláláról

Antal Imre elment. Az ország Imruskája legnagyobb sikereit a Szeszélyes évszakok című műsorban aratta, Kudlik Júliával az oldalán. Az utóbbi pár évben azonban csak botrányai és betegsége miatt szerepelt a sajtóban. A rákkal vívott küzdelme április 15-én ért véget. VIDEÓKKAL

Munkatársunktól - 2008.04.15. 10:30
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Antal Imre 1935. július 31-én született Hódmezővásárhelyen pedagógus családban. Szegeden, majd Budapesten végzett zenei tanulmányi tanulmányokat. 1959-ben kitüntetéssel végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Az Országos Filharmónia szólistája lett, és bejárta a fél világot. Hangversenykörútjai alkalmával tizenhét országban adott hangversenyt. Számos nemzetközi versenyről távozott értékes díjjal.

Az állandóan vicceket mesélő, a hatvanas évektől a Fiatal Művészek Klubjában gyakran megforduló Antal Imrére felfigyelt Békés József, az MTV szerkesztője, aki műsorvezetőnek hívta a Magyar Televízióba. 1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled? című házaspárbajszerű műsorban állt először kamera elé. Miután az élő adásban semmilyen lámpalázat nem mutatott, rábízták a Köszöntő, majd a Halló fiúk! Halló lányok! című népszerű ifjúsági műsor vezetését.

Zenei pályafutása 1970-ben váratlanul véget ért. Görcsösödni kezdtek jobb kezének ujjai, egyre nehezebben játszott, és végül fel kellett adnia zongoraművészi ambícióit. 1972-ben megvált az Országos Filharmóniától és a Magyar Televízió Szórakoztató és Zenei Főosztályának állandó munkatársa lett. Vitray Tamással közösen vezette a Magyar Televízió szilveszteri tévéadásait, a Szeszélyes évszakok pedig több mint negyedszázadon keresztül emberek millióit szögezte a képernyő elé.


Tangó és menüett - Szilveszter '88.


Antal Imre több tévéjátékban - például a Borsban, melyben Dániel Edét alakította - és mozifilmben játszott kisebb-nagyobb szerepeket, mint például az 1967-es Szevasz, Vera, az 1969-es Szemüvegesek, vagy a legutolsó filmje, a 2006 novemberében bemutatott Szűzijáték. Antal Imrének két könyve is megjelent: 1991-ben került a boltokba a Pami - édesanyja szólította így - című kötet, amelyben legérdekesebb élményeit gyűjtötte egybe. 1998-ban jelent meg az Antal Imre legjobb viccei című kötete.

Antal Imre több kitüntetésben is részesült. 1967-ben SZOT-díjat, 1984-ben Erkel Ferenc-díjat, 1988-ban érdemes művész-díjat, 1991-ben Opus-díjat vehetett át. 1999-ben Erzsébetváros díszpolgárának választották.

Antal Imre súlyos betegségére 2005 tavaszán-nyarán derült fény, amikor összeesett az utcán, majd sokáig kórházban is kezelték. 2006 októberében így nyilatkozott betegségéről: "Nem most lesz az, amikor én feladom az életet [...]. Bár azt tudom, hogy a betegségem halálos. [...] Nem lehet visszafejleszteni a daganatot. Talán a kór terjedését meg tudják állítani, vagy legalábbis lelassítani. Ezért járok minden második héten becsületesen vissza a kemoterápiás kezeléseimre, mert bízom az orvosokban. [...] Nekem még dolgom van itt, nem mehetek csak úgy el [...]. Szeszélyes évszakokat kell forgatnom. Annyian kérik tőlem, meséljek vicceket, mókázzam. Nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy meg ne állítanának, hogy biztassanak. Ennyi szeretettől talán még a halál is megfutamodik!

Antal Imre egy rövid időre, 2006 ősze és 2007 tavasza között még visszatért a képernyőre. Az RTL Klub Szeszélyes című műsorában láthatták a nézők, az utolsó adás február 28-án tűzték műsorra.

Antal Imre 72 éves korában, 2008. április 15-én hunyt el Budapesten.


Balett - Szilveszter '88.


Pécsi Ildikó: Antal Imre halála több embernek pótolhatatlan veszteség

Életben kell tartani Antal Imre emlékét, mert ő örök értéket képvisel, nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Pécsi Ildikó. A Kossuth-díjas színművész az utolsó hetekben is találkozott a kedden kora reggel 72 éves korában elhunyt ismert televízióssal. Pécsi Ildikó elmondta, a legutóbbi időkben Antal Imrét az foglalkoztatta, hogy ha meghal, akkor végre találkozik azokkal, akiket nagyon szeretett, a szüleivel.

Évek óta tudta, hogy halálos beteg, mégis hihetetlen tartással viselte a megpróbáltatásokat, mondta el kérdésünkre válaszolva a színésznő. Pécsi Ildikó dogozott vele akkor is, amikor már Antal Imre nagybeteg volt. Nem volt terhére a munkatársainak, ugyanakkor nehezebb volt vele, mint korábban, mert hamarabb elfáradt, de ugyanúgy viccelődött, mint korábban, mondta el a színésznő.

Imrének hihetetlen agya volt, az egész darabot tudta kívülről. Nem lehetetett hibázni, ugyanis akkor piszkálta az embert, emlékezett Pécsi Ildikó. Ugyanakkor soha nem volt sértő, vagy bántó, valószínűleg ezért szerette őt mindenki.

Antal Imre évek óta tudta, hogy halálos beteg, mégis hihetetlen tartással viselte a megpróbáltatásokat. Fotó: Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda
Antal Imre évek óta tudta, hogy halálos beteg, mégis hihetetlen tartással viselte a megpróbáltatásokat. Fotó: Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda

Kérdésünkre válaszolva Pécsi Ildikó elmondta: a legutóbbi időkben Antal Imrét az foglalkoztatta, hogy ha meghal, végre találkozik azokkal, akiket nagyon szeretett, a szüleivel, akiket borzasztóan hiányolt. A Kossuth-díjas színésznő hangsúlyozta: a népszerű művész több embernek lesz pótolhatatlan, a nézőknek, a kollégáknak, akik örülnének annak, ha továbbra is viccelődne és ugratná őket.

Kedden este a Magyar Televízió és az RTL Klub is Antal Imrére emlékezik. Az MTV-n este 20.10 perctől láthatnak a nézők egy ötvenperces összeállítást a népszerű műsorvezetőről. Az RTL Klubon a Vészhelyzet című kórházi sorozat helyett, este 21.15 perctől emlékeznek meg a sokoldalú művészről.

Antal Imrét a Magyar Televízió saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Kudlik Júlia is teljes szívéből gyászolja Antal Imrét

Megrendülve hallotta, hogy szeretett kollégája, Antal Imre hosszan tartó betegséget követően elhunyt - olvasható Kudlik Júlia keddi közleményében. Antal Imre és Kudlik Júlia számtalan műsorban szerepelt együtt. Imre nem csupán egy kolléga volt Kudlik Júlia számára, hanem igaz barát is - folytatódik a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény.

A két televíziós műsorvezető az elmúlt években a nyilvánosság kizárásával tartotta a kapcsolatot, mivel Kudlik Júlia szeretett volna kimaradni az Antal Imre körül kialakult harcokból, az önös érdekekből vezérelt segítségnyújtásból - áll olvasható a közleményben.

Kudlik Júlia hangsúlyozta: ahogy az ország, úgy ő is teljes szívéből gyászolja Antal Imrét.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12345 következő >> végére >>> 48 hozzászólás
Moderálásra küldöm 48. Korrekt 2008.04.17. 23:34

.....az a szégyen tisztelt NAGY KÁROLY ÚR, hogy a jellemtelenség és kétszinüség veszi körül az országot:(

...azzal, hogy sokan nyiltan sajnálkoznak és valóságban meg csak ártotottak a szerencsétlenek...
...a tisztelet és részvét nem abból áll tisztelt NAGY ÚR, hogy csak sopánkodúnk...

Moderálásra küldöm 47. NAGY KÁROLY SZGETKOZ-CAMPING.HU 2008.04.16. 15:49

Egy ország gyászolja ANTAL IMRÉT,szégyen hogy egyes"emberek"politikát visznek egy remek ember volt kapcsolataiba és szomoru halálesetébe.KÁROLY

Moderálásra küldöm 46. B.Zoltán 2008.04.16. 14:44

Nagyon sajnálom, nagyon okos és jó ember volt. Szerettem a hangját hallgatni, gyerekkoromban, sokszor láttam a képernyőn.
Tényleg sajnálom és azt is hogy bategségéből disszemlét csináltak, sajnos nem volt mellette egy olyan gajdedám aki segítette volna.
B. Zoltán.

Moderálásra küldöm 45. Pax 2008.04.16. 10:06

Kudlik Júlia volt műsorvezető részvétnyilvánítása maradjék a nyilvánosság kizárásával továbbra is a magánügye.
Antal nem követte fidesz szóvivői tisztébe.
Ott Antal szégyelni való volt, akkor most maradjék is így

A halála nem kell, hogy valakinek újabb megdicsőülést hozzon, ha azt egyébként nem tette.
Nyugodjék békében!

Moderálásra küldöm 44. Korrekt 2008.04.16. 10:05

RÉSZVÉTEM

(....de hól voltak a mostani közeli sajnálkozók mikor erre szükség lett volna, teljesen egyedül hagyva és többé kevésbé kifosztva, erre mondják képmutatás-álsznet) :)

Moderálásra küldöm 43. attikusz0015 2008.04.15. 22:31

Oszinten sajnalom, hogy egy ilyen szines egyéniség távozott közülünk. Mindig szívesen néztünk bármilyen műsort amelyben szerepelt. A szeszélyes évszakok volt a kedvencem.
Antal Imre nyugodj békében...

Moderálásra küldöm 42. hábé 2008.04.15. 22:25

Felháborító, hogy a "munkatárs" azt írja, hogy a művész botrányai!!!Hát már ne haragudjon a világ, de a kedves "munkatárs" miről beszél? Antal Imrének nem voltak botrányai, hanem az undorító bulvársajtó a haldoklása éveiben héja módjára körözött felette és folyamatosan az ő nevével eladott "botrányokból" élt!
Szóval szégyellje magát a "munkatárs" hogy ezt írta!!!

Moderálásra küldöm 41. Balu kapitány 2008.04.15. 20:57

Sajnos elment egy újabb színes egyéniség a magyar média egyre jobban elsivárosodó palettájáról!!
Imre...jó volt hallgatni a poénjaidat melyekkel mostantól odafenn szórakoztatod az égi közönséget!!!
Köszönjük neked,hogy hosszú ideig szórakoztattál minket egyedi humoroddal...Nem felejtünk el!!!!!!!

Moderálásra küldöm 40. Csoma Ildikó 2008.04.15. 20:54

Szívből sajnálom!Nyugodjék békében!

Moderálásra küldöm 39. revü 2008.04.15. 20:35

Óooo Imre, te hogyan csinálnád... Mond Imre, szerinted is jó így? Gyerünk Imre, üzenj, mond hogy jól megcsináltuk! Hitsorsosod: Gyurcsány Feri


48 hozzászólás12345 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...